...vagy legalább is néhány óra múlva már az lesz, történelem. Mivel a múlt eseményein már változtatni nem tudunk.
2014 utolsó napja. Mi sem jelzi jobban, hogy mennyire gyorsan telik az idő, mint az évek múlása. Ilyenkor szokás fogadalmakat tenni meg jókat kívánni fűnek, fának. Olyannyira, hogy ezek a valamikori még őszinte érzésekkel teli jókívánságok, ma már javarészt elcsépelődtek, reflexszerű sablonként használjuk őket (természetesen tisztelet a kivételnek).
Idén lehetőségem volt számos dolgot átgondolni, átértékelni az eddigi életemmel kapcsolatosan és elhatároztam (többek között) azt is, hogy kizárólag azoknak fogom átadni a jókívánságaimat, akik valamilyen szinten közel állnak hozzám, akikkel nem csak egy évben egyszer vagy kétszer váltok pár szót.
Talán ez az egy pozitívuma ennek az évzáró pillanatnak, hogy ilyenkor van annyi idő arra, hogy az ember egy leltárt készíthessen saját magának, saját magáról. Ez hasznos már csak amiatt is, hogy tudjuk honnan jöttünk és, hogy hová tartunk.
Új az év, ami következik, új reményekkel, új fogadalmakkal. Egyszóval minden új, csak egy marad a régi: ez pedig az, amit átéltünk az elmúlt évek során.
Azt kívánom azoknak, akik egyáltalán olvassák ezen sorokat, amit ők kívánnának nekem. Sem többet, sem kevesebbet!
2014. december 31.
2014. december 30.
Volt egyszer egy Samtel Rádió
Idén 10 éve, hogy megszűnt a Samtel Rádió. Ha már közeleg az év vége, akkor időszerű,összegezni nemcsak a lassan elmúló esztendőt, hanem az eddig megélt (átélt) élményeket. Eddig sem volt titok, hogy számomra ez volt az (eddigi) életem egyik legmeghatározóbb, legszebb és legboldogabb időszaka. Mindig jó érzéssel tölt el, valahányszor csak visszagondolok arra a csaknem két évre, amit ennél a rádiónál tölthettem el, mint szerkesztő-műsorvezető a rádió magyar nyelvű adásában. Hogy mindez létrejöhetett néhány embernek köszönettel tartozom (amit a mai napig nem felejtek el).
Elsősorban Balogh Géza (Isten nyugosztalja) tanár úrnak, aki egyrészt lehetőséget adott nekem (nekünk), hogy a Kölcsey-ben az iskolarádióval foglalkozhassunk, másrészt pedig bizalmat szavazott nekem, hogy megállnám helyem a városi rádió magyar nyelvű adásában.
A sorban Páka Szidónia következik, akit én és Józsa János kollégám váltottunk a rádiónál. Itt egy kis kitérőt tennem kell, ugyanis mielőtt még a rádiónál dolgoztam volna, figyelemmel követtem a rádiót, mint hallgató. Akkor nem igazán tetszett Szidónia stílusa, viszont miután megismertem személyesen, kellemesen csalódtam benne. Egy rendkívül közvetlen, barátságos, segítőkész és kedves személyt ismerhettem meg személyében.
Szilágyi Levente: neki is sokat köszönhetek, mivel segített bevezetni a rádiózás rejtelmeibe és az ő segítségével könnyebb volt beilleszkedni a csapatba is.
Ha már szóba hoztam a stábot, akkor bátran kijelenthetem, hogy számomra az a közösség jelentette akkor a második otthonomat. Minden egyes alkalommal szívesen mentem dolgozni (amit egyáltalán nem nyűgként, vagy teherként éltem meg, hanem pontosan ellenkezőleg) és minden egyes ott töltött perc örömmel telt, mert jobbnál jobb embereket ismerhettem meg. A teljesség igénye nélkül: Crina Domuta, Robin Badiu, Sorin Ardelean, Mihai Molnár, Florin Huci, Felix Roman, Tolmács Péter (rá külön azért is emlékszem, mert amikor 2002 nyarán elkezdtünk dolgozni, ő volt a hangosítónk hétköznaponként az adás ideje alatt), Schupler Arnold, Stefan Cardos (ha valakit kihagytam volna abból az időszakból, nem volt szándékos).
Megemlíteném még Kincses András urat is, aki a rádió/tv egyik alapembere volt. Valahányszor szükségem volt segítségre, rá mindig számíthattam (igen még hétvégén is, amikor pl. a Kívánságműsor alatt annyira túlterheltté vált az SMS rendszerünk, - a rengeteg beküldött kívánság miatt- hogy lefagyott és olyankor is szívesen segített, hogy minden helyreálljon).
Bár lehet, hogy velük kellett volna kezdenem, de így sem hinném, hogy baj lenne: a főnökeim Radu Ulmeanu, Suta János, Tolmács József. Ők is bizalmat szavaztak nekünk (a fiatal korunk ellenére is) és elég széles mozgásteret kaptunk tőlük, ami az adások szerkesztését, vezetését illeti.
Hogy mennyi mindennel gazdagodtam a rádiónál töltött idő alatt? Lássuk csak, egynéhány jó baráttal (akikkel azóta sajnos ritkán találkozom, mert az élet különböző irányokba sodort bennünket, viszont igaz barátoknak nevezhetem őket), szakmai tapasztalattal, nyitottsággal az emberek irányába, határozottabb lettem, kommunikatívabb és végül, de nem utolsó sorban egy nagy szerelmet is kaptam (ami részben a rádiózás iránti, részben meg az első igazi szerelem személyében).
Talán vannak olyanok is köztetek, akik követtétek az adásainkat. Jómagam legnagyobb szeretettel a TOP 10 c. műsort vezettem, amelyet kissé át is alakítottam, de a többi műsor sem állt messze a szívemtől (legyen szó a mindig mozgalmas Kívánságműsorról, vagy akár a kissé nyugisabb Best Of - A legjobbak legjobbjairól). De nem feledkezem meg azon különleges alkalmakról sem, mint a Nagykárolyi napok során készített interjúk, a Zanzibárral vagy Krisz Rudival, de arról sem, amikor Mc Hawer és Tekknő Miki látogattak városunkba és a rádiónál is vendégeskedtek az aznapi koncertjük előtt.
Mindennek bizony ma már 10 éve. Ez már-már komoly történelemnek számít egy ember földi életében. Legnagyobb hálával viszont a jó Istennek tartozom és a szüleimnek, akik mindvégig támogattak. Nekik köszönhetem, hogy mindez az életem része lehetett.
Ahogy a legutolsó adásomban elköszöntem (2004. május 8) a hallgatóktól ezekkel a gondolatokkal zárom most is soraimat: talán egyszer még, valahol, valamilyen formában még halljuk egymást, de itt most egy korszak lezárul.
Lezárult. Azóta volt még néhány próbálkozásom, hogy ismét visszatérjek egy rádiós közegbe és azzal foglalkozzak, amit a leginkább szeretek. Arra viszont rájöttem, hogy még egyszer ugyanolyan nem lesz, mert ugyanaz a környezet, ugyanaz a csapat már nem jöhet újra össze (legalább is nem reális esélyekkel).
Idén Novemberben lett 2 éve annak, hogy ismét rádiózom. Igaz más formában, igaz nem heti szinten, de foglalkozhatok vele. A csapat egész kicsi, de annál lelkesebb, mindez a Golgota Rádió! Most ez az új otthonom. Hogy meddig és, hogy mit hoz majd a jövő?! Nem tudom, de azt igen, hogy volt egyszer egy Samtel Rádió és egy különleges csapat, különleges emberekkel és ezt az élményt senki és semmi nem veheti el tőlem!
Ezt a kis "medley"-t pedig fogadjátok szeretettel: reményeim szerint sokak számára ismerős szignálok, műsor promók csendülnek majd fel.
Elsősorban Balogh Géza (Isten nyugosztalja) tanár úrnak, aki egyrészt lehetőséget adott nekem (nekünk), hogy a Kölcsey-ben az iskolarádióval foglalkozhassunk, másrészt pedig bizalmat szavazott nekem, hogy megállnám helyem a városi rádió magyar nyelvű adásában.
A sorban Páka Szidónia következik, akit én és Józsa János kollégám váltottunk a rádiónál. Itt egy kis kitérőt tennem kell, ugyanis mielőtt még a rádiónál dolgoztam volna, figyelemmel követtem a rádiót, mint hallgató. Akkor nem igazán tetszett Szidónia stílusa, viszont miután megismertem személyesen, kellemesen csalódtam benne. Egy rendkívül közvetlen, barátságos, segítőkész és kedves személyt ismerhettem meg személyében.
Szilágyi Levente: neki is sokat köszönhetek, mivel segített bevezetni a rádiózás rejtelmeibe és az ő segítségével könnyebb volt beilleszkedni a csapatba is.
Ha már szóba hoztam a stábot, akkor bátran kijelenthetem, hogy számomra az a közösség jelentette akkor a második otthonomat. Minden egyes alkalommal szívesen mentem dolgozni (amit egyáltalán nem nyűgként, vagy teherként éltem meg, hanem pontosan ellenkezőleg) és minden egyes ott töltött perc örömmel telt, mert jobbnál jobb embereket ismerhettem meg. A teljesség igénye nélkül: Crina Domuta, Robin Badiu, Sorin Ardelean, Mihai Molnár, Florin Huci, Felix Roman, Tolmács Péter (rá külön azért is emlékszem, mert amikor 2002 nyarán elkezdtünk dolgozni, ő volt a hangosítónk hétköznaponként az adás ideje alatt), Schupler Arnold, Stefan Cardos (ha valakit kihagytam volna abból az időszakból, nem volt szándékos).
Megemlíteném még Kincses András urat is, aki a rádió/tv egyik alapembere volt. Valahányszor szükségem volt segítségre, rá mindig számíthattam (igen még hétvégén is, amikor pl. a Kívánságműsor alatt annyira túlterheltté vált az SMS rendszerünk, - a rengeteg beküldött kívánság miatt- hogy lefagyott és olyankor is szívesen segített, hogy minden helyreálljon).
Bár lehet, hogy velük kellett volna kezdenem, de így sem hinném, hogy baj lenne: a főnökeim Radu Ulmeanu, Suta János, Tolmács József. Ők is bizalmat szavaztak nekünk (a fiatal korunk ellenére is) és elég széles mozgásteret kaptunk tőlük, ami az adások szerkesztését, vezetését illeti.
Hogy mennyi mindennel gazdagodtam a rádiónál töltött idő alatt? Lássuk csak, egynéhány jó baráttal (akikkel azóta sajnos ritkán találkozom, mert az élet különböző irányokba sodort bennünket, viszont igaz barátoknak nevezhetem őket), szakmai tapasztalattal, nyitottsággal az emberek irányába, határozottabb lettem, kommunikatívabb és végül, de nem utolsó sorban egy nagy szerelmet is kaptam (ami részben a rádiózás iránti, részben meg az első igazi szerelem személyében).
Talán vannak olyanok is köztetek, akik követtétek az adásainkat. Jómagam legnagyobb szeretettel a TOP 10 c. műsort vezettem, amelyet kissé át is alakítottam, de a többi műsor sem állt messze a szívemtől (legyen szó a mindig mozgalmas Kívánságműsorról, vagy akár a kissé nyugisabb Best Of - A legjobbak legjobbjairól). De nem feledkezem meg azon különleges alkalmakról sem, mint a Nagykárolyi napok során készített interjúk, a Zanzibárral vagy Krisz Rudival, de arról sem, amikor Mc Hawer és Tekknő Miki látogattak városunkba és a rádiónál is vendégeskedtek az aznapi koncertjük előtt.
Mindennek bizony ma már 10 éve. Ez már-már komoly történelemnek számít egy ember földi életében. Legnagyobb hálával viszont a jó Istennek tartozom és a szüleimnek, akik mindvégig támogattak. Nekik köszönhetem, hogy mindez az életem része lehetett.
Ahogy a legutolsó adásomban elköszöntem (2004. május 8) a hallgatóktól ezekkel a gondolatokkal zárom most is soraimat: talán egyszer még, valahol, valamilyen formában még halljuk egymást, de itt most egy korszak lezárul.
Lezárult. Azóta volt még néhány próbálkozásom, hogy ismét visszatérjek egy rádiós közegbe és azzal foglalkozzak, amit a leginkább szeretek. Arra viszont rájöttem, hogy még egyszer ugyanolyan nem lesz, mert ugyanaz a környezet, ugyanaz a csapat már nem jöhet újra össze (legalább is nem reális esélyekkel).
Idén Novemberben lett 2 éve annak, hogy ismét rádiózom. Igaz más formában, igaz nem heti szinten, de foglalkozhatok vele. A csapat egész kicsi, de annál lelkesebb, mindez a Golgota Rádió! Most ez az új otthonom. Hogy meddig és, hogy mit hoz majd a jövő?! Nem tudom, de azt igen, hogy volt egyszer egy Samtel Rádió és egy különleges csapat, különleges emberekkel és ezt az élményt senki és semmi nem veheti el tőlem!
Ezt a kis "medley"-t pedig fogadjátok szeretettel: reményeim szerint sokak számára ismerős szignálok, műsor promók csendülnek majd fel.
2014. november 30.
A várakozás öröme...Advent
Nincs is szebb a várakozás örömétől. Eltelt egy újabb év, és ma itt az ideje, hogy meggyújtsuk a hitet szimbolizáló gyertyát.
"Néha elcsodálkozunk azon, hogy egy kívülálló jobban átlátja az összefüggéseket, mint a közvetlenül érintett személy. Ennél is meglepőbb, amikor olyan hitbeli vonatkozású összefüggésekre mutat rá egy idegen, amelyeknek megértését Isten népétől várnánk. Adventben Urunk üdvígéretére figyelhetünk, annak biztos beteljesedésébe kapaszkodva." (Bibliaolvasó Kalauz, 2014)
A hitben való megerősödést kívánom mindenkinek!
"Néha elcsodálkozunk azon, hogy egy kívülálló jobban átlátja az összefüggéseket, mint a közvetlenül érintett személy. Ennél is meglepőbb, amikor olyan hitbeli vonatkozású összefüggésekre mutat rá egy idegen, amelyeknek megértését Isten népétől várnánk. Adventben Urunk üdvígéretére figyelhetünk, annak biztos beteljesedésébe kapaszkodva." (Bibliaolvasó Kalauz, 2014)
A hitben való megerősödést kívánom mindenkinek!
2014. november 28.
Az idő múlása
Mi sem jelzi jobban, hogy telik az idő, mint az ember születésének napja?! Megint egy évvel öregebb lettem és lassan átlépek majd egy új mérföldkövet.
Az idei születésnapom talán kicsit másabb volt, mint a többi, de az is lehet, hogy csak én éltem meg így. Ez volt az első olyan év, amikor nem is vártam különösebben magát a napot, vagy azt, hogy most akkor vajon milyen ajándékot (ajándékokat) fogok kapni és milyen jó, hogy ez az a nap, ami rólam szól és arról, hogy a számomra kedves és hozzám közel álló emberek felköszöntenek.
Egyrészt kiderült, hogy ha a nagy közösségi oldalon az ember nem osztja meg a születési időpontját, akkor máris megcsappan azok száma, akiknek valóban eszébe jutsz. Ez így is volt, nem bánt (talán kicsit meglep), de egy újabb bizonyíték arra, hogy a virtuális világban mennyire is nevezheted minden ismerősödet, valódi ismerősnek, ne adj Isten barátnak.
Másrészt rájöttem arra is, hogy amit szeretnék (jelen esetben, ami a legjobb ajándék lehetne számomra), aminek a legjobban örvendenék az pusztán már csak egy álom.
Lassan vége ennek a napnak és ilyenkor a csend vesz körbe, így volt kis időm, amit saját magamra fordítottam. Eltöprengtem azon, hogy az eddigi életem során, mennyi mindent átéltem jót is, rosszat is - és rá kellett döbbennem arra, hogy mennyire megváltoztam és nem feltétlenül abban az irányba, amibe szerettem volna.
Régebben - még a középiskolai éveimben - lazább, életvidámabb, társaságkedvelő, kommunikatívabb, stb. voltam, ezzel szemben, most ha őszintén a tükörbe nézek, egy befordult, cinikus, lehangolt, zárkózottabb énemet látok és nem is csoda, hogy ilyen ember körül nem találunk sok barátot, ismerőst. Eddig ezzel nem is volt különösebb problémám, hisz az igazi barátokból amúgy sem jellemző, hogy sokat számolhat meg az ember az élete során. Gondolok itt az olyan személyekre, akik érdekmentesen vannak melletted, és akikre bármikor számíthatsz és természetesen fordítva is.
Summa summarum keresem azt a fiatal énemet, amikor szakmailag is azzal foglalkozhattam, amit legjobban szerettem és a magánéletem is harmonikus, boldog volt (vagyis a racionális és az emocionális énem egyensúlyban volt). Mielőtt még a spekulánsok félreértenék, jelenleg is szerencsére azzal foglalkozom szakmailag, amit szintén nagyon szeretek (igen létezik második szerelem is).
Erről az egészről eszembe jutott egyik kedvenc dalom Ákostól:
Valamint egy egészen friss dal is:
Az idei születésnapom talán kicsit másabb volt, mint a többi, de az is lehet, hogy csak én éltem meg így. Ez volt az első olyan év, amikor nem is vártam különösebben magát a napot, vagy azt, hogy most akkor vajon milyen ajándékot (ajándékokat) fogok kapni és milyen jó, hogy ez az a nap, ami rólam szól és arról, hogy a számomra kedves és hozzám közel álló emberek felköszöntenek.
Egyrészt kiderült, hogy ha a nagy közösségi oldalon az ember nem osztja meg a születési időpontját, akkor máris megcsappan azok száma, akiknek valóban eszébe jutsz. Ez így is volt, nem bánt (talán kicsit meglep), de egy újabb bizonyíték arra, hogy a virtuális világban mennyire is nevezheted minden ismerősödet, valódi ismerősnek, ne adj Isten barátnak.
Másrészt rájöttem arra is, hogy amit szeretnék (jelen esetben, ami a legjobb ajándék lehetne számomra), aminek a legjobban örvendenék az pusztán már csak egy álom.
Lassan vége ennek a napnak és ilyenkor a csend vesz körbe, így volt kis időm, amit saját magamra fordítottam. Eltöprengtem azon, hogy az eddigi életem során, mennyi mindent átéltem jót is, rosszat is - és rá kellett döbbennem arra, hogy mennyire megváltoztam és nem feltétlenül abban az irányba, amibe szerettem volna.
Régebben - még a középiskolai éveimben - lazább, életvidámabb, társaságkedvelő, kommunikatívabb, stb. voltam, ezzel szemben, most ha őszintén a tükörbe nézek, egy befordult, cinikus, lehangolt, zárkózottabb énemet látok és nem is csoda, hogy ilyen ember körül nem találunk sok barátot, ismerőst. Eddig ezzel nem is volt különösebb problémám, hisz az igazi barátokból amúgy sem jellemző, hogy sokat számolhat meg az ember az élete során. Gondolok itt az olyan személyekre, akik érdekmentesen vannak melletted, és akikre bármikor számíthatsz és természetesen fordítva is.
Summa summarum keresem azt a fiatal énemet, amikor szakmailag is azzal foglalkozhattam, amit legjobban szerettem és a magánéletem is harmonikus, boldog volt (vagyis a racionális és az emocionális énem egyensúlyban volt). Mielőtt még a spekulánsok félreértenék, jelenleg is szerencsére azzal foglalkozom szakmailag, amit szintén nagyon szeretek (igen létezik második szerelem is).
Erről az egészről eszembe jutott egyik kedvenc dalom Ákostól:
2014. október 24.
Ez itt a legnagyobb buli...
...EZ ITT AZ!
Nemcsak, mint dalcím, hanem, mint állítás is érvényes ez az Animal Cannibals 25. jubileumi születésnapi szupershow-jára. 25 év, akárhogy is vesszük az rengeteg idő. Mivel a fiúk majdnem ugyanannyi ideje vannak a zenei pályán, mint ahány éves vagyok én, (bár már csak egy lépés választ el a 30-tól) így jogosan állíthatom, hogy végig kísérték az eddigi életemet és én is igyekeztem követni a karrierjüket.
Számos kedvenc sláger, megannyi emlékem fűződik hozzájuk, csak kiemelek egy párat: Mindenki azt akarja, Ez itt az, Péntek, Szebb világ, Valaki kell, Veszélyes az út hazafelé, É.J.. A rádiós korszakomnak e dalok is szerves részeit képezték és aki ismer jól az tudja, hogy az eddigi életemnek az volt a legjobb, legszebb időszaka, mai napig örömmel és boldogsággal gondolok vissza azokra a boldog időkre.
Manapság nem divat és nem is szokás ennyi ideig, nem pusztán csak jelen lenni a zeneiparban, de mindezt még sikeresen is tenni. Az már a jobbik eset, ha egy-egy előadónak sikerül produkálnia két darab jó slágert. Sokuk egyszeri ismert dal után a süllyesztőbe kerülnek.
A Kannibálok viszont töretlenül teszik azt, amiben ők jók, sőt megkockáztatnám, hogy nagyon jók. Persze, nem mindenki kedveli ezt a stílust - nincs is ezzel semmi baj - de akik igen, azok bizonyára egyetértenek velem.
Ebben a hónapban kétszer is lehetőségem volt találkozni velük. Először a II. Oktoberfest-en, ahol nagyon jó hangulatot kreáltak a rövid műsoridő alatt (szűk 30-35 perces fellépés), de már akkor úgy köszöntek el, hogy ez csak egy aprócska ízelítő, ha úgy tetszik kedvcsináló a nagy szuper koncerthez, amelyre Október 22-én fog sor kerülni, a PECSÁ-ban. Természetesen ez nagyon jó alkalom volt némi reklámhoz, de hatásos és ha már adódott az alkalom, akkor miért ne éltek volna a lehetőséggel?!
Most, hogy lassan eltelt két nap a nagyszabású rendezvény után, jobban letisztultak bennem a dolgok, az ott ért élmények.
Maga a koncert egy 3 órás élő show volt (a szó legszorosabb értelmében, tényleg show volt amit a fiúk és a meghívott vendégek produkáltak): a produkció szépen fel volt építve, méltó egy ilyen születésnapi alkalomhoz.
A koncert előtt 2 perccel a nagy terem elsötétült, a kivetítőn, megjelent a 2 perces visszaszámláló, 00:00:10-től hangos visszaszámlálás majd berobbantak a fiúk rengeteg kisebb táncossal (egy egész csapattal) és mivel mással indulhatna egy ilyen műsor, ha nem éppen az EZ ITT AZ-zal.
Jöttek a jó, régi slágerek: Yozsefváros, Hangya a gatyában, Kérek egy puszikát, Vasárnap reggel, Csak Karácsony, Takarítónő, Fesztivááál (megtalálható a legújabb albumon, amit a koncert helyszínén meg is lehetett vásárolni, nekem sikerült :-) ). Lásd bizonyíték:
Majd változott a felállás, hisz érkezett az élő zenekaros kíséret is: 1x1, Mindenki azt akarja (kiegészülve Gergely Évával és a csodálatos Völgyesi Gabival a Unique-ból - hozzá kell tennem ez volt számomra az egyik legjobb produkció az est folyamán), Először mindenki béna, Péntek (kiegészülve Somló Tamással), Szebb világ - különleges hangulata van a dalnak valahányszor meghallgatom, de így itt, abban a környezetben még jobb volt; Valaki kell, Ülünk a vonaton, Hazafelé az út veszélyes.
Mivel már a koncert előtt pár nappal be volt harangozva egy klippremier, ez sem maradhatott ki, így a fiúk egy kis felkonf. után levonultak a színpadról, majd sötétség és élőben megtekinthettük a legújabb albumról a Szimpla dolgok c. sláger videoklipjét:
Érkezett a nagy durranás (jelezve az utolsó órát): Mindenki (itt megtelt a színpad; kiemelném először is személyes kedvencemet Sub Bass Monstert, de voltak még rajta kívül sokan mások is hisz nem hiába ahogyan azt a dal refrénje is közli velünk:
Leürült a színpad, de sokunk örömére Sub Bass Szabi maradt és nagyon jól tette, hisz nélküle nem ugyanaz az É.J. amelyből csak egy kisebb szeletet kaptunk, majd felcsendült a Régi cucc. Következett a kérdés, hogy ki hova valósi, ki Nyugat-Mo., Kelet Mo., Duna - Tisza közti rész. Volt ennek nyomós oka, mert jött az Északon, Délen és ahogy megtudtuk a Kannibáloktól, nagyon nehezen sikerült nekik megoldani, hogy a dalban szereplők végre mind együtt, egy színpadon lehessenek: Sub Bass, MC Gőz, Gabó, Noryka, valamint a többiek.
Vissza a múltba jelleggel a színpadra varázsolták a Faház meg sátor c. dalt, melyben többek között a Mizu-s Fluor Tomi is szerepelt. Ezt követte a Csillogjon, csörögjön.
A koncert végére maradt a két legnagyobb "petárda": Budapest nyáron (MC Gőz + Buppával) és mivel mással, ha nem a Minden változik-al került megkoronázásra a születésnapi koncert hiszen:
Mennyire igaza van Ricsipí és Qka MC-nek, az életünk során, számos dolog változik, mi magunk is, de a környezetünk is, a lényeg nem. És, hogy mi a lényeg? Az, hogy kik vagyunk mi, hogy milyen dolgok határoznak meg bennünket, honnan származunk, mit képviselünk, mivel tudunk azonosulni.
Én azt kívánom az Animal Cannibals-nek, hogy még legalább ugyanennyit éljenek meg (+ remélem én is ott lehetek majd az 50-ik nagy bulin :-)) és ahogy az angol barátaink mondják: "nothing but respect" nektek srácok azért amit és ahogyan csináltok.
Mivel a fiúk voltak olyan kedvesek és engedték, hogy videókat is készíthessünk az est folyamán, íme a saját összeállításom, mindezt azért, hogy ti is belekukkanthassatok abba, hogy milyen jó volt a hangulat. Aki AC rajongó, kedvelő annak kötelező megtekinteni, aki pusztán csak hallott róluk, nekik is ajánlott. Számomra pedig egy nagy emlék marad!
Nemcsak, mint dalcím, hanem, mint állítás is érvényes ez az Animal Cannibals 25. jubileumi születésnapi szupershow-jára. 25 év, akárhogy is vesszük az rengeteg idő. Mivel a fiúk majdnem ugyanannyi ideje vannak a zenei pályán, mint ahány éves vagyok én, (bár már csak egy lépés választ el a 30-tól) így jogosan állíthatom, hogy végig kísérték az eddigi életemet és én is igyekeztem követni a karrierjüket.
Számos kedvenc sláger, megannyi emlékem fűződik hozzájuk, csak kiemelek egy párat: Mindenki azt akarja, Ez itt az, Péntek, Szebb világ, Valaki kell, Veszélyes az út hazafelé, É.J.. A rádiós korszakomnak e dalok is szerves részeit képezték és aki ismer jól az tudja, hogy az eddigi életemnek az volt a legjobb, legszebb időszaka, mai napig örömmel és boldogsággal gondolok vissza azokra a boldog időkre.
Manapság nem divat és nem is szokás ennyi ideig, nem pusztán csak jelen lenni a zeneiparban, de mindezt még sikeresen is tenni. Az már a jobbik eset, ha egy-egy előadónak sikerül produkálnia két darab jó slágert. Sokuk egyszeri ismert dal után a süllyesztőbe kerülnek.
A Kannibálok viszont töretlenül teszik azt, amiben ők jók, sőt megkockáztatnám, hogy nagyon jók. Persze, nem mindenki kedveli ezt a stílust - nincs is ezzel semmi baj - de akik igen, azok bizonyára egyetértenek velem.
Ebben a hónapban kétszer is lehetőségem volt találkozni velük. Először a II. Oktoberfest-en, ahol nagyon jó hangulatot kreáltak a rövid műsoridő alatt (szűk 30-35 perces fellépés), de már akkor úgy köszöntek el, hogy ez csak egy aprócska ízelítő, ha úgy tetszik kedvcsináló a nagy szuper koncerthez, amelyre Október 22-én fog sor kerülni, a PECSÁ-ban. Természetesen ez nagyon jó alkalom volt némi reklámhoz, de hatásos és ha már adódott az alkalom, akkor miért ne éltek volna a lehetőséggel?!
Most, hogy lassan eltelt két nap a nagyszabású rendezvény után, jobban letisztultak bennem a dolgok, az ott ért élmények.
Maga a koncert egy 3 órás élő show volt (a szó legszorosabb értelmében, tényleg show volt amit a fiúk és a meghívott vendégek produkáltak): a produkció szépen fel volt építve, méltó egy ilyen születésnapi alkalomhoz.
A koncert előtt 2 perccel a nagy terem elsötétült, a kivetítőn, megjelent a 2 perces visszaszámláló, 00:00:10-től hangos visszaszámlálás majd berobbantak a fiúk rengeteg kisebb táncossal (egy egész csapattal) és mivel mással indulhatna egy ilyen műsor, ha nem éppen az EZ ITT AZ-zal.
Jöttek a jó, régi slágerek: Yozsefváros, Hangya a gatyában, Kérek egy puszikát, Vasárnap reggel, Csak Karácsony, Takarítónő, Fesztivááál (megtalálható a legújabb albumon, amit a koncert helyszínén meg is lehetett vásárolni, nekem sikerült :-) ). Lásd bizonyíték:
Majd változott a felállás, hisz érkezett az élő zenekaros kíséret is: 1x1, Mindenki azt akarja (kiegészülve Gergely Évával és a csodálatos Völgyesi Gabival a Unique-ból - hozzá kell tennem ez volt számomra az egyik legjobb produkció az est folyamán), Először mindenki béna, Péntek (kiegészülve Somló Tamással), Szebb világ - különleges hangulata van a dalnak valahányszor meghallgatom, de így itt, abban a környezetben még jobb volt; Valaki kell, Ülünk a vonaton, Hazafelé az út veszélyes.
Mivel már a koncert előtt pár nappal be volt harangozva egy klippremier, ez sem maradhatott ki, így a fiúk egy kis felkonf. után levonultak a színpadról, majd sötétség és élőben megtekinthettük a legújabb albumról a Szimpla dolgok c. sláger videoklipjét:
Érkezett a nagy durranás (jelezve az utolsó órát): Mindenki (itt megtelt a színpad; kiemelném először is személyes kedvencemet Sub Bass Monstert, de voltak még rajta kívül sokan mások is hisz nem hiába ahogyan azt a dal refrénje is közli velünk:
"Mindenki itt van, aki számít
Mindenki figyeli, hogy mit mond a másik
Nálunk mindenkinek van helye a színpadon
Hát gyerünk szabad a mikrofon.")
Mindenki figyeli, hogy mit mond a másik
Nálunk mindenkinek van helye a színpadon
Hát gyerünk szabad a mikrofon.")
Vissza a múltba jelleggel a színpadra varázsolták a Faház meg sátor c. dalt, melyben többek között a Mizu-s Fluor Tomi is szerepelt. Ezt követte a Csillogjon, csörögjön.
A koncert végére maradt a két legnagyobb "petárda": Budapest nyáron (MC Gőz + Buppával) és mivel mással, ha nem a Minden változik-al került megkoronázásra a születésnapi koncert hiszen:
"Minden változik. A lényeg nem!
Ez a Yo az elmúló években.
Nekem örökké rap csorog véremben.
Nekem örökké rap csorog véremben."
Ennek a dalnak a teljes szövegére érdemes figyelni, főleg azoknak akik velem egy vagy nálam idősebb korosztályhoz tartoznak, számos ismerős jelenség felbukkan.Ez a Yo az elmúló években.
Nekem örökké rap csorog véremben.
Nekem örökké rap csorog véremben."
Mennyire igaza van Ricsipí és Qka MC-nek, az életünk során, számos dolog változik, mi magunk is, de a környezetünk is, a lényeg nem. És, hogy mi a lényeg? Az, hogy kik vagyunk mi, hogy milyen dolgok határoznak meg bennünket, honnan származunk, mit képviselünk, mivel tudunk azonosulni.
Én azt kívánom az Animal Cannibals-nek, hogy még legalább ugyanennyit éljenek meg (+ remélem én is ott lehetek majd az 50-ik nagy bulin :-)) és ahogy az angol barátaink mondják: "nothing but respect" nektek srácok azért amit és ahogyan csináltok.
Mivel a fiúk voltak olyan kedvesek és engedték, hogy videókat is készíthessünk az est folyamán, íme a saját összeállításom, mindezt azért, hogy ti is belekukkanthassatok abba, hogy milyen jó volt a hangulat. Aki AC rajongó, kedvelő annak kötelező megtekinteni, aki pusztán csak hallott róluk, nekik is ajánlott. Számomra pedig egy nagy emlék marad!
2014. október 19.
Geszti Péter és a Gringo Sztár - II. Oktoberfest Budapest
Pontosan ma egy hete ért véget a II. Oktoberfest Budapest. Kb. Szeptember 19-20-a környékén döntöttem úgy, hogy bérletet fogok váltani, leginkább azért mert több nap is voltak olyan koncertek melyekre kíváncsi voltam.
Ezek közül most leginkább egyet emelnék ki - ez nyújtotta a legnagyobb és a legmaradandóbb élményt - nevezetesen Geszti Péter és a Gringo Sztár élő koncertjét.
Geszti Pétert talán nem kell senkinek bemutatni. Amennyiben mégis: dalszövegíró, énekes, reklámszakember; Rapülők, Jazz+Az, Gringo Sztár, X-faktor mentor. Soroljam még? Szerintem nem szükséges. A magyar zeneipar egyik meghatározó személyisége.
Ezek alapján azt is lehetne mondani, hogy bátran megengedhetné magának, hogy akár nagy sztárként viselkedjen - hisz hazai világunkban az is - de, NEM. Nyilván egyszeri találkozás után nem lehet hitelesen véleményt alkotni valakiről, DE azt mindenképpen meg lehet állapítani, hogy egy ilyen ember, hogyan közeledik, hogyan viszonyul egy sima civilhez, mint pl. jómagam. Még a koncert előtt ott voltam a helyszínen, ugyanis nem holmi playback-es koncertre készültek, hanem egy teljesen élő, picivel több mint 2 órás koncertnek lehettek szem- valamint fültanúi azok akik Vasárnap este jelen voltak a rendezvényen.
Kb. a koncert előtt másfél órával, a teljes zenekar, valamint maga Geszti Péter is jelen volt. Szokásos beállás, hangolás, mikrofonpróbák, stb. Ahogy felcsendült egy-egy dalrészlet, máris néhányan a színpad elé kerültünk és figyeltük, hogy mi minden zajlik ilyenkor. Majd koncert előtt kb. egy órával vége lett a hangolásnak.
Maga Geszti Péter lejött a színpadról és mivel a színpad és a kordon között volt némi hely, ott jött el előttem, egy hölgy meg is állította, ő pedig nem zavarta el, nem mondta, hogy ne haragudjon hölgyem, de most készülnöm kell a hamarosan kezdődő műsorra, hanem kedvesen válaszolt neki a kérdésére és kicsit beszélgetett vele. Gondoltam magamban, hogy esélyem se lesz még nekem is szóba állnom vele, de ez nem így volt. Megszólítottam, ő mosolyogva megállt, majd pár szót váltottunk és ment tovább.
Majd a koncert előtt vagy 10-15 perccel egyszer csak előbukkant az öltözőből és egy kisfiú megszólította a kordonon túl, kedvesen odament kapott egy dedikálást, közben a konferanszié intett, hogy menjek oda (hozzátenném, hogy a délután folyamán vele is beszélgettem, egy esetleges közös fotózási lehetőség készítéséről Geszti Péterrel) majd odasurrantam és mondtam Péternek, hogy ha már itt a lehetőség, akkor lehetne-e szó egy közös fotóról? Válasz: persze, gyere, helyes, ha adódik egy lehetőség azzal élni kell.
A koncert, maga egy élmény volt. Ez az én "könyvemben" mindent magába foglalt amit, egy színvonalas koncertnek tartalmaznia kell: nagyon jó show, jó repertoárral (a Gringo Sztár mellett, a régi Jazz+Az felállása, majd a Rapülők slágerek a végén); laza, olykor vicces interakció velünk, nézőkkel/rajongókkal. Mondanom sem kell, hogy az a két óra olyan hamar eltelt, mintha csak egy-két röpke pillanat lett volna. Viszont ezalatt az általam kevésnek megélt idő alatt, úgy éreztem, hogy jókor vagyok a jó helyen és sehol máshol nem lennék szívesebben, mint ott a koncerten. Kell ennél több?
Koncert vége: kb. 30 percig, rendületlenül fogadta az érdeklődőket egy-egy közös fotóra, dedikálásra, rövid szóváltásra. Közben nem volt tolongás, nem volt lökdösődés, mindenki kivárt mert mondta Péter, hogy nem kell rohamozni, mert mindenkit szívesen lát és itt lesz.
Aznap van aki szavazni, más meg savazni ment, ahogyan erre Péter is - jogosan - utalt. Politikai nézeteket félretéve egy icipicikét olykor megpróbálhatnánk elvonatkoztatni attól, hogy kinek, mi a pártpreferenciája, ki kivel szimpatizál, kinek, milyen nézetei vannak és lássuk meg az embert, lássuk meg a szakembert egy adott területen és élvezzük a társaságát. Én ezt tettem és büszkén elmondhatom, hogy egyik nagy élményem volt, hogy egyrészt személyesen találkozhattam egyik kedvencemmel és egy nagyon kellemes estét élvezhettem, jobbnál, jobb dalokkal.
A teljes koncertről nem is, de részleteket készítettem, hogy mindenki kicsit belekóstolhasson abba amit átéltem.
Első videóban az alábbi dalokból vannak részletek: Gringo Sztár: Az élet szeret; Télen-nyáron nyár; Amikor elmentél tőlem; Hetvenkettő; Hungarian in Europe; Pálinka Sunrise; Sprechen Sie Disco?; Kocsmajaj; Fogy a hold.
Második videóban pedig: Geszti Péter (Jazz+Az valamint Rapülők - dalok): Megint Hétfő; Csepp a tengerben; Mit tehet a sejt?; Ma jól vagyok; Áj lav jú; Lesz még rosszabb; Szabadulj fel - Gringo Sztár)
Köszönöm a kiváló koncertet és az élményt Geszti Péternek!
Ezek közül most leginkább egyet emelnék ki - ez nyújtotta a legnagyobb és a legmaradandóbb élményt - nevezetesen Geszti Péter és a Gringo Sztár élő koncertjét.
Geszti Pétert talán nem kell senkinek bemutatni. Amennyiben mégis: dalszövegíró, énekes, reklámszakember; Rapülők, Jazz+Az, Gringo Sztár, X-faktor mentor. Soroljam még? Szerintem nem szükséges. A magyar zeneipar egyik meghatározó személyisége.
Ezek alapján azt is lehetne mondani, hogy bátran megengedhetné magának, hogy akár nagy sztárként viselkedjen - hisz hazai világunkban az is - de, NEM. Nyilván egyszeri találkozás után nem lehet hitelesen véleményt alkotni valakiről, DE azt mindenképpen meg lehet állapítani, hogy egy ilyen ember, hogyan közeledik, hogyan viszonyul egy sima civilhez, mint pl. jómagam. Még a koncert előtt ott voltam a helyszínen, ugyanis nem holmi playback-es koncertre készültek, hanem egy teljesen élő, picivel több mint 2 órás koncertnek lehettek szem- valamint fültanúi azok akik Vasárnap este jelen voltak a rendezvényen.
Kb. a koncert előtt másfél órával, a teljes zenekar, valamint maga Geszti Péter is jelen volt. Szokásos beállás, hangolás, mikrofonpróbák, stb. Ahogy felcsendült egy-egy dalrészlet, máris néhányan a színpad elé kerültünk és figyeltük, hogy mi minden zajlik ilyenkor. Majd koncert előtt kb. egy órával vége lett a hangolásnak.
Maga Geszti Péter lejött a színpadról és mivel a színpad és a kordon között volt némi hely, ott jött el előttem, egy hölgy meg is állította, ő pedig nem zavarta el, nem mondta, hogy ne haragudjon hölgyem, de most készülnöm kell a hamarosan kezdődő műsorra, hanem kedvesen válaszolt neki a kérdésére és kicsit beszélgetett vele. Gondoltam magamban, hogy esélyem se lesz még nekem is szóba állnom vele, de ez nem így volt. Megszólítottam, ő mosolyogva megállt, majd pár szót váltottunk és ment tovább.
Majd a koncert előtt vagy 10-15 perccel egyszer csak előbukkant az öltözőből és egy kisfiú megszólította a kordonon túl, kedvesen odament kapott egy dedikálást, közben a konferanszié intett, hogy menjek oda (hozzátenném, hogy a délután folyamán vele is beszélgettem, egy esetleges közös fotózási lehetőség készítéséről Geszti Péterrel) majd odasurrantam és mondtam Péternek, hogy ha már itt a lehetőség, akkor lehetne-e szó egy közös fotóról? Válasz: persze, gyere, helyes, ha adódik egy lehetőség azzal élni kell.
A koncert, maga egy élmény volt. Ez az én "könyvemben" mindent magába foglalt amit, egy színvonalas koncertnek tartalmaznia kell: nagyon jó show, jó repertoárral (a Gringo Sztár mellett, a régi Jazz+Az felállása, majd a Rapülők slágerek a végén); laza, olykor vicces interakció velünk, nézőkkel/rajongókkal. Mondanom sem kell, hogy az a két óra olyan hamar eltelt, mintha csak egy-két röpke pillanat lett volna. Viszont ezalatt az általam kevésnek megélt idő alatt, úgy éreztem, hogy jókor vagyok a jó helyen és sehol máshol nem lennék szívesebben, mint ott a koncerten. Kell ennél több?
Koncert vége: kb. 30 percig, rendületlenül fogadta az érdeklődőket egy-egy közös fotóra, dedikálásra, rövid szóváltásra. Közben nem volt tolongás, nem volt lökdösődés, mindenki kivárt mert mondta Péter, hogy nem kell rohamozni, mert mindenkit szívesen lát és itt lesz.
Aznap van aki szavazni, más meg savazni ment, ahogyan erre Péter is - jogosan - utalt. Politikai nézeteket félretéve egy icipicikét olykor megpróbálhatnánk elvonatkoztatni attól, hogy kinek, mi a pártpreferenciája, ki kivel szimpatizál, kinek, milyen nézetei vannak és lássuk meg az embert, lássuk meg a szakembert egy adott területen és élvezzük a társaságát. Én ezt tettem és büszkén elmondhatom, hogy egyik nagy élményem volt, hogy egyrészt személyesen találkozhattam egyik kedvencemmel és egy nagyon kellemes estét élvezhettem, jobbnál, jobb dalokkal.
A teljes koncertről nem is, de részleteket készítettem, hogy mindenki kicsit belekóstolhasson abba amit átéltem.
Első videóban az alábbi dalokból vannak részletek: Gringo Sztár: Az élet szeret; Télen-nyáron nyár; Amikor elmentél tőlem; Hetvenkettő; Hungarian in Europe; Pálinka Sunrise; Sprechen Sie Disco?; Kocsmajaj; Fogy a hold.
2014. szeptember 9.
Itt van az ősz...
Itt van újra. Megújult erővel (fizikai és lelki), vágtam neki az új kihívásnak.
Egyrészt visszatértem az online világba is, hosszas (szándékos) szünet után, másrészt pedig az a megtiszteltetés ért, hogy elkezdhettem tanítani az NKE (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Közigazgatás-tudományi karán.
Boldogsággal és megelégedettséggel tölt el az, hogy vannak olyan tanárok, professzorok akik meglátták bennem azt amit én legbelül érzek. Ez pedig nem más, mint a munkám iránti szeretet. Eddig sem rejtettem véka alá, hogy én az oktatásra úgy tekintek, mint egy elhivatottság, mint egy - ahogy az angolok mondják - "vocation".
Belecsöppenni egy új közösségbe (gondolok itt akár a munkaközösségre, új egyetemistákra) nem mindig egyszerű, főleg ha az ember ezt megelőzően azt amit csinált kisebb környezetben tette. Voltak is bennem kisebb kétségek, kérdőjelek (még van pár apró most is), de így az első két nap után, most úgy látom, hogy bele fogok jönni. Hogy miért tűnik ilyen egyszerűnek az adaptáció? Talán azért, mert a szakma amit szívvel, lélekkel űzök ugyanaz. Vagyis a cél változatlan. Felkészíteni, felruházni és átadni a hallgatóság számára, olyan információkat, melyek nem csak abban segítik őket, hogy a tárgyat szépen kipipálva a félév végén tovább menjenek, hanem lehetőség szerint abban is, hogy maradjanak valamivel, valamivel amit majd az évek során adott esetben fel is tudnak használni.
Lehet vannak olyan ismerőseim, akik majd azt gondolják, hogy "ez is majd szépen, jól elfelejti ahonnan indult". Amennyiben ez így van, akkor abból kiderül, hogy mennyire "jól" ismernek. Sosem voltam az a típusú ember aki így viselkedett volna (bár ismerni sajnos ismerek olyan embereket, de ahogy mondják így kerek a világ).
Most előre tekintek és megpróbálom ebből is kihozni a maximumot, beleadva apait, anyait. Hisz, ahogyan a drága jó magyartanárnőm az általános iskolában anno mindig felíratta velünk a füzet első lapjára:
"dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes."
Milyen igaza is volt/van József Attilának.
Ha már ősz, akkor álljon itt, még egy másik kedvenc versem, melyet az egyik kedvenc színészem (Szarvas József) csodálatosan ad elő.
Illetve végezetül álljon itt egy kis fotó:
Egyrészt visszatértem az online világba is, hosszas (szándékos) szünet után, másrészt pedig az a megtiszteltetés ért, hogy elkezdhettem tanítani az NKE (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Közigazgatás-tudományi karán.
Boldogsággal és megelégedettséggel tölt el az, hogy vannak olyan tanárok, professzorok akik meglátták bennem azt amit én legbelül érzek. Ez pedig nem más, mint a munkám iránti szeretet. Eddig sem rejtettem véka alá, hogy én az oktatásra úgy tekintek, mint egy elhivatottság, mint egy - ahogy az angolok mondják - "vocation".
Belecsöppenni egy új közösségbe (gondolok itt akár a munkaközösségre, új egyetemistákra) nem mindig egyszerű, főleg ha az ember ezt megelőzően azt amit csinált kisebb környezetben tette. Voltak is bennem kisebb kétségek, kérdőjelek (még van pár apró most is), de így az első két nap után, most úgy látom, hogy bele fogok jönni. Hogy miért tűnik ilyen egyszerűnek az adaptáció? Talán azért, mert a szakma amit szívvel, lélekkel űzök ugyanaz. Vagyis a cél változatlan. Felkészíteni, felruházni és átadni a hallgatóság számára, olyan információkat, melyek nem csak abban segítik őket, hogy a tárgyat szépen kipipálva a félév végén tovább menjenek, hanem lehetőség szerint abban is, hogy maradjanak valamivel, valamivel amit majd az évek során adott esetben fel is tudnak használni.
Lehet vannak olyan ismerőseim, akik majd azt gondolják, hogy "ez is majd szépen, jól elfelejti ahonnan indult". Amennyiben ez így van, akkor abból kiderül, hogy mennyire "jól" ismernek. Sosem voltam az a típusú ember aki így viselkedett volna (bár ismerni sajnos ismerek olyan embereket, de ahogy mondják így kerek a világ).
Most előre tekintek és megpróbálom ebből is kihozni a maximumot, beleadva apait, anyait. Hisz, ahogyan a drága jó magyartanárnőm az általános iskolában anno mindig felíratta velünk a füzet első lapjára:
"dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes."
Milyen igaza is volt/van József Attilának.
Ha már ősz, akkor álljon itt, még egy másik kedvenc versem, melyet az egyik kedvenc színészem (Szarvas József) csodálatosan ad elő.
Illetve végezetül álljon itt egy kis fotó:
2014. február 10.
A remény
Olykor előfordul velünk az, hogy különböző
élethelyzetekről annyit tudunk hirtelen elmondani, hogy nincsenek erre szavak,
vagy, hogy nehezen lehet szavakba önteni mindazt, amit átéltél.
Ez a mostani bejegyzésem is valami hasonló. Történt ugyanis, hogy ott lehettem személyesen a Zorán - Egypár barát c. koncertjén, melyre Február 8-án Budapesten a Papp László sportarénában került sor.
Önmagában már Zorán is garancia arra, hogy egy nagyon jó koncertnek lehetnek szem- illetve fültanúi mindazok, akik részt vesznek rajta, viszont ennek a mostani koncertnek az volt a különlegessége, hogy a pályatársak, barátok, akik egy-egy produkció erejéig felléptek a színpadon, csak növelték, a 3 órás maratoni koncert színvonalát.
Soroljam?! Aki ott volt, vagy tudott a koncertről, az tudja, de aki nem, annak kedvéért, íme: Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter. Közülük csak Palya Bea hiányzott, de ennek ellenére, nem lehetett ok panaszra, sőt.
Ha rangsort kellene felállítanom a duett produkciók kapcsán, akkor ez valahogy így nézne ki:
1) Zorán duett Kern Andrással - Hé '67 (jó belátom jelen esetben erősen befolyásolt, hogy nagy kedvencem Kern András és jó volt élőben is látni).
2) Zorán duett Bródy Jánossal - Ne várd a májust.
3) Zorán duett Presser Gáborral - Úgy volt (ebbe a dalba beleszerettem, ugyanis megfogalmazódik mindaz, hogy az ember sokszor mennyi mindent eltervez, mennyi álmot sző és aztán az élet megmutatja, hogy bizony, bizony a dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli).
4) Zorán duett Gerendás Péterrel - Eső előtt, eső után (a gimis éveim jutottak eszembe)
5) Zorán duett Rúzsa Magdival - Ederlezi (még a levegő is szinte megfagyott, amikor elkezdődött ez a dal és Magdi hát hangilag is, de látványban is csodálatos volt)
A fő oka e jelen bejegyzésemnek mégis nem ez, hanem egy másik dal, ami elhangzott a koncerten.
Mellékelve megleshető a videó melyet készítettem a szóban forgó dalról. Hogy miért pont ezt a dalt prezentálom, nos, annak számos oka van - kiemelném a legfontosabbakat:
- sok zenére lehet azt mondani, hogy ez jó, ez tetszik, ez szép, hallgatható, rádióbarát, stb. Viszont kevés az olyan dal - főleg napjainkban - melyek igazi értéket hordoznak magukban. Ez olyan!
- azok, akik egy dalban nem csak a zenei komponálást, a ritmusokat kedvelik, hanem a dal szövegére, annak üzenetére is odafigyelnek akkor ez a dal nem kerülhető meg;
- ez a dal megtestesíti mindazt, amire én is vágyok (gondolok itt a főleg a refrénre);
Az a címe a bejegyzésnek, hogy remény és nem hiába. Hiszen ez a dal megadja, meghagyja azt a bizonyos kis lángot, sugarat arra, hogy ha most nem is, de lesz, hogy eljön az, amikor jó lesz minden. Vagy ha netalán sok fájdalom, szenvedés éri az embert itt a földi élete során, mégis ott a kicsiny remény a szívében, hogy van egy ország, egy másik hely, ahol a bánat súlytalan, ahol nem lehet hibázni, nem lehet szomorkodni, nem lehet elveszíteni azt/azokat, akit tiszta szívvel szeretünk.
Kell ott fenn egy ország:
Ez a mostani bejegyzésem is valami hasonló. Történt ugyanis, hogy ott lehettem személyesen a Zorán - Egypár barát c. koncertjén, melyre Február 8-án Budapesten a Papp László sportarénában került sor.
Önmagában már Zorán is garancia arra, hogy egy nagyon jó koncertnek lehetnek szem- illetve fültanúi mindazok, akik részt vesznek rajta, viszont ennek a mostani koncertnek az volt a különlegessége, hogy a pályatársak, barátok, akik egy-egy produkció erejéig felléptek a színpadon, csak növelték, a 3 órás maratoni koncert színvonalát.
Soroljam?! Aki ott volt, vagy tudott a koncertről, az tudja, de aki nem, annak kedvéért, íme: Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter. Közülük csak Palya Bea hiányzott, de ennek ellenére, nem lehetett ok panaszra, sőt.
Ha rangsort kellene felállítanom a duett produkciók kapcsán, akkor ez valahogy így nézne ki:
1) Zorán duett Kern Andrással - Hé '67 (jó belátom jelen esetben erősen befolyásolt, hogy nagy kedvencem Kern András és jó volt élőben is látni).
2) Zorán duett Bródy Jánossal - Ne várd a májust.
3) Zorán duett Presser Gáborral - Úgy volt (ebbe a dalba beleszerettem, ugyanis megfogalmazódik mindaz, hogy az ember sokszor mennyi mindent eltervez, mennyi álmot sző és aztán az élet megmutatja, hogy bizony, bizony a dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli).
4) Zorán duett Gerendás Péterrel - Eső előtt, eső után (a gimis éveim jutottak eszembe)
5) Zorán duett Rúzsa Magdival - Ederlezi (még a levegő is szinte megfagyott, amikor elkezdődött ez a dal és Magdi hát hangilag is, de látványban is csodálatos volt)
A fő oka e jelen bejegyzésemnek mégis nem ez, hanem egy másik dal, ami elhangzott a koncerten.
Mellékelve megleshető a videó melyet készítettem a szóban forgó dalról. Hogy miért pont ezt a dalt prezentálom, nos, annak számos oka van - kiemelném a legfontosabbakat:
- sok zenére lehet azt mondani, hogy ez jó, ez tetszik, ez szép, hallgatható, rádióbarát, stb. Viszont kevés az olyan dal - főleg napjainkban - melyek igazi értéket hordoznak magukban. Ez olyan!
- azok, akik egy dalban nem csak a zenei komponálást, a ritmusokat kedvelik, hanem a dal szövegére, annak üzenetére is odafigyelnek akkor ez a dal nem kerülhető meg;
- ez a dal megtestesíti mindazt, amire én is vágyok (gondolok itt a főleg a refrénre);
Az a címe a bejegyzésnek, hogy remény és nem hiába. Hiszen ez a dal megadja, meghagyja azt a bizonyos kis lángot, sugarat arra, hogy ha most nem is, de lesz, hogy eljön az, amikor jó lesz minden. Vagy ha netalán sok fájdalom, szenvedés éri az embert itt a földi élete során, mégis ott a kicsiny remény a szívében, hogy van egy ország, egy másik hely, ahol a bánat súlytalan, ahol nem lehet hibázni, nem lehet szomorkodni, nem lehet elveszíteni azt/azokat, akit tiszta szívvel szeretünk.
Kell ott fenn egy ország:
2014. február 4.
Viszlát Nyina
Szeretem a Quimby-t. Hogy miért? Mert nem tucat, mert hiteles, mert van
mondandója.
Olykor pörgős, máskor melankolikus, néha meg kicsit olyan fittyet hányó.
Ez a dal, amit most közzéteszek a nagyérdeműnek a Nyina c. dal.
Hogy kicsoda számomra Nyina, az talán most kevésbé fontos, hisz nem miatta lát napvilágot e bejegyzés (bár kétségkívül egy fajtaféleképpen ez kimondott üzenet is akar lenni), hanem sokkal inkább a dal tartalma, szövege az, ami nagyon jó. Ki is emelnék ebből a dalból konkrét részletet, amelyhez nem is szükséges semmi kommentárt hozzáfűznöm:
"Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már!
Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben."
Annyit mégis hozzátennék, hogy a "láttam magamat a szemedben" talán ami a legnehezebb. Hogy miért? Mert ha valaki ezt megtapasztalta, akkor tudja jól, hogy ez azt jelenti, hogy egy része az ott marad akarva akaratlanul a másiknál és idővel leginkább az a része saját magából, ami hiányzik nem is feltétlenül maga a másik személy.
Most pedig jöjjön a teljes dal, a maga szépségével együtt:
Olykor pörgős, máskor melankolikus, néha meg kicsit olyan fittyet hányó.
Ez a dal, amit most közzéteszek a nagyérdeműnek a Nyina c. dal.
Hogy kicsoda számomra Nyina, az talán most kevésbé fontos, hisz nem miatta lát napvilágot e bejegyzés (bár kétségkívül egy fajtaféleképpen ez kimondott üzenet is akar lenni), hanem sokkal inkább a dal tartalma, szövege az, ami nagyon jó. Ki is emelnék ebből a dalból konkrét részletet, amelyhez nem is szükséges semmi kommentárt hozzáfűznöm:
"Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már!
Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben."
Annyit mégis hozzátennék, hogy a "láttam magamat a szemedben" talán ami a legnehezebb. Hogy miért? Mert ha valaki ezt megtapasztalta, akkor tudja jól, hogy ez azt jelenti, hogy egy része az ott marad akarva akaratlanul a másiknál és idővel leginkább az a része saját magából, ami hiányzik nem is feltétlenül maga a másik személy.
Most pedig jöjjön a teljes dal, a maga szépségével együtt:
2014. január 30.
Különbség a mosoly és a vigyor között
Tudták, hogy a kettő között
éles különbség van?
Bizony, de vajon mi különbözteti meg az egyiket a másiktól?
Vigyor: általános kérdés, mikor két ember találkozik, felbukkan szinte rögtön a "hogy vagy?" Erre a másik ember kényszeres vigyorral rávágja, hogy "köszönöm, jól". A vigyor nem fog kisugárzással járni. Ez olyan, hogy tudom, hogy szarban vagyok, de mégis azt mutatom a külvilágnak, hogy milyen jól vagyok.
Mosoly: amikor felszabadultan mosolygok, mert tudom, hogy adott nap mindent beletettem abba, hogy megéljem az adott napot. Az emberek körülöttem rám néznek, és szinte sugárzik a harmónia, a béke, lelki egyensúly. Vagyis nem csak tudom, hanem érzem is.
Bizony, de vajon mi különbözteti meg az egyiket a másiktól?
Vigyor: általános kérdés, mikor két ember találkozik, felbukkan szinte rögtön a "hogy vagy?" Erre a másik ember kényszeres vigyorral rávágja, hogy "köszönöm, jól". A vigyor nem fog kisugárzással járni. Ez olyan, hogy tudom, hogy szarban vagyok, de mégis azt mutatom a külvilágnak, hogy milyen jól vagyok.
Mosoly: amikor felszabadultan mosolygok, mert tudom, hogy adott nap mindent beletettem abba, hogy megéljem az adott napot. Az emberek körülöttem rám néznek, és szinte sugárzik a harmónia, a béke, lelki egyensúly. Vagyis nem csak tudom, hanem érzem is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





