2014. december 30.

Volt egyszer egy Samtel Rádió

Idén 10 éve, hogy megszűnt a Samtel Rádió. Ha már közeleg az év vége, akkor időszerű,összegezni nemcsak a lassan elmúló esztendőt, hanem az eddig megélt (átélt) élményeket. Eddig sem volt titok, hogy számomra ez volt az (eddigi) életem egyik legmeghatározóbb, legszebb és legboldogabb időszaka. Mindig jó érzéssel tölt el, valahányszor csak visszagondolok arra a csaknem két évre, amit ennél a rádiónál tölthettem el, mint szerkesztő-műsorvezető a rádió magyar nyelvű adásában. Hogy mindez létrejöhetett néhány embernek köszönettel tartozom (amit a mai napig nem felejtek el). 
Elsősorban Balogh Géza (Isten nyugosztalja) tanár úrnak, aki egyrészt lehetőséget adott nekem (nekünk), hogy a Kölcsey-ben az iskolarádióval foglalkozhassunk, másrészt pedig bizalmat szavazott nekem, hogy megállnám helyem a városi rádió magyar nyelvű adásában. 
A sorban Páka Szidónia következik, akit én és Józsa János kollégám váltottunk a rádiónál. Itt egy kis kitérőt tennem kell, ugyanis mielőtt még a rádiónál dolgoztam volna, figyelemmel követtem a rádiót, mint hallgató. Akkor nem igazán tetszett Szidónia stílusa, viszont miután megismertem személyesen, kellemesen csalódtam benne. Egy rendkívül közvetlen, barátságos, segítőkész és kedves személyt ismerhettem meg személyében. 
Szilágyi Levente: neki is sokat köszönhetek, mivel segített bevezetni a rádiózás rejtelmeibe és az ő segítségével könnyebb volt beilleszkedni a csapatba is.
Ha már szóba hoztam a stábot, akkor bátran kijelenthetem, hogy számomra az a közösség jelentette akkor a második otthonomat. Minden egyes alkalommal szívesen mentem dolgozni (amit egyáltalán nem nyűgként, vagy teherként éltem meg, hanem pontosan ellenkezőleg) és minden egyes ott töltött perc örömmel telt, mert jobbnál jobb embereket ismerhettem meg. A teljesség igénye nélkül: Crina Domuta, Robin Badiu, Sorin Ardelean, Mihai Molnár, Florin Huci, Felix Roman, Tolmács Péter (rá külön azért is emlékszem, mert amikor 2002 nyarán elkezdtünk dolgozni, ő volt a hangosítónk hétköznaponként az adás ideje alatt), Schupler Arnold, Stefan Cardos (ha valakit kihagytam volna abból az időszakból, nem volt szándékos).
Megemlíteném még Kincses András urat is, aki a rádió/tv egyik alapembere volt. Valahányszor szükségem volt segítségre, rá mindig számíthattam (igen még hétvégén is, amikor pl. a Kívánságműsor alatt annyira túlterheltté vált az SMS rendszerünk, - a rengeteg beküldött kívánság miatt- hogy lefagyott és olyankor is szívesen segített, hogy minden helyreálljon).
Bár lehet, hogy velük kellett volna kezdenem, de így sem hinném, hogy baj lenne: a főnökeim Radu Ulmeanu, Suta János, Tolmács József. Ők is bizalmat szavaztak nekünk (a fiatal korunk ellenére is) és elég széles mozgásteret kaptunk tőlük, ami az adások szerkesztését, vezetését illeti.
Hogy mennyi mindennel gazdagodtam a rádiónál töltött idő alatt? Lássuk csak, egynéhány jó baráttal (akikkel azóta sajnos ritkán találkozom, mert az élet különböző irányokba sodort bennünket, viszont igaz barátoknak nevezhetem őket), szakmai tapasztalattal, nyitottsággal az emberek irányába, határozottabb lettem, kommunikatívabb és végül, de nem utolsó sorban egy nagy szerelmet is kaptam (ami részben a rádiózás iránti, részben meg az első igazi szerelem személyében).
Talán vannak olyanok is köztetek, akik követtétek az adásainkat. Jómagam legnagyobb szeretettel a TOP 10 c. műsort vezettem, amelyet kissé át is alakítottam, de a többi műsor sem állt messze a szívemtől (legyen szó a mindig mozgalmas Kívánságműsorról, vagy akár a kissé nyugisabb Best Of - A legjobbak legjobbjairól). De nem feledkezem meg azon különleges alkalmakról sem, mint a Nagykárolyi napok során készített interjúk, a Zanzibárral vagy Krisz Rudival, de arról sem, amikor Mc Hawer és Tekknő Miki látogattak városunkba és a rádiónál is vendégeskedtek az aznapi koncertjük előtt.
Mindennek bizony ma már 10 éve. Ez már-már komoly történelemnek számít egy ember földi életében. Legnagyobb hálával viszont a jó Istennek tartozom és a szüleimnek, akik mindvégig támogattak. Nekik köszönhetem, hogy mindez az életem része lehetett.
Ahogy a legutolsó adásomban elköszöntem (2004. május 8) a hallgatóktól ezekkel a gondolatokkal zárom most is soraimat: talán egyszer még, valahol, valamilyen formában még halljuk egymást, de itt most egy korszak lezárul.
Lezárult. Azóta volt még néhány próbálkozásom, hogy ismét visszatérjek egy rádiós közegbe és azzal foglalkozzak, amit a leginkább szeretek. Arra viszont rájöttem, hogy még egyszer ugyanolyan nem lesz, mert ugyanaz a környezet, ugyanaz a csapat már nem jöhet újra össze (legalább is nem reális esélyekkel).
Idén Novemberben lett 2 éve annak, hogy ismét rádiózom. Igaz más formában, igaz nem heti szinten, de foglalkozhatok vele. A csapat egész kicsi, de annál lelkesebb, mindez a Golgota Rádió! Most ez az új otthonom. Hogy meddig és, hogy mit hoz majd a jövő?! Nem tudom, de azt igen, hogy volt egyszer egy Samtel Rádió és egy különleges csapat, különleges emberekkel és ezt az élményt senki és semmi nem veheti el tőlem!
Ezt a kis "medley"-t pedig fogadjátok szeretettel: reményeim szerint sokak számára ismerős szignálok, műsor promók csendülnek majd fel.

Nincsenek megjegyzések: