2014. november 28.

Az idő múlása

Mi sem jelzi jobban, hogy telik az idő, mint az ember születésének napja?! Megint egy évvel öregebb lettem és lassan átlépek majd egy új mérföldkövet.
Az idei születésnapom talán kicsit másabb volt, mint a többi, de az is lehet, hogy csak én éltem meg így. Ez volt az első olyan év, amikor nem is vártam különösebben magát a napot, vagy azt, hogy most akkor vajon milyen ajándékot (ajándékokat) fogok kapni és milyen jó, hogy ez az a nap, ami rólam szól és arról, hogy a számomra kedves és hozzám közel álló emberek felköszöntenek. 
Egyrészt kiderült, hogy ha a nagy közösségi oldalon az ember nem osztja meg a születési időpontját, akkor máris megcsappan azok száma, akiknek valóban eszébe jutsz. Ez így is volt, nem bánt (talán kicsit meglep), de egy újabb bizonyíték arra, hogy a virtuális világban mennyire is nevezheted minden ismerősödet, valódi ismerősnek, ne adj Isten barátnak.
Másrészt rájöttem arra is, hogy amit szeretnék (jelen esetben, ami a legjobb ajándék lehetne számomra), aminek a legjobban örvendenék az pusztán már csak egy álom. 
Lassan vége ennek a napnak és ilyenkor a csend vesz körbe, így volt kis időm, amit saját magamra fordítottam. Eltöprengtem azon, hogy az eddigi életem során, mennyi mindent átéltem  jót is, rosszat is - és rá kellett döbbennem arra, hogy mennyire megváltoztam és nem feltétlenül abban az irányba, amibe szerettem volna.
Régebben - még a középiskolai éveimben - lazább, életvidámabb, társaságkedvelő, kommunikatívabb, stb. voltam, ezzel szemben, most ha őszintén a tükörbe nézek, egy befordult, cinikus, lehangolt, zárkózottabb énemet látok és nem is csoda, hogy ilyen ember körül nem találunk sok barátot, ismerőst. Eddig ezzel nem is volt különösebb problémám, hisz az igazi barátokból amúgy sem jellemző, hogy sokat számolhat meg az ember az élete során. Gondolok itt az olyan személyekre, akik érdekmentesen vannak melletted, és akikre bármikor számíthatsz és természetesen fordítva is.
Summa summarum keresem azt a fiatal énemet, amikor szakmailag is azzal foglalkozhattam, amit legjobban szerettem és a magánéletem is harmonikus, boldog volt (vagyis a racionális és az emocionális énem egyensúlyban volt). Mielőtt még a spekulánsok félreértenék, jelenleg is szerencsére azzal foglalkozom szakmailag, amit szintén nagyon szeretek (igen létezik második szerelem is).
Erről az egészről eszembe jutott egyik kedvenc dalom Ákostól: 
Valamint egy egészen friss dal is:



Nincsenek megjegyzések: