2020. június 24.

Kikapcs


Hivatalosan március 11-e óta megváltozott körülöttünk az élet. Emlékszem előző héten még pont sikerült elbúcsúzni egyik kedvenc budapesti helyemtől (Trapéz). Akkor még nem tudhattam biztosra, hogy egy hosszabb ideig ez lesz az utolsó közösségi élményem is egyben. Másnap rendkívüli rektori utasítás miatt oktatási szünet volt. Ez pont érintette az előadásaimat. Sebaj, több idő jutott arra, hogy elkezdődjön az átállás valami újra, valami másra. Az online oktatás sok potenciált rejtegetett már korábban is, de most egy olyan kényszerhelyzetben találtuk magunkat, hogy szükséges volt felpörgetni a feltárását és teljes módszertant kidolgozni. A nyomasztó napok mellett, órákat, napokat, heteket áldoztam arra, hogy felfedezzem azokat a lehetőségeket, amelyekkel érdekessé lehet tenni az egyetemi foglalkozásokat. Bár éreztem a pozitívumokat, a félév végére mégis úgy érzem, hogy az online oktatás legjobb esetben is maximum kiegészíti, de semmiképpen sem pótolja a face-to-face, egyetemi környezetben zajló órákat (a különféle tevékenységekről, programokról nem is beszélve). Ettől függetlenül érdekes tapasztalat volt szekcióvezetőként részt venni az online TDK-ban.

Közben folyamatosan dolgoztam az első, saját angol nyelvű szakkönyvemen, de a koronavírus-járvány még ilyen téren is bezavart, az amerikai kiadó ugyanis május elején megkeresett és jelezték, hogy költségcsökkentés miatt a folyamatban lévő könyvszerződéseket bontják (így az enyémet is). Ez volt a második olyan alkalom, amikor éreztem, hogy valami mintha elszakadt volna bennem. A projektbe fektetett időm és energiám nem volt hiábavaló (csak éppen egy másik kiadót kell keresnem, ami amúgy sem, de jelenleg főleg nem könnyű).

A veszélyhelyzet alatt végig dolgoztam: a rádióban vagy otthonról megtartottam az óráimat. Nem panasz, csupán mostanra már nagyon éreztem, hogy kezd lemerülni a Duracell nyuszi. Február óta nem láttam a szüleimet, nagyszüleimet, testvéremet. Most, hogy vége a tanévnek jónak láttam kivenni egy kis szabadságot. 
A következő másfél hét alatt, valami teljesen másnak szentelem az időmet. Ez lesz a szívügyem, a mentsváram. Régi terv (álom), ami most végre célegyenesbe ér. Ugyanakkor ettől függetlenül komoly döntések előtt is állok, de legalább ez az időszak erre is jó lesz, hogy egy kis önvizsgálatot tarthassak. Pár napra kikapcsolom magam mindenből: rádió, egyetem, közösségi média, de mint a bumeráng, úgy én is visszatérek. Lehet kicsit másképp, kicsit más célokkal, kicsit más mentalitással. 
Ui. Peti gondolataival maximálisan egyetértek és magam is ezt üzenem a koronavírusnak: Peti kezet mos