Keresem a szót, a
jelzőt, amelynek segítségével összefoglalhatnám az élményt, amit tegnap este
kaptam. Kíváncsian vártam milyen élmény lesz élőben jelen lenni egy Halott Pénz
koncerten. Az esemény előtt néhány nappal közölték, hogy telt ház lesz, ami
arra adott okot, hogy itt valószínűleg "felrobban" majd az Aréna és
valóban rengeteg ember gyűlt össze kicsiktől, nagyokig egyaránt (és ez egy
külön érdekesség).
Néhány évvel ezelőtt
még igencsak underground csapatnak számított a Halott Pénz, most meg
fesztiválokat, a Budapest Parkot és a Papp László Sportarénát teljesen megtöltő
sikerprodukcióvá, jelenséggé nőtte ki magát. Adott két (szerintem) teljesen
eltérő stílussal rendelkező fickó Marsalkó Dávid és a bitang jó hangú Járai
Márk mégis úgy néz ki, hogy a ez a "kémia" nemcsak működik, de talán
ez teszik olyan zseniálissá az egész zenekart.
Hogy mi mindent
nyújtott a tegnap esti aréna koncert? A teljesség igénye nélkül, valahogy így
foglalnám szavakba:
Hello lányok, minket izgat, hogy ha
néztek. Olykor felteszem magamnak a kérdést, hogy milyen jó lenne elkezdeni
elölről. Néhány éve már rájöttem, hogy sok év már eltelt, most jövök rá, most
növök fel, és most esik le, már soha nem találok olyat, mint te. Bár péntek
volt, de a hangulat alapján lehetett volna akár hétfő, szerda, szombat, kedd.
Kívánom, hogy legyen minden nap más, legyen más minden, csak a láng maradjon
még kicsit itt bent és ne feledjük, hogy megöregszünk majd és abban az lesz a szép,
akiket régóta vártunk már megjöttek rég. Nemrég átéltem én is azt, hogy (lásd:
húsvét előtti bejegyzésem) éreznem kell még, hogy vár rám, egy könnycseppé
válik a látvány. Mikor meglátom, az otthonomat tudom mért vágytam haza. Aztán
jöttek a mackók és "robbant" az aréna és mindenki együtt üvöltötte,
hogy erre még meghívlak, aztán döntsd el, veled menjek-e el, vagy a köddel!
Mivel nem lehet állandóan pörögni, eljött a megnyugvás és a béke (egyben
számomra ez volt az est során az első katarzis élmény) ugyanis keressük a
boldogságot együtt, keressük a boldogságot együtt akkor is, ha nem sikerül!
Nemrég átéltem a Valami Amerika 3 által nyújtott élményt, így nem csoda, hogy
nem volt számomra ismeretlen az, hogy miért hiszek el mindent Neked én? Miért
tudod, hogy mindig van esély? Miért bízok benned megint én? Miért tudom már
előre megint, hogy ráveszel, mindenre ráveszel?
Ezután másodjára is jött a katarzis,
ehhez talán az is hozzájárult, hogy ez az egyik kedvencem az együttestől: hogy
lett volna fair, ahogy elvesztegettél hiába kértem már nem figyeltél. Hogy lett
volna fair, ha több volt, mint affér várlak hol a május földet ér. De a Halott
Pénz motor nem állt le, sőt, jött a már-már himnusznak számító dal: ha
kérdezik, hogy éltem-e majd azt mondom, hogy: élnünk kellett volna még élnünk
valahogy ahogy, valahogy ahogy elképzeltük. Ha pedig már himnuszoknál tartok,
akkor stílszerűen nem maradhatott el az sem, hogy hozzám érsz és már ismersz
is, hozzám érsz, de nem úgy, mint mindenki. Emlékszem, Sopronban néztem a fák
fölé összedőlt ágyunkban bújtunk a nap mögé. Ekkor már mindenki érezte, hogy
valami van a levegőben, valami, ami éjjel összerak. Van valami a levegőben,
valami, ami reggel szétszed. Végül felkerült az i-re a pont: szánd meg hát
szomorú szívem, úgysincs más vigaszom nekem, jöjj el hát, jöjj el hát, hogy egy
összetört szívet megragassz!
