2019. február 10.

Akiket sosem felejtünk el!

Sok mindenkit meghallgatok, de minden egyes alkalommal mérlegelem, hogy ki és mit mond az éppen aktuális dologról, témáról. A számomra hiteles emberek véleményére sokat adok, és igyekszem megfogadni a tanácsaikat. Tanulmányaim során szerencsésnek mondhatom magam, mert jó néhány - az adott szakmán belül - meghatározó, ismert és elismert szakembertől tanulhattam (és tőlük érdemes volt). 
Jelen esetben pedig az egykori beszédtanáromra gondolok. Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy Vinczéné Bíró Etelka tanítványa lehettem. Ő végig hitt bennem és folyamatosan biztatott, én pedig igyekeztem megfogadni a tőle kapott tanácsokat. Mindig tartalmasak voltak a közös foglalkozásaink, együtt, közösen dolgoztunk azon, hogy fejlesszük azokat a területeket, ahol javításra volt szükség, de azt is fontosnak tartotta, hogy meghallgasson. Nyitott szívvel érdeklődött a sorsom felől, és egyfajta - mai szóval élve - coach-ként is jelen volt az életemben. Tegnap este eszembe jutott, amikor megkaptam az első mikrofonengedélyt. Sajnos akkor már nem tudtam vele dolgozni, de mindenképpen közölni akartam vele a jó hírt, mivel neki is köszönettel tartoztam ezért. Most is őrzöm a levelét, amit akkor tőle kaptam (mint utólag kiderült ez volt az utolsó levélváltásunk). Ebből megosztok most egy rövid részletet:
"Kedves Márk!
Szeretettel gratulálok és köszönöm, hogy értesített. Amit a múltkor hallottam, az nagyon tetszett, a szép, a nyitott artikuláció, a tempó tartása, a szöveg tagolása - mind nagyon jó volt. ...
Azóta is hallottam hír-összeállításokat, így aztán megnyugodtam, hogy jó kezekbe adtam tovább. ...
Bízom benne, hogy ősszel vissza tudok menni. Köszönöm a biztatást és a jókívánságokat!"

Erős és végtelenül pozitív személyiség volt. A végsőkig küzdött és hitt abban, hogy minden jóra fordulhat. Azóta a Fennvaló magához szólította. Ugyancsak tegnap este visszagondoltam arra a pillanatra, amikor ezt megtudtam. Szörnyen megrendültem a hír hallatára. Akkor kellett néhány nap, hogy mindezt feldolgozzam, később pedig a felgyülemlett érzéseket "papírra" vetettem itt, egy bejegyzés formájában.
Hiszem azt, hogy Isten olykor egy-egy segítőt, angyalt küld az életembe, aki egy bizonyos ideig velem és mellettem van, hogy erőt és támogatást nyújtson, azokban a pillanatokban, amikor a leginkább szükségem van rá. Etelka nénit is közéjük sorolom. Ma, amikor ott voltam az emléktáblájának avatásán, egy rövidke pillanat erejéig azt éreztem, hogy ott áll mellettem és azzal a mosollyal tekint rám, amellyel mindig fogadott. Jó érzés volt látni, hogy sokak életében meghatározó szerepet töltött be.
Zorán egyik csodálatos dala jutott eszembe:
"Kell ott fenn egy ország, 
Mely talán ránk is vár.
Kell ott fenn egy ország,
Amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország,
Mely bárkit átölel.
Kell ott fenn egy ország,
Amit sosem rontunk el."
Remélem, hogy Etelka néni megtalálta!