2013. szeptember 30.

Milyen is a jó vezető? Egyáltalán létezik, jó vezető?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések kutatásával, vizsgálatával foglalkozom, már egy jó ideje.
Eddigi tanulmányaimból és kutatásaimból (múltbéli és jelenlegi) kiindulva, bátran elmondhatom, hogy a vezetés (leadership) az ami kimondottan foglalkoztat és érdekel. Ez a témakör pedig megkerülhetetlenül magába foglalja a vezetőket (itt már finoman használom azt a kifejezést, hogy leader, mert nem minden vezető leader). 
Van egy úriember, Bruck Gábornak hívják aki több mint 20 évet húzott le mind tanácsadó nagyvállalatok, bankok, politikusok mellett. Egy előadásán a következő gondolatok kerültek megfogalmazásra: "A világ számos országában ötezer vezető beosztású embert kérdeztek meg, hogy szerintük milyen a jó vezető. Mielőtt leírnám, mit tartottak a legfontosabb tulajdonságnak, be akarok számolni egy személyes tapasztalatról. Bármerre járok az országban, folytatja Bruck, megkérdezem ugyanazt. Nagyon sok választ kaptam már. Erős, céltudatos, foglalkozik az embereivel, és így tovább. Van azonban egy szó, melyet soha nem hallottam, amikor ezt a kérdést feltettem. És ez a szó történetesen éppen az, amit ez az ötezer ember a legfontosabbnak ítélt. Tudniillik, hogy a vezető legyen becsületes. A legfontosabb vezetői tulajdonság a becsület. És mit jelent ez a mi hazánkban? Jelent bármit is? Elavult könyvélmények, az általános és középiskolai kötelező olvasmányai jutnak eszünkbe, a "Légy jó mindhalálig" meg Jókai egy-egy hőse, Berend Iván például, a "Fekete gyémántokból". Mi más? A becsület a tudatunkban ott van, ahol a jó ízlés. Pont ott." (B.András-K. András: Ezt nem lehet megírni.).

Bizony, ez márpedig sok esetben így van (talán ha van egy-két kivétel), hogy a becsületesség mint olyan nem létező fogalom napjaink vezetői számára Romániában (de talán Magyarországban is kevés, aki vezetői pozícióban még rendelkezik ezzel a tulajdonsággal). Engem viszont bosszant, zavar és sokszor irritál is, hogy mégis hova lett a becsületesség? Mi lett vele? Ennyire eltorzult volna a társadalom, hogy már olyan személyek is vannak/kerülhetnek vezetői funkcióba akiktől ez már nem elvárás? 
Az olyan vezető amelyik nem becsületes, talán pozitív hatással tud lenni a szervezetre, intézetre amelyet vezet vagy akár annak tagjaira? Engedtessék meg nekem, hogy ebben hadd kételkedhessek. Legalább ennyi maradjon meg nekem.
Sok ember, sajnálkozik és nyavalyog, hogy jaj milyen rossz ez az ország, milyen nagy a szegénység, a nélkülözés, mennyire inkompetens emberek vezetik X vagy Y céget, intézményt és, hogy mennyire igazságtalan a sors. Kérem szépen, én pedig azt gondolom, hogy márpedig megérdemeljük a sorsunkat, hogy ha ilyen vezetőket hajlandóak vagyunk eltűrni, megválasztani. Az élettől ugyanis mindig annyit kapunk, amennyit belefektetünk. 
Természetesen itt most írhatnám azt is, hogy majd egyszer lesz jobb is, eljönnek még a szép, igazságos idők, de minek rajzolni rózsaszín felhőket és hitegetni magunkat olyasmivel amire jelenleg esély sincs?! Ez önbecsapás lenne. 
Mindezek ellenére a továbbiakban sem adom fel a "küzdelmet" hisz a téma érdekes, érdekel és én még hiszek a minőségi munkában. Legyen szó becsületes vezetőkről, minőségi kutatásról vagy oktatásról. Hogy miért soroltam ide a kutatást és az oktatást?! Mert számomra a tanítás az nem pusztán egy egyszerű, rutinszerű munka (mint ahogy sajnos sok kiégett, pénzéhes, belefásult ember viszonyul hozzá a szakmában) hanem hivatás is egyben!

2013. július 28.

Pár+kapcsolat

Szántszándékkal adtam ezt a címet, ilyen formában e bejegyzésnek. Miért?! Hiszen érdemes legalább pár perc erejéig foglalkoznunk ezzel a kifejezéssel, hogy mit is jelent valójában?!
Napjainkban ugyanis gyakran dobálózunk olyan szavakkal, fogalmakkal melyek eléggé jelentős erővel bírnak és sokszor fel sem mérjük azt, hogy a szavaknak márpedig súlya van, olykor nem is kevés.

Jelen esetben itt van a "párkapcsolat" szó. Érdekelne, kíváncsi lennék arra, hogy kinek mit mondd ez. Ha az általános felfogásból indulunk ki akkor el kell mondani, hogy egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti - egyébként most legyen lényegtelen az, hogy a párkapcsolatot akár két férfi vagy két nő is alkothatja - a lényeg, hogy két ellentétes pólus van benne. 
Gyakran hallani azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Nos, kérem szépen ezt nem hiába mondogatják, ugyanis az ellentét az, ami valódi kapcsolatot hozhat létre két ember között. Amivel gond lehet, hogy viszonylag sokan gondolkodnak úgy, hogy akkor lesznek jó barátok, vagy éppen szerelmesek, akkor lesz jó a párkapcsolatuk, ha a két fél eléggé hasonlít egymásra. Márpedig ez nem igaz!!! Akik jelenleg párkapcsolatban vannak (vagy legalább is azt gondolják), kérném, hogy egy-két pillanat erejéig próbálják meg megfigyelni azt, hogy mit is szeretnek igazán a másik félben. Észre fogják/fogjátok venni, hogy igazán a különbözőségét tudják/tudjátok szeretni. Azért mert az lesz az, ami számunkra a kíváncsiságot fogja hordozni a másik iránt, érdekelni fog egyre jobban, hogy ő miért más, meg akarjuk ezt tudni, fejteni, hogy ezáltal még többet tudjunk meg és végső soron miért is ne akár mi magunk is fejlődni legyünk képesek. Ami a másikban hozzád hasonlít, azt legfeljebb kedvelni lehet. 

Tehát, közeledve a megfejtéshez, két ellentétes pólus lesz az, ami létrehoz egy kapcsolatot. Viszont ami egyben pozitívum, az sok esetben negatívumként is jelentkezhet. Nincs ez másképp ebben az esetben sem, ugyanis éppen emiatt az emberek a párkapcsolatot általában nehezen élik meg és ritkán boldogsággal. A tűz meg a víz együtt - igaz nem a legkönnyebb kombináció?!

A párkapcsolat másik, általános értelmét megtalálhatjuk, A.J. Christian fejezetében a "Miért vagyunk boldogtalanok? c.könyvben: "A párkapcsolat második, általános értelme az, hogy a férfi és a nő lehetőség szerint egészséges lelkű, teljes családban felnevelt utódot adjon ennek a világnak, míg a harmadik szempont a szexualitás. Persze, mondhatod - főleg a férfiak mondják -, hogy szexelni párkapcsolat nélkül is lehet. Ez így van, sőt gyakran egyszerűbb és jobb is. Viszont a tartós párkapcsolat lelki mélysége, a másik emberre fordított idő, azok az együtt megélt, olykor boldog, olykor viharos periódusok, az a meghittség, amikor tudod, hogy a másik ember mire gondol, mit érez, amikor a légzését is ismered már - mindez ad egy olyan szellemi mélységet a szexualitásnak is, amit a futó kalandok nem adhatnak meg."

Ami még szintén érdekes felvetés lehet, hogy mi emberek - vagy legalább is egy jelentős része az embereknek - nem akarnak párkapcsolatban élni, csak egyszerűen nem tudunk annál jobbat. Megtetszett nagyon A.J. Christian hasonlata ezzel kapcsolatosan: "Olyan ez, mint a demokrácia: nem jó, de nem tudunk jobbat." Bizony, van ebben valami, még akkor is ha nem merjük elfogadni. A célunk ugyanis, hogy az élet minden területén fejlődjünk, vagy változzunk. Nem vagyunk hajlandók elfogadni azt, hogy az életünk csak annyi, amit aktuálisan tapasztalunk, mindig többet akarunk, többre vágyunk.

Summa summarum: a párkapcsolat sok szempontból nagyon jó találmány és jó, hogy van, csak (mindig van egy "de" vagy egy "csak") sajnos gyakran nem tudjuk kibontakoztatni és/vagy megélni a benne rejlő lehetőségeket. 
Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy ne maradjatok meg egy olyan kapcsolatnál (kapcsolatban), ahol csak úgy jól, átlagosan elvagytok a másik mellett és fordítva. Hanem keressétek meg azt, aki iránt úgy érzitek, hogy a szívetek szinte kiugrik a helyéről és mindent képesek lennétek megtenni érte és azért, hogy együtt legyetek, maradjatok. Ha ez kölcsönösen is jelentkezik, akkor az már biztosan, hogy egy értékes, életre szóló kapcsolat lesz.

2013. július 3.

IO Wine Tasting

Ma este, szerintem az egyik fénypontja volt az ittlétemnek, ugyanis részt vehettem egy borkóstolón, de nem is akármilyen borkóstoló volt ez. Ugyanis, kérem szépen, ez az egyik csapatépítő alkalom volt, az évi 2-3 közül amelyre sor szokott kerülni a Közmenedzsment intézményen (KU Leuven, Public Management Institute) belül, az igazgató asszony házánál és az egyik idős professzor úr - aki borszakértő is egyben - tartotta az érdekesebbnél érdekesebb bemutatókat/ismertetőket a borokról. Összesen 7 + 2 borra került sor. Volt ami nagyon is elnyerte a tetszésem, de olyan is ami kevésbé jött be, de ez így is van rendjén. 
Sajnos odahaza, mi még egy ilyen (vagy ehhez hasonló) alkalomtól fényévnyi távolságra vagyunk.
Az alábbi volt a felhozatal (pechemre ma többnyire fehér borok kerültek terítékre, de ezek között is sikerült találnom 1-2 kedvencet): 

1) Domaine de Rimauresq 2012, Cru Classé, Cotes de Provence (rozé): kezdésnek nem volt rossz, egy könnyed, lágy, selymes inkább fehér, semmint rozénak mondanám, ha más nem akkor már csak a színe alapján sem.
2) Chateau Miravel, 2012, Cotes de Provence, MC Jolie-Pitt-Perrin (rozé). Igen nem megtévesztő, valóban A.Jolie és B.Pitt neve által is fémjelzett borról van szó, sokak szerint inkább emiatt is olyan drága, viszont a New York-i "Wine Spectator's" Provencal-i rozé random, bekötött szemmel tartott kóstoláson 90 pontot ért el a max. 100-ból.
Majd jöttek a fehér borok: 
3) Domaine Lafage 2010 Cuvée Centenaire, Cotes du Roussillon (Perpignan): személyes kedvencnek bizonyult számomra az esti felhozatal közül, nagyon karakterese, nem túl édes, nem túl száraz, ideálisnak mondható fehér, különleges bor.
4) Nederburg Ingenuity, 2009, Western Cape - Dél-Afrika. Ez kissé olyan fűszeres, szinte növényi utóízzel rendelkezett. Mondjuk nem is csoda, hisz 8 fajta keverékből tevődik össze: Sauvignon Blanc, Semillon, Chardonnay, Chenin Blanc, Viognier, Riesling, Gewurtztraminer, Verdelho és Nouvelle. 
5) Chateau Miraval, 2011, Cuvée "Terre Blanche", Cotes de Provence - nem igazán nyerte el a tetszésemet, erősen édeskésnek találtam, ez valószínűleg annak is betudható, hogy különböző gyümölcs és virág aromákat hordoz magában.
6) Louis Latour, 2010 Chardonnay Grande Ardéche - ez színben legalább is, de kicsit ízben is hasonlított a pezsgőre. 
7) Frankland Estate, Isolation Ridge Chardonnay, 2008 - nem csak a legidősebb bor volt az esti felhozatalból, de a legveszélyesebb is. Ezt úgy értem, hogy bár az ember nem mondaná, hogy alkoholt fogyaszt, legalább is a bor íze alapján, de mégis. Ennek ellenére, nagyon tetszett. 

Bonus track-ként pedig volt egy igazi, eredeti amerikai bor - ez premier volt számomra - Jordan névvel fémjelezve, egy 2007 vagy 2008-as (erre pontosan már nem emlékszem) Cabernet Sauvignon, erősen száraz, de annál finomabb vörös bor. Illetve a másik pedig egy francia eredetű vörös volt, sajnos ennek már a nevét nem sikerült megjegyeznem, de tipikusan desszertekhez passzoló bor volt.
Hangulat nagyon jó volt, a társaságot is élveztem. Őszintén szívesen részt vennék máskor is ilyen jellegű "team building"-ken.
Most pedig jöjjön pár kép:





2013. június 30.

A birtoklás

Ismét jutott időm folytatni az olvasmányaimat és ráakadtam egy másik izgalmas kérdésre, nevezetesen egy olyasvalamiről van szó, amely rám is sokáig jellemző volt, sőt talán ez volt az egyik negatív tulajdonságom ami sokat ártott a kapcsolataimnak. Ez pedig, hölgyek, urak nem más mint a birtoklás, a birtoklási vágy.

Mivel nem lehetünk állandóan a partnerünkkel (24-ből, 24-et), emiatt óhatatlanul megtörténik az, hogy nem tudhatjuk mindig, hogy éppen most merre van, kivel van és vajon mit csinál. 
Adok erre egy pár példát - saját forrásból merítem, hisz ez több alkalommal előfordult velem is - ugyanis így  lehet illusztrálni a legjobban, hogy mire is gondolok: a barátnőm el akart menni buliba, vagy éppen nem akarta, hogy elé menjek és haza kísérjem, vagy megbeszéltük, hogy találkozni fogunk, de aztán valami közbejött neki és lemondta, stb. 
Ilyenkor egyből "kigyulladt a kis lámpa" a fejemben, hogy, "hova megy, no és kivel?" "Biztos, oda megy, ahova mondta?" vagy "Biztos, hogy azzal találkozott, aki mondta és nem pedig mással?" 
Ezen gondolatok pedig mit szülnek tovább? Nem mást, mint az előbb említett birtoklási vágyat. Mindig, minden alkalommal, pontosan akarjuk tudni, hogy hol van, kivel van, mit csinál. Hogy ez egy egészséges kapcsolatot tükröz?! Aligha. 
Az első igaz szerelem, 17 éves koromban köszöntött be az életembe (persze, akkor ezt még nem így gondoltam), viszont akkor 17-18 éves fejjel, még nagyon nem voltam felruházva a szükséges akár racionális, de leginkább érzelmi eszközökkel, hogy ezt az érzést tudjam kontrollálni, vagy még jobb orvosolni. Emiatt részben a szüleimet is hibáztatom, hisz érzelmileg abban a korban kitől kaphatná meg az ember az útbaigazítást, ki jelenti a gyerek számára az első követendő mintát, ha nem éppen a szülő/szülők.

Most már sikerült eljutnom arra a szintre, - legalább is így érzem - hogy ha egy ilyen vagy egy ehhez hasonló helyzettel szembesülnék, máshogy reagálnám le, máshogy viszonyulnék a dolgokhoz. Például:
- Szívem, elmegyek bulizni (mondaná ezt a lány, hölgy) !
- Válaszom: Persze, menj csak, érezd magad jól!
Hogy, hova megy, kivel? Ha akarja, elmondja. Ha nem, nem. Mert megbízom benne. Mikor jön haza? Amikor akar, majd úgyis jönni fog. 
Itt idéznék egy részletet egy könyvből, ami pontosan alátámasztja mindezt: "Éppen azért jön mindig haza, mert önmagamnak be merem vallani mind a pozitív, mind a negatív tulajdonságait, és ezeket neki is el merem mondani, megkérve, arra, hogy az utóbbiakon adott időn belül változtasson. Mert csak úgy szűnik meg a birtoklás, ha arra a nőre vagy férfira, akivel vagyok, fel tudok nézni, tisztelni tudom - és elfogadom azt, hogy a másik bármikor meghalhat, mert az élet törékeny. 
Éppen ezért a mai napba beleteszek mindent szívvel-lélekkel, amit tudok. Amikor pedig elbúcsúzunk, akkor merem átölelni és megsimogatni, és kimondani, hogy nagyon fontos vagy nekem, vigyázz magadra! Lehet, hogy erre este már nem lesz alkalmam, és nem akarok magamnak bűntudatot. Ha erre képes vagyok, akkor megszűnik a birtoklás." (Csernus Imre - Miért boldogtalanok a nők és a férfiak? Részlet a Miért vagyunk boldogtalanok? c. könyvből)

Erről van szó, ez lehetne egy recept arra, hogy hogyan lehet megszüntetni a bennünk levő birtoklási hajlamot. Természetesen, ez kicsit sem olyan könnyű recept, mint pl. egy egyszerű étel elkészítése, viszont ha folyamatosan törekszünk rá és energiát is hajlamosak vagyunk ráfordítani, akkor ez sem lehetetlen.
Ha valakit szeretünk és az a másik viszont szeret bennünket, akkor csakis abban az esetben lehet ebből hosszútávú, kiegyensúlyozott, harmonikus és boldog kapcsolat, ha a kölcsönös bizalom is meg van a két félben, egymással szemben. 
Persze, más elemekre is szükség van, ezekről is talán írni fogok majd.

2013. június 27.

Leuven - mennyire hiányoztál!!!

Bizony, bizony, eljött ez a nap is. 2013 Június 24 - utazásom napja egy városba, amelyből tavaly nem szívesen távoztam, sőt miután megérkeztem Budapestre kissé le is voltam törve, elég komoly búskomor állapot tört rám, amelynek majd szépen meg is lett az eredménye egy alapos lebetegedés.

Most viszont egy másik ösztöndíj lehetőségnek köszönhetően ismét visszatérhettem e viszonylag kicsi, de annál szebb városba, pontosabban Leuven-be (Belgium) és ezúttal nem röpke 2 hétre hanem 2,5 hónapra. Azért van "kis" különbség. :-)
A mostani érkezésem nem volt zökkenőmentes, köszönhető a csomag mizériának, ugyanis a Brüsszeli reptéren valahogy hiába vártam és vártam a csomagomra, nem jelent meg a futószalagon. Egy fél perc erejéig - jó, lehet volt egy kerek perc is - nem jött, hogy elhiggyem, hogy ez most pont velem, pont most, pont itt történik meg??? De biza, velem. Gyors lélekjelenlétnek köszönhetően irány a csomagokkal foglalkozó szolgáltatóhoz bejelenteni a helyzetet. Ott enyhe lazasággal kezelik az aggódó utas panaszát, majd egy standard formanyomtatványt a kezedbe nyomnak, melyen egy telefonszám van megadva ahol lehet érdeklődni a csomag státuszáról illetve egy e-mail-es elérhetőség is. Utólag persze mondhatnám, hogy a dolog jó oldala, hogy nem nekem kellett cipelnem a csomagot Brüsszelből Leuven-be, de akkor, abban a pillanatban ez nem igazán vigasztalt.
Summa summarum, csak másnap délutánra érkezett meg a csomag, pedig az eredeti ígéret még érkezésem napjának estéjére volt téve.

Ma viszont, már új napra ébredtem, hisz ténylegesen is elkezdhettem élvezni az ittlétemet. Adminisztratív ügyintézések nagy részben letudva, illetve az egyetemen is félig-meddig minden rendben van, még egy-két technikai gondot kell kiküszöbölni, de ezek már csak részletkérdések. 
A hátralevő napokban javarészt olvasni való lesz a munkám - illetve azok alapján elkészíteni egy vázlatot a jövőheti, Hétfői megbeszélésre mely a nemzetközi kutatási projekt két vezetőjével fog zajlani, hisz tervezzük a projekt 2-ik fázisát ami szorosabban kötődik a PhD dolgozatomhoz, ergo fokozottabban érdekel a dolog.

Ugyanakkor a következő hétre már kaptam egy meghívást egy borkóstoló estre is, amelynek természetesen nem tudtam ellenállni. Szóval ez a nyár javarészt munkával fog telni, de engem ez kicsit sem zavar, hisz érdekel ez a munka, elvégre a saját szakterületemről van szó, illetve a  munka le is köt. 
Azért amennyire majd lehetséges igyekezni fogok a kellemeset keverni a hasznossal!
Hamarosan képeket is felteszek majd, csak legyen lehetőségem többet is készíteni, addig is vissza lehet nézni a tavaly Novemberben készített képeket, a bejegyzéseim között :-)

Lezárás - lehetséges vagy csak fikció?

Ez a kérdés merült fel bennem. Van-e erre igazából lehetőségünk? Vagy csak szeretjük bemagyarázni magunknak, hogy márpedig igen.
A régi élettől való menekülés, kicsit sem jelenti a helyes utat. Ezt jómagam is tudom és ismerőseimnek, barátaimnak is ezt szoktam tanácsolni. Azt szoktam mondani, hogy márpedig igen is szembe kell nézni a démonainkkal, nem pedig állandóan menekülni előlük. Hogy könnyű lenne ez?! Nem, kicsit sem az. Hogy szükségszerű? Mindenképpen, még akkor is, ha ez számít a legnehezebb lépésnek, viszont amennyiben nem tesszük meg, és továbbra is a menekülő utat választjuk, akkor ez előbb vagy utóbb megbosszulja magát, legyen az mély depresszió vagy fizikai betegség formájában.

Sokáig én is csak menekültem, sőt mi több elfojtottam, elnyomtam magamban érzéseket. Abban reménykedtem, hogy egyszer csak elmúlik, hisz semmi sem tart örökké, igaz?! 
Most viszont, hogy sikerült megfordulnom a folyamatos "szaladásból, menekülésből" és azt mondanom, hogy "helló, itt vagyok, ezt érzem, ez a nagy büdös helyzet", felszabadított. Hogy megoldódott az alapvető probléma? Kétségkívül nem! Viszont a legnehezebb lépést sikerült megtennem. Erre már lehet építeni, hisz legközelebb majd fogok tudni és bírni következetesen nemet mondani vagy éppen igent egy adott helyzetre. 

Olyan felszabadító érzés ez, mint amikor az emberben levő összes elfojtott, elnyomott érzések egyszer csak a felszínre törnek és őszintén el tudja mondani az ember a másik félnek amit már oly rég óta meg akart tenni, de inkább a menekülést választotta helyette, mint amikor a pókerjátékos is meg kell mutassa a kártyáit. Kész, abban a pillanatban megszűnik a játszma, nincs tovább, csak a teljes, brutális, őszinte valóság. Ott van minden látható, fehéren-feketén. Nem lehetséges már tovább játszmázni, hozni a "pókerarcot", ez az igazság pillanata amikor minden eldől. Nyer vagy veszít. Mindent elvisz, vagy mindent elbukik. Persze a vonzóbb alternatíva a mindent visz. Csakhogy, az élet nem mindig oszt számunkra olyan lapokat amelyekkel nyerni fogunk. Olykor irtózatosan nagyokat veszítünk és a "játék" hevében megtörténik, hogy nem is realizáljuk, hogy mit (mennyi mindent) buktunk el, ami számunkra baromira fontos volt. Mégis kockáztatunk, remélve, valami többen, valami jobban. 
Miért csináljuk ezt? Miért nem tudjuk megbecsülni azt amink van? Másnak még ennyi sincs. Aztán majd eljön az a pillanat amikor ráeszmélünk, hogy basszus meg volt mindenem, anyagi jövedelem, csodás barátnő, ideális munkahely, stb. mégis ebből valamelyiket, vagy éppen mindegyiket feltesszük tétként, abban a reményben, hogy hátha valami többet és jobbat fogok megnyerni. 
Itt jön be a mérlegelés és a realitásérzék. Mindig fontos egy döntés előtt a lehetséges alternatívákat nem csak feltérképezni, de súlyozni is, melyik milyen előnnyel és/vagy hátránnyal jár. Sokszor ezen múlik minden. 

Azt, hogy a régi életünket, az elkövetett hibákat, el lehet-e felejteni, le lehet-e végleg zárni, túl lehet-e lépni rajta, lehetséges-e vagy fikció valóban érdekes, izgalmas kérdés. Eddigi tapasztalatom alapján azt kell mondanom, hogy teljesen nem, ugyanis mindig voltak/vannak és lesznek is elvarratlan szálak az életben. Viszont, ha megtanuljuk ezeket kezelni és lassacskán elvarrni akkor talán van rá esélyünk. Persze ez sok más tényezőtől függ - pl. másik fél hozzáállása, érzésvilága, stb. - de mindig, mindig fontos, hogy megtegyük azt ami tőlünk telhető, hogy éjszaka nyugodt szívvel tudjunk szembenézni a tükörben önmagunkkal, hogy igen én mindent beletettem, a többi már a másikon vagy az adott helyzetben érintetteken múlik, de én saját magammal szemben békében vagyok/lehetek ugyanis tudom, hogy nem rajtam múlt.

2013. június 18.

Belső erőforrásaink

Érdekes. Sikerült egy újabb "lélekbevágó" dolgot olvasnom. Ezek valahogy meg/rám találnak az utóbbi időben, pont akkor, amikor szükségem van rá.
"Epiktétosz óta tudjuk, hogy nem a dolgok gyötörnek meg minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink. "Hű, mi lesz akkor?!" Semmi! Semmi se lesz!... Vagyis én azt mondom, hogy az erő igenis benne van az emberben, csak rengeteg polgári, vallási és erkölcsi konvenció lefogja. Ami rendben is van - addig, amíg nem kell védenie magát. De csak addig van rendben! Rendben van, hogy a pisztolyomat a fiókban őrzöm, és nem sütöm el soha senkire. Addig, amíg nem jön valami terroristacsoport, hogy kinyírja a gyerekemet és a feleségemet. Akkor ugyanis el kell sütnöm! Lehetek konformista, lehetek jó modorú, de ennek van egy határa. Hol van ez a határ? A legfontosabb pszichológiai könyvet idézném az életemből, Kiplingtől a Dzsungel könyvét: amikor a vörös farkasok meg akarják támadni a szioni farkashadat, akkor Maugli elmegy Kához, az óriáskígyóhoz, hogy tanácsot kérjen tőle. Ká azt mondja: Maugli, mindenki fél valamitől. Mindenki fél valakitől. Most hagyj engem egy kicsit elmélyedni, hogy rájöjjek, mitől félnek a vörös kutyák.
Miután elmélyed, rájön, hogy a vadméhektől, és erre építi fel az egész védelmet. Ez így van emberi relációkban is. Nincs olyan ember, aki ne félne valamitől vagy valakitől - csak meg kell találni.
Ha az embert olyan helyzetbe kényszerítik, hogy védenie kell magát, ahhoz erő kell. Az erő pedig megvan bennünk születésünktől kezdve, nincs olyan ember, akiben ne lenne meg ez az energiatömeg, csak hova irányítsa? Mert ha semmi felé nem irányítja, akkor önmagát kezdi fölfalni. Meg kell találni, hogy kitől fél és oda kell irányítani. Akkor egyszer csak kiderül, hogy fantasztikus ereje van az embernek, ha jól bánik vele.
A gátakat, a gátlásokat kell feloldani bizonyos esetekben, és minden rendben lesz. 
Ez borzasztó egyszerű dolog tulajdonképpen, amelynek egyetlen próbája van" (de ez viszont nagy): "hogy közel megyek a félelem tárgyához. Közel merek menni hozzá." (Popper Péter - Belső erőforrásaink)

Ez olyan szempontból is jól jött, hogy megerősítést lelt bennem az a tény, hogy merjünk szembenézni a démonainkkal. Megtehetjük azt is, hogy szemet hunyunk ezeknek és inkább menekülünk tovább, de ez hosszútávon felemészt.
Én ezt átéltem és hosszas idő után sikerült szembenéznem az egyik, ha éppen nem a legnagyobb "démonommal". Hogy legyőztem-e? Igen, részben. Hogy van még mit dolgozni rajta? Nem is kevés. Viszont a kezdet megtörtént és ez az, ami a legmelósabb feladat merni fejest ugrani a bizonytalanba.

2013. június 8.

ICEA 2013





Az-az International Conference on Economics and Administration, a Bukaresti egyetem, Faculty of Business and Administration szervezésében.

Erről szólt az elmúlt másfél napom. Azért csendben hozzáteszem, hogy ha hozzáadom a felkészülésre szánt időt, illetve a cikk megírását, akkor jóval több idő jönne ki.

A tegnapi nap, aránytalan volt a maihoz képest. Viszont, nem akarok a negatívumokkal kezdeni.

Hanem inkább visszapörgetem az idő kerekét tegnap reggel 9:00-ra, ugyanis ekörül érkeztem meg a helyszínre. Már a bejárat előtt mosollyal fogadott Elena Druica tanárnő - konferencia menedzsere, fő szervezője - akit egy csupa szív embernek ismertem meg és úgy vélem, hogy egy ilyen volumenű konferencia megszervezéséhez (évről évre, lassan ugyanis hagyománnyal fog rendelkezni, hiszen ez volt az 5-ik éve már, hogy megrendezésre került) aktív személyiségre van szükség. Ezt követően letudtam a regisztrációt, ami szinte egy fél perc alatt meg is volt. Hogy miért? Javarészt azért, mert nem volt nehéz megtalálnom magam a listán, ugyanis országokra volt lebontva és Magyarországot én, meg egy másik számomra ismeretlen úriember (aki el se jött) képviseltük.

Majd egy kedves egyetemista lány felkísért az emeletre és megmutatta a termeket ahol zajlani fognak az események, végül bevezetett a konferencia terembe, ahol a megnyitó ülésre került sor 9:30-tól.

Lassan gyülekeztek az emberek, és némi késéssel, kb. 10 perc, elkezdődött az idei menet. Volt egy-két ismerős arc tavalyról, viszont sok ismeretlen is, de ez így van rendjén.

Elsőként Prof.Dr. Magdalena Platis köszöntötte a résztvevőket, aki a Bukaresti egyetem rektor helyettese. Tetszett mert nem húzta el jobban a kelletténél és megpróbálta alaposan, de még is tömören ismertetni az első nap programját.

Majd az első "speaker" Jacky Mathonnat volt, a K+F nemzetközi tanulmányi intézet részéről, Univ. d'Auvergne, Franciao.-ból vette át a szót, akinek az előadását nem igazán élveztem, egyrészt azért, mert rengeteg slide-al készült melyen jó sok volt a szöveg is (előadásának témája: Old and New Economic Challenges for the French Health System).

Valahogy megkönnyebbülés volt amikor befejezte és következett Simon James, University of Exeter Business School, U.K., na ő egy roppant szimpatikus és kedves figura volt, az előadása is érthető, kellemes, sőt néha elgondolkodtató volt, egy apró hiba viszont az előadásával kapcsolatosan, hogy nem akart mikrofonba beszélni, viszont a hangját nem emelte meg túlzottan. Előadása: The importance of fairness in tax policy: behavioral economics and the UK experience. Lényegében az igazságosság fontosságát emelte ki, illetve azt, hogy az angolok mennyire nem rajonganak a túlzott adóztatásért. Kérdem én, hogy van olyan nemzet aki talán igen?!

Mivel már egy olyan 40 perces késésnél tartottunk mire véget ért az előadása így kérdésekre nem igazán jutott idő.

Ha emlékezetem nem csal, talán eközben érkezett meg Dr. Christina Suciu aki a plenáris ülés moderátori szerepét kellett ellássa és érkezése után a rektor helyettes asszony át is adta neki a szót.

A következő figura, tavalyról már visszatérőnek számít, Fabio Musso, Urbino University, Olaszország. Vele egy a gond, hogy az angolja nagyon olaszos, ebből adódik, hogy nehezen lehet megérteni amit közölni akar. Az idei előadása egy fokkal élvezetesebb volt számomra a téma miatt: Industrial disctricts: past, present and future. The Italian experience, the case of Romania, the emergence of new industrial paradigms. Lényegében az ipari kerületek kialakulása, jelenlegi állapotuk és jövőbeli tendenciákat kívánt velünk ismertetni külön kiemelve az olaszországi specifikumokat.

Az utolsó előadás előtt – mivel erősen túl lett lépve az allokált idő – az a döntés született, hogy kerüljön sor az első kávészünetre – amit én úgy vártam már mint a Messiást, ugyanis reggel 7:50-től kezdődött a napom, de előtte való éjszaka nem igazán aludtam valami jól és hozzá vagyok szokva, hogy a kelést követően megejtem a reggeli kávézást. Az megnyugtató volt számomra, hogy többek arcán láttam, hogy üdvözölték e javaslatot.

Egy 15-20perc után visszamentünk a terembe, és soron kívül pontosabban a program szerint hamarabb meghallgattuk az első workshop első előadóját, ugyanis kiderült, hogy az adott úriember felesége aznap reggel kórházba került, így teljesen érthető volt, hogy ha már eljött Németországból akkor megtartaná mégis az előadását viszont azt követően vissza akart repülni – szintén érthető. Ő nem volt más mint Michael Möcker, Fern Universitat in Hagen, „Commitment Devices: Nice or Mean means”.

Ezt követően meghallgattuk a plenáris ülés utolsó előadóját aki ugyancsak visszatérő figura: David Stefan Bathory, Psy.D., Bathory International LLC, Somerville, New Jersey, USA. Igen első látásra azt gondolná az ember, hogy magyar az úriember és nem is tévedne akkorát, de valamikor még az 1900-as évek első felében a felmenői kitelepültek Amerikába és ő is már ott született. Ő egy némileg különleges témával jött: Relational Dynamics and Health Economics: Resurrecting Healing.

Szóval jutott mindenből. Majd jött a feloszlatás pillanata, ugyanis egyszerre párhuzamosan 2 workshop és egy általános szekció vette kezdetét. Én a legutóbbiban voltam érdekelt, de annak is csak a délutáni részében. Ez papíron jól is nézett ki, de mint a nap folyamán, az ebédszünet alatt kiderült, voltak jó páran akik vagy utolsó percben mondták le a jelenlétüket, vagy pedig „közbejött nekik valami”. Így történt, hogy 3an maradtunk, mondjuk a kis mini szekció melynek a moderátora voltam amúgy is 4 dolgozatot tartalmazott, végül az a döntés született, hogy csatlakoztunk az egyik workshop-hoz és délután miután ők végeztek került sor ránk, viszont legalább nagy volt a hallgatóság.

Ez volt az első alkalom, hogy egy konferencián fel lettem kérve, mint moderátor, de nagyon élveztem a szerepet és a végén meg is tapsoltak, jó lehet ez többek között annak is betudható, hogy egyúttal én kellett összegezzem a nap eseményeit, de inkább a szekció munkásságát foglaltam össze.

Mint jó szekcióvezető, én törtem meg a jeget, ugyanis az előadásom a saját kis szekciómba volt benne. Nem akarom oldalakon keresztül részletezni az eseményeket (mert nem hinném, hogy sokan kíváncsiak rá, ha valakit meg érdekel az majd rákérdez) viszont azt kell mondanom, hogy a szekció méretének ellenére, vegyes és sokszínű volt, ugyanis kezdve a Leadership-től, volt itt szó, turizmusról (marketing kommunikációs csatornák), internet jogról egészen vitatott problémákig melyek a köztisztviselők felfüggesztésével kapcsolatosak.

Majd következett a vacsora, ahol az a megtisztelő felkérés érkezett a főszervező tanárnő részéről, hogy jövőre szervezhetek egy saját workshop-ot Leadership témában. Természetesen megköszöntem és elvállaltam a felkérést, most már csak alaposan meg kellesz hirdetni és majd szervezni a részleteket.

Christina Suciu tanárnő, pedig külön gratulált és hozzátette, hogy látszik rajtam, hogy jó tanár lehetek, mert egyrészt otthonosan mozogtam a prezentálásom alatt másrészt pedig látszott rajtam, hogy lelkes is vagyok és ezek szerinte meghatározó elemei annak, hogy valaki milyen tanár. Örvendek, hogy nálam idősebb egyetemi tanárok meglátták ezt bennem.

A mai nap (Szombat) az egyfajta levezető volt számomra, egyetlenegy workshop volt betervezve mára amely a retailer-consumer relationship témán belüli dolgozatok bemutatását foglalta magába. Az első prezentációt lekéstem, de a hátralevőkön ott voltam. Számomra a legélvezetesebb talán pont az utolsó bemutató volt ebből a workshop-ból: Effects of Magical Thinking and Superstitious Beliefs on Consumer Behaviour volt. Ezt követte a záróbeszéd Elena Druica tanárnő részéről, majd az ebéd.
Summa summarum: örvendek, hogy úgy döntöttem, hogy idén is részt vegyek e konferencián, úgy érzem, hogy évről évre jobb és természetesen eleget téve a felkérésnek jövőre ha minden jól alakul, akkor lesz egy külön workshop leadership témában, szerény személyem szervezésében. Sikerült egy-két új, kellemes kapcsolatot kialakítanom, remélem ezek tovább fejlődnek, illetve megmaradnak. De ez is a másik lényeges eleme egy ilyen nemzetközi konferenciának az ún. „networking”.
 


2013. június 2.

Ez az a Nap 2013

"Gyönyörű nap virradt fel
A halál vesztett van ki felemel éneklem Jézus Krisztus él
Drága kereszt üres sír
Örök élet könyvébe beír Énekeljük, Jézus Krisztus él  Ő él!

Eljött a nap, az a nap mikor bűnöm elmostad
Eljött a nap, az a a nap mindent megváltoztat 
Semmi nem kárhoztat
."


Bizony tegnap eljött az a Nap, hisz sor került az idei Ez az a Nap fesztiválra.
Már tavaly is szerettem volna eljutni, de a programomnak köszönhetően azon a héten éppen dolgoznom kellett. Viszont kárpótlásként idén úgy alakultak a dolgok, hogy sikerült részt vennem a rendezvényen, sőt a Golgota Rádiós szolgálatomnak köszönhetően az a megtiszteltetés ért, hogy a magyar fellépők egy részével én készítettem kisebb-hosszabb interjúkat. Teljesen más élmény volt úgy ott lenni a rendezvényen, hogy akár a színfalak mögé is betekintést nyerhettem. 

Az érkezésünket követően eljutottunk a média terembe ahová javarészt elhozták nekünk a fellépőket - na nem mindenkit - viszont minden szépen, viszonylag szervezetten zajlott ez sokat könnyített a munkánkon.
Első "áldozatunk" Pintér Béla volt, róla dióhéjban azt kell tudni, hogy sokat foglalkozik gyerekekkel (csemetékkel ahogy ő fogalmaz), első önálló albuma 1995-ben jelent meg "Eljön az a nap" címmel.  Vele Zoli (Vaár-Nagy Zoltán) készítette az interjút ami szerintem egész jóra sikeredett. 


Következő alanyunk Henderson Dávid volt - őt sokan a Voice című tehetségkutatóból ismerhetik - vele az interjú előtt pár alkalommal már összefutottunk a folyosón, akkor első ránézésre számomra úgy tűnt, hogy van benne egy jó adag tinisztárság, viszont a beszélgetésünk alatt azt kell mondanom, hogy ez csak elsőre tűnik így, ugyanis egy életvidám, talpraesett szimpatikus kis srác. Valahol azért irigylem, hisz tehetsége van ám rendesen és ilyen pimaszul fiatalon sikeres és még előtte az élet nagy része.

Majd a Bolyki Brothers következett pontosabban az együttes egyik felével beszélgettünk. Róluk rengeteg mindent lehet olvasni, tudni, talán a magyar fellépők közül ők a legsikeresebbek ha fogalmazhatok így. Mindamellett, hogy több mint 20 éve már annak, hogy együtt dolgoznak, nemzetközi szinten is ismertségnek örvendenek - Európa számos jazz, a cappella és gospel rendezvényeken felbukkantak), 2005-ben a grazi Vokal Total Nemzetközi A Cappella versenyen, I.helyezés érték el a jazz kategóriában, II.-at a gospel kategóriában és ha mindezt nem lett volna elég a szervezők részéről az aranydiplomát is elnyerték illetve a közönségdíjat is. Ők rendkívül lazák, barátságosak és még viccesek is voltak az interjú során, mondhatni, hogy öröm volt velük interjút készíteni.  

Végezetül pedig a magyar fellépők koncertjét követően Csiszér Lászlót is sikerült mikrofonvégre kapnunk. Bizonyos mértékben kíváncsian vártam a vele való beszélgetést, ugyanis sok érdekességet olvastam róla, mindamellett, hogy bizonyos mértékben földimnek tekintem, ő egy sok helyen megjárt emberke, úgynevezett "vándor-trubadúr". Többek között 2005-ben eljutott Rómába egy Evangelizációs iskolában vett részt előadásokon, szemináriumokon és igazából ez volt számára az a bizonyos "töréspont" amelynek hatására még inkább elhatározta azt, hogy a jó Istent szeretné szolgálni és dicsőíteni az Urat ahol csak erre mód és lehetőség adódik, természetesen drága magyar anyanyelvén. Itt még diszkréten megemlíteném azt is, hogy ő az ideális interjúalany kategóriának számít, kicsit sem jelentkezik az a harapófogó-effektus mint sokaknál. Az interjú egy bizonyos pontjában már azt éreztem, hogy ez inkább egy baráti beszélgetés semmint egy formális interjú és úgy érzem ez sokat elmond. 

Emellett, még asszisztálhattam Majoros Szidónia kolléganőm interjúján a Gateway Woship vezetőjével Thomas Miller, aki nagyon barátságos, nyitott volt (kicsit sem hordozott magában sztár-os magatartást) illetve az Ulrich Parzany-val aki élete során mindvégig a misszió és az evangelizáció területén szolgált, kezdetben, mint ifjúsági lelkész, később a német KIE főtitkáraként és 1991-től a ProChrist műholdas evangelizáció vezetője, 1995-től pedig mindmáig igehirdetője. Munkássága során eddig tizenkilenc könyve jelent meg. Ma már nyugdíjas, de életét az evangelizáció szolgálata határozza meg ma is.

Kis mértékben bár, de sikerül pár fellépésbe is belehallgatnom, kivonulni a tömeg közé, meg kell említenem itt pl. a nyitó 1000 fős kórus fellépését, vagy akár a magyar fellépők közös produkcióját, illetve, a Gateway Worship, majd  Johnny K. Palmer és végezetül belehallgattam az Israel Houghton & New Breed koncert utolsó részébe. 

Az est egyik különleges része számomra az volt, hogy bekapcsolódhattam a Civil rádió élő műsorába - hiszen ők a helyszínről közvetítettek - jó volt kicsit ismét az éterben lennem :-)

Ha összegeznem kellene, azt mondom, hogy nagyon nagy élmény egy ilyen jellegű fesztiválon részt venni, ahol valósággal érezni lehet az összetartozás és összefogás erejét és jó érzés volt látni és hallgatni a fellépőket Isten dicsőítésért. 

P.S. Az interjúk hamarosan hallhatóak lesznek a Golgota Rádióban. Részleteket közlök amint tudok.
UPDATE: az interjúk Szerdán (Június 5) hallhatóak a Golgota Rádió Hangszóró c. adásán belül 10:00 - 12:00 között (www.golgotaradio.hu). Aki nem tudja élőben követni az adást, ne búslakodjon, hisz utólag majd letölthető lesz az archívumból. 



2013. április 20.

Al Capone - én így nagyon nem szeretlek

Szándékos a jelen bejegyzés címe - főleg ha már a bejegyzésem törlésre került az említett étterem-pizzéria, hivatalos facebook oldaláról.
Szelektív a memóriám ezért pontosan nem emlékszem, hogy 5 évtől eltelt volna már több, amióta ha Szatmárnémetiben vagyok és éppen kis összejövetel van vagy ha úgy van kedvem, hogy pizzát vagy más ételt rendeljek, akkor mindig e hely szolgáltatásait vettem igénybe. Bizony, hangsúly a múlt időn van, ugyanis a tegnapi incidens csak egy kicsiny jele volt annak, ami a mai este folyamán hirtelen túl lőtt minden normálisnak mondható magatartáson.

Történt ugyanis, hogy tegnap ismét e helyről rendeltem egy pizzát (nem túl nagy igényekkel és manapság ehhez már nem kell kvantumfizikusnak lenni, hogy egy ilyet elkészítsenek és azt még a leadott címhez ki is szállítsák). Minden rendben zajlott, mindaddig, míg megjött a rendelés. Szokásos számla kifizetése - melyen minden stimmelt, igen, ám amikor felbontottam nagy éhesen a doboz tartalmát nem az fogadott amit kértem, hanem valami más. Persze ez is pizza volt csak nagyon nem az, amit kértem. 
Felmerült itt több lehetőség is: egyrészt a kihozott pizza mennyivel olcsóbb attól, amit lerendeltünk - persze ezután már nem lehet utána nézni, hisz egy ideje már nem szerepelnek az árak a honlapon. Itt csak halkan jegyzem meg, hogy 2013-ban már nemcsak, hogy más helyeken online is le lehet adni a rendelést, sőt fizetni is lehet ugyanúgy, de a minimum, hogy az étel ára fel legyen tüntetve a weboldalra is, ha már üzemeltetünk egy ilyen felületet, de tekintettel, hogy Szatmárnémeti egy relatíve kis város még azt mondaná az ember, hogy hol van itt még az online rendelés... Másrészt, pedig amivel a cég védekezhet, hogy jó jó, miért nem jeleztem és akkor majd küldtek volna egy másikat. Persze, az ember csak unalmából ad le egy rendelést és még kéri azt egy adott fix időpontra, ugyebár...
Nos "newsflash" kedves tulajdonos, NEM, hanem azért mert vagy van valami konkrét célja vele, vagy pedig éhes. Ha meg már kihozták a pizzát, akkor nem fogja kilökni, hanem megeszi és nem fog még várni egy órát míg egy másikat elkészítenek...

Erről mertem venni a bátorságot és az Al Capone facebook elérhetőségére meg is írtam a történteket. Sajnos nem tudom szóról, szóra bemásolni, ugyanis a negatív kritikákat nem tűrve ma ez el lett távolítva a tulajdonos által viszont ebben nem volt semmilyen vulgáris megnyilvánulás, egyszerűen csak hangot adtam a nemtetszésemnek, mert elvégre néma gyereknek...
Eddig még azt is lehetne mondani, hogy hol itt a gond? Elvégre a profit orientált szektornak egyetlen egy vállalat tulajdonosa sem tűri meg a negatív reklámot - mert Uram bocsáss, megcsorbul az ego-ja meg fennáll a veszély, hogy látván ezt az esetet mások is el fognak fordulni az ilyen szolgáltatóktól - még akkor is ahogy a tulajdonos fogalmazott "néha" előfordul. 

Álljon most itt a tulajdonos pontos reakciója:
" "Kedves" Gál Márk. Nagyon sajnálom, hogy probléma volt a rendelésével. Valószínű, hogy el lett cserélve a rendelés, (ami sajnos nagy ritkán előfordulhat) amit meg lehetett volna oldani egy telefonnal és rögtön küldtünk volna egy másikat. Számomra viszont érthetetlen, hogy elmondása szerint is évek óta meg van elégedve szolgáltatásainkkal ,de mégis az első úgymond "bakinál" ilyen primitív módon reagálja le a dolgot és cégünket olyan színben tünteti fel mintha ez volna ránk jellemző. Úgyhogy megkérném,ha jövőben még esetleg rendelne tőlünk, és ha netán valamilyen emberi hibából (mivel nálunk is csak emberek dolgoznak, akik néha tévedhetnek)előfordulna bármilyen probléma, azt oldja meg kulturált módon: értesítsen minket hogy rögtön javítsuk ki a hibát, de semmi képen sem "bunkó módon" cégünket nyilvánosan befeketítse.
Tisztelettel: Huszti Tamás. Tulajdonos"


Mondanám, hogy ez alapján mindenki szűrje le a maga következtetéseit, de egy ilyen - és ez a tényleges primitív megnyilvánulás - mellett nem lehet elmenni szó nélkül. 2013-ban ilyen egy ügyfélre (pontosabban annak véleményére) semmit sem adó tulajdonos. Ami itt a macskakörmöt jogosan megilleti az a "nagyon sajnálom", ugyanis aki egy ilyen levelet fogalmaz, meg az mindent csinál, csak éppen nem sajnálja a történteket. 
Álljon itt egy rövid sztori: tavaly voltam Norvégiában ahol először jártam, nem ismertem, hogy melyik a jó helynek nevezhető pizzázó, mégis betévedtem a szállásomhoz közel lévő helyre, ahol leadtam egy rendelést. Úgy 15-20 perc körüli várakozást követően (nem tűnt amúgy sem soknak és viszonylag tele is volt a hely) kihoztak egy pizzát, de az kicsit sem hasonlított, arra amit kértem és ezt szóvá is tettem a pincérnek. Visszament a konyhába, pár perc eltelt és előjött elnézést kérve, hogy összekeveredtek a dolgok, de amennyiben elfogadom 50 %-os árkedvezményt tudnak felajánlani az egyszerű "elnézését kérjük, bocsánat" mellett, ami ilyen helyzetekben úgy érzem standardnak mondható és máris újra elkészítik a kért pizzámat. Igen hölgyek, urak ez Nyugat és ez jelenti azt, hogy tiszteletben tartjuk az ügyfelet és őszintén elnézést kérünk, nem pedig egy ilyen levelet vágunk hozzá az emberhez és még nekünk áll feljebb. 

Primitív? Bunkó? - így bélyegezzük meg az ügyfelet? Szép...Annyiban viszont megerősített, hogy egyrészt nagy ívről tesz arra az ilyen ember, hogy mi a véleménye az ügyfélnek és arról is, hogy célba talált a véleményem, ugyanis nem hiába van e két szép mondásunk, hogy "akinek nem inge, ne vegye magára" vagy az "igazság fáj". 

Így forduljatok e maffiózó helyhez. Én többet biztos nem fogom gazdagítani semmilyen formában!

P.S. Ha valakinek nem esett volna le a "maffiózó" alatt arra gondoltam, hogy Al Capone ugyebár az volt. Nem kell mindent félreérteni. Személyeskedni amúgy sem szoktam, főleg olyannal szemben nem akit nem ismerek eléggé.

2013. április 9.

Megy tönkre a világ...

Elgondolkodtató, bár manapság sokan nem szoktak ilyesmire időt szánni (majdnemhogy tökéletes példa arra is, hogy a mai egyetemisták nagy része el van a saját kis világában): "... Nehogy azt higgyem, hogy ezzel foglalkozik állandóan. Van neki rendes, mondjuk így, hétköznapi elfoglaltsága is. Amivel szépen leköti magát, nem maradnak fölösleges gondolatai. Csak néha, mint például most is. Hogy emlékszem-e az idei húsvétra. Merthogy náluk az unokák hógolyóztak a kertben. Húsvétkor, mondja elszörnyedve. De ha csak ennyi lenne! Képzeljem: nem hóembert, hanem hónyuszit építettek. És nemcsak náluk, de az utcában majdnem mindenki. Hát milyen lett ez a világ, kérdezi." (egyúttal én is sokszor felteszem ezt a kérdést)
"Régen a hóembernek répából volt az orra, szénből a szeme, rossz fazékból a sapkája. Ma meg a hónyuszi járja. Aztán meg csodálkoznak az emberek, hogy megszűntek az évszakok. Nekem elhiheti, jó helyről tudja, a saját kútfejéből: idén elmarad a tavasz, egyből nyár jön a tél után. 
Higgyem el, hogy nem ezzel foglalkozik egész nap. Könyvtáros egy közeli városban, most szabadságon van, jött az unokákra vigyázni. De neki nagyon nem megy a fejébe, hogy húsvétkor hónyuszit építettek. Megy tönkre a világ, mondja. El kell mondania valakinek, otthon nem hallgatja meg senki, unják, ha megszólal, legyintenek. Úgyhogy tulajdonképpen nem is a hónyuszi zavarja, még az összezagyvált évszakokat is elviselné, ha az emberek beszélnének egymással. Nem rohanna mindenki, nem lenne ideges, feszült. Régen ez is másképpen volt.
Az lenne jó, ha az unokák kérdeznének tőle, mint annak idején ő a nagyszüleitől. De ezek már másmilyenek, tudnak mindent maguktól is. Összegyúrták a hónyuszit, lefotózták az okos-telefonjukkal, és már nyomták is fel a netre. Értem én ezt? Nem maguknak építették, a saját örömükre, hanem, hogy másoknak megmutathassák.
Szóval, csak ennyi lett volna. És most, hogy megint végiggondolta, már egyáltalán  nem biztos abban, hogy az atomok miatt van. Lehet, hogy az okos telefonok hozzák ránk a bajt. Vagy az internet. Talán az a baj, hogy mi, emberek, elfelejtettünk beszélgetni" (forrás: Metropol, 2013.04.08, Föld S. Péter, 4old.)

Miről is van itt szó? Igen részben, a változó időjárási viszonyokról, a 4 évszakból már-már csak 2 évszakra való csökkenés, de nem csak erről.
Hónyuszi??? Normális ember még nem hallott eddig ilyet, mi csak csokinyuszikról szoktunk hallani húsvétkor vagy legalább is ez volt eddig.
Továbbá mai fiatalság: bizony, már mindent tudnak, "hyper-világba" születtek bele, minden eléjük tárul, minden információt úgy magukba szívnak mint egy szivacs. Viszont, ha ez történik, akkor hol marad a szelektálás? Hol maradnak az igazi értékek? Meg fogjuk élni, ha ezen az úton haladunk tovább, hogy a közösség mint fogalom meg fog szűnni, hisz nem lesznek társaságok, baráti körök, közös séták, koncertekre való eljárás, stb. 
Dehogynem, mondanák hirtelen a mai fiatalok, "hisz a facebook-on, twitteren, meg ami még van, olyan nagy közösségem van, hogy hozzá sem lehet hasonlítani a fizikális, hús-vér társasághoz". Ja persze, de ki beszélt erről? Tovább megyek, milyen kapcsolatok azok?!
Félreértés ne essék, természetesen meg van ezeknek is a pozitívumuk, pl. egy-két barát, volt osztálytárs kit az élet a világ másik végére sodort el, azzal tökéletes kapcsolattartási lehetőség.

Másik üzenet: mondjuk mi, hogy a rohanó világ már csak ilyen, nem jut időnk megállni reflektálni dolgokon, ne adj Isten másokkal is beszélgetni, véleményeket cserélni egy-egy jó társaságon belül, illetve a hétköznapi teendőink (iskola, munka) bedarálnak bennünket és örvendünk annak, hogy ha hétvégente jut némi időnk kikapcsolódásra. Viszont ne feledjük már el azt, hogy mi, emberek alakítottuk ezt így, ezen változtatni lehet, ha akarunk, de kérdés, hogy akarunk-e? Van-e igény közösségi tevékenységekre? 
A mai fiatal generáció soraiban ugyanis azt látni, hogy ilyen vagy akár szabadidős közösségi tevékenységekre nincs idő, kedv, stb. (a kifogások tárháza nagy), mert mindenki inkább el van a saját kis világával.

2013. március 30.

Húsvét 2013

Ezekben a percekben gondolkodtam, hogy ha Húsvét, akkor milyen dal jut eszembe és kb. másodpercek alatt a "Jövök a kereszthez" volt ami beugrott. 
Talán érthető, hogy miért, főleg ha az ünnep jelentőségére illetve a dal szövegére gondolunk.

Karácsonyon kívül a Húsvét a másik legmeghatározóbb ünnep az évben és legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a Karácsony. Ugyanis Jézus feltámadása mit is jelent számunkra? Hogy Jézus a kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét - vannak, akik azt feltételezik, hogy a világot szabadította meg a szenvedéstől, de mint tudjuk ez nem így van. Hogy miért? Elsősorban gondoljunk is bele, hogy milyen lenne egy szenvedésmentes világ, ahol minden tök happy lenne állandóan. Jó lenne? Persze, hogyne, ki ne vágyna egy ilyen világra, életre. Monotonná válna? Egy bizonyos után meglehet. 

Mi emberek nem vagyunk tökéletesek, ebből adódóan előfordulhat (ahogy elő is fordul), hogy elkövetünk kisebb-nagyobb hibákat, rossz döntéseket hozunk meg, stb. de az Úr ezeket is megbocsátja nekünk, a fontos az, hogy megbánjuk a bűneinket, illetve ha már hiba akkor próbáljunk meg tanulni is belőlük, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt.

Mit is kívánhatnék azon ismerőseimnek, barátoknak, akik olvassák, e bejegyzésemet? Legyen áldott Húsvéti Ünnepetek és emlékezzetek meg arról, hogy mi is igazából fontos e napon. 

Zárom ünnepi jókívánságaimat az említett dal szövegével + egy képpel:
Jövök a kereszthez:

 
"Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Neked halált hozott, nekem életet
Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Az élet forrása testedből eredt

Nincsen más hely, ahol megpihenhetek,
Nincsen más mód, hogy letegyem bűnömet,
Amit gondolattal, tettel vagy szóval elkövettem
Teremts újra tiszta szívet bennem

Nincsen más út, mely szabadságra vezet,
Nincsen más vér, mely elmossa bűnömet
Jézus, hűséges Isten, vonj magadhoz engem
Teremts újra tiszta szívet bennem."
 

2013. március 3.

One Day

Azaz "Egy nap"! 20 év, két ember.
A héten futólag láttam a film előzetesét és azt gondoltam, hogy ááá megint valami töltelék filmet ad majd le a köztévé Vasárnap estére, pont jó lesz az embereknek.
Aztán a tegnap a Dal előtt ismét megfigyeltem az előzetest, de ezúttal, oda is figyeltem és felkeltette a figyelmemet, mire ma délelőtt megnéztem az úgynevezett "trailer-t" is, amely alapján azt mondtam, hogy ez a film ígéretesnek tűnik, és úgy döntöttem megnézem.

Jó döntés volt. Ahogy folyamatosan teltek-múltak az évek (ez végig kísérte a filmet) azon töprengtem, hogy mi lesz ennek a vége, viszont a film kb. utolsó 20-30 perce drámai fordulatot vett és a film végére pedig komolyan az volt bennem, hogy miért találnak meg engem az ilyen filmek, pont most, pont ekkor?!
A rendezőnek (Lone Scherfig) is abszolút jár a gratuláció, ugyanis egy olyan filmet sikerült a néző elé tárnia, ami - még ha kissé erős túlzás is - bármikor, bárkivel, bárhol előfordulhat és megtörténhet. Két ember, akik a diplomaosztó után találkoztak először, és ahogy ez olyankor lenni szokott az ember elkezdi keresni a helyét a világban, eltávolodnak egymástól a régi osztálytársak, barátok hisz mindenki próbálja megtalálni azt, ami számára a sikert és a boldogságot hozza majd meg. Viszont az igaz barátok mindig tartják a kapcsolatot és nem volt ez másképp ebben a filmben sem. Csak, hogy mi történik akkor, amikor a két fél ellenkező nemű és már egész fiatal koruk óta meg volt a kölcsönös vonzalom, az a bizonyos "chemistry" közöttük?! 
Tovább vihetném az elmélkedést, de két okból nem teszem:
1) Ha valaki még nem látta volna a filmet, akkor "lelőném a poént". 
2) Talán számomra is kellemetlen lenne a kifejtés.

Eszembe jut egy idézet egy másik filmből: "A dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli" és ez márpedig mennyire igaz.
Hihetetlen az is, hogy így még ha filmben is az ember látja azt, hogy milyen sebességgel telnek-múlnak az évek egy emberi élet kapcsán és kívülállóként ezt látni kissé félelmetes, pedig velünk is pontosan ugyanez történik.