2015. december 30.

2015 - a lezárások éve

Számomra legalább is ez az év arról szólt. Ilyenkor a Tv-ben, rádióban gyakori, hogy visszatekintenek az elmúló év eseményeire és ki ilyen, ki olyan mértékben hasonlóan jár el a saját élete kapcsán is. De miért jó ha visszatekintünk? Jó-e egyáltalán?
Én ezt a kérdést most csak a magam nevében tudom megválaszolni. Azért gondolom ezt jónak, mert fontosnak tartom feldolgozni azt, ami a múltban lezajlott, ugyanis kizárólag így tudok nyugodt szívvel előre nézni és haladni tovább. Ha fel nem dolgozott, meg nem oldott dolgokat hagyok hátra azok előbb-utóbb, de utol fognak érni és akkor csak még rosszabb lesz (igen, ezt saját tapasztalatból írom, mert volt már rá példa). 
Most ahogyan az emlékeim között keresgélek és folyamatosan bevillannak a különböző események bátran állíthatom, hogy nem tétlenkedtem 2015-ben. 
Rögtön Januárban „beadtam a derekam" és belevágtam egy újabb képzésbe - annak ellenére, hogy 2014 nyarán a doktori szigorlatot követően elhatároztam, hogy a tanulásból ennyi számomra elég lesz, de mint tudjuk a jó pap is holtig tanul, hát akkor egy tanár - de csupán azért, mert időkeret szempontjából még elviselhetőnek ítéltem meg (1 év) és mert nagyon érdekelt (Közszolgálati média szerkesztő, szakirányú továbbképzés). Most, hogy közeleg ennek a képzésnek a vége - már csak a szakdolgozat védés van hátra - határozottan állíthatom, hogy érdemes volt belevágnom, egyrészt azért mert megismerkedtem egy olyan kollégával, akivel szoros barátságot sikerült kötnöm (mint tudjuk manapság az igazi barát ritka, mint a fehér holló) és megismerkedtem még egy néhány érdekes, színes egyéniséggel is, akikkel szintén szeretném tartani a kapcsolatot. Másrészt lehetőséget kaptam arra, hogy közel kerülhessek ahhoz, amit nagyon szeretek végezni (igen ismét rádiózással foglalkozom méghozzá egy olyan helyen ami egy rádiós számára - főleg aki egy kis városból származik - egy valóra vált álom). 
Itt is számos olyan emberrel, kollégával ismerkedtem, meg akikkel nagyon jó együtt dolgozni és jó újra egy hangulatos kollektíva részesének lenni.
Egyedüli kellemetlennek nevezhető szakasz az első félév végi vizsgaidőszak volt (a legnagyobb meleg is ebben az időszakban ütötte fel a fejét). Volt kimondottan egy-két olyan vizsga, ami finoman fogalmazva is szenvedős volt, de legalább egy-két fesztivál (Budavári sörfesztivál, VinAgora borgála) oldotta a feszültséget. Mielőtt még következett volna a szünidő (nyári időszak) lehetőségem volt 1 héten keresztül betekintést nyerni a Petőfi Rádió életébe. A hét folyamán - a Kossuth rádiós tevékenységemnek köszönhetően - lehetőségem volt kilátogatni a Derby és Gasztroangyal fesztiválra ahol egy-egy interjút is rögzíteni kellett az egyik műsorhoz. Remek alkalom volt (a kánikulát leszámítva) és így sikerült személyesen megismerkednem Borbás Marcsival is.
A nyár hátralevő részét inkább hullámzónak nevezném, néhány megpróbáltatással, bizonytalansággal, de ahogy az idő mindig repül, így ez is eltelt.
Az egyik ilyen bizonytalanságra sikerült Augusztus végére választ kapnom és ez azt is jelentette, hogy Szeptembertől új szállást kellett találnom magamnak. Így történt, hogy 3,5 év után könnyes búcsút intettem a IX. kerületnek és új otthonra találtam a IV. kerületben. Az első napok, hetek voltak szokatlanok, de mostanra már sikerült megszoknom és megszeretnem a környéket.
De a húzós időszak most jött csak igazán. Szeptember, Október és egészen November közepéig nem láttam semmilyen fényt az "alagútban" amiben benne voltam, alaposan. Úgy hozta a sors, jobban mondva Isten jobbnak látta, hogy ne legyen még tanítási tevékenységem is ebben az őszi félévben, mert valószínűleg összeroppantam volna a sok határidős teendő, feladat miatt. Ennek ellenére, nem lehetett okom szomorkodásra és komoly hiányérzet sem alakulhatott ki bennem, mivel sikerült néhány alkalommal helyettesítenem méghozzá angol nyelvű tárgyakat oktattam, vendéghallgatóknak. Talán mondanom sem kell, hogy nagyon élveztem ezt a néhány alkalmat és a visszajelzések alapján a hallgatók is.
Novembertől pedig elindult számomra a gyakornoki program  a közmédiában és ennek az első két hónapját a szívemhez közel álló területen (rádió) tölthettem, ahol sikerült rengeteg szakmai tapasztalattal gazdagodnom, mert egy remek mentorom volt.
Szóval miért lezárások?
  • Doktori disszertáció, elkészült (komoly, kihívásokban, megterhelésben gazdag időszak volt);
  • Szakdolgozat - közszolgálati média szerkesztő képzés - elkészült (a legmelósabb igazából az volt, hogy szinte párhuzamosan dolgoztam egy adott időszakban a szakdolgozaton és a disszertáción, a határidő miatt, azért mert az interjúk lebonyolítására Októberben került sor és ezeket még valamikor fel/át kellett dolgoznom)*
  • Hosszú idő után (10 év, még kimondva, leírva is rengeteg) sikerült lezárnom magamban egy olyan kapcsolatot, ami már rég a múlté, de ezt valahogy a szívemnek nehéz volt elfogadnia. Mindez köszönhetően egy bizonyos valakinek, aki csak úgy besétált az életembe anélkül, hogy én ezt akartam, vagy terveztem volna. Ezzel a személlyel (is) hullámzó kapcsolatom volt, de mostanra már rájöttem és be kellett látnom, hogy a Fennvaló általa kizárólag ebben kívánt segíteni nekem, hogy végre le tudjam zárni azt, ami a múltamból ilyen sokáig elhúzódott. Sokszor van az úgy, hogy bizonyos emberek besétálnak az életünkbe (van, aki több ideig marad, van, aki nem) és mi akkor nem tudjuk még, hogy milyen céllal történik mindez. Majd csak idővel jövünk rá, hogy (mint ahogy minden az életben), ez is okkal történik.
  • Elköltöztem régi szállásomról (egy korszak lezárult)
* = nagy hálával és köszönettel tartozom Radetzky Andrásnak, aki lényegében valóra váltott egy álmomat, azáltal, hogy interjút készíthettem a Class FM programigazgatójával és így ott lehettem a rádióban, sőt még egyik kedvencemmel (Abaházi Csaba) is találkozhattam a stúdióban, illetve a Juventus rádió (most már Sláger FM) új vezérigazgatójával és ott is tehettem egy kitérőt a stúdióban, ahol Somogyi Zoltánnal sikerült találkoznom.
Minden lezárult korszak egyúttal új kapukat is megnyit. 
Hogy merre tovább?
Kíváncsian várom, mi mindent tartogat számomra 2016. Ami már biztos: szakdolgozat védés januárban, doktori disszertáció műhelyvita szintén januárban (majd nagy védés remélhetőleg Június vége, Július elejéig). Emellett céljaim között van még végig járni a közmédiában a gyakornoki programot (+ egy újabb álmomat valóra váltanék, ha a munkahely is összejönne) és mellette az oktatást is szeretném folytatni (ha engedik, és még igényt tartanak rám). Aztán ki tudja, még hiszem azt is, hogy valahol vár rám a boldogság (ezúttal már nem a szakmai részre gondolok). 
Mivel már 2 napja állandóan ez a dal van a fejemben, így ezzel zárom a 2015-ös évösszegző soraimat:


2015. december 14.

Mi a jó és mi a rossz?

Péntek óta ezen töprengek, mivel ez bukkant fel a napi adventi gondolatokban: Mi a jó, és mi a rossz? Ki tudja? Ráadásul napjainkban azt tapasztaljuk, hogy eleve gondolkodási sémákat kínálnak számunkra. „Elfogadunk egy sor értékítéletet, ami nem a miénk. Lustává tesznek bennünket, mert folyvást helyettünk gondolkodnak. Mi hát a jó, és mi a rossz?” Kíváncsi vagyok, ki milyen választ adna erre a kérdésre. Tetszik a szerző (Fekete Ágnes) megközelítése: „rossz az, ami felszínes, pillanatnyi és esetleges, jó az, ami mély, végiggondolt, amiben valóban az egész életem benne van.” Az a gond, hogy az ilyen és ehhez hasonló erkölcsi megállapítások többnyire sarkosak, mivel mindig bele lehet kötni és rá lehet mutatni helyzetekre, amikor egy jól megrágott döntés mégis sok bajt hozott, egy pillanatnyi véletlen érzelem pedig jó irányba vitte az ember életét. „Mégis, az egész élet egységében és általánosságában elmondható, hogy a felszínesség az, ami bennünket mindig elhúz a jótól. Érzelmeinkből így lesz érzelgősség, szenvedésünkből szenvelgés, az értelmes megállapításokból közhely, a szellemességből poénkodás és emlékeinkből nosztalgia.”

2015. december 11.

A legpontosabb diagnoszta

„A szeretet egyfajta ismeret. Minden ember hivatása az, hogy pontosan úgy, mint ahogyan a tudósok a maguk eszközével, mi a szeretet kémcsövével és a csillagász lencséjével ismerjük meg a másikat. Nem lehet másképpen. Ha szeretet nélkül akarok megismerni, akkor abból szörnyűség lesz" (pl. ha csak azért vagyok valakivel mert az kényelmes és jó az rövid távon lehet, hogy tényleg jó, de közben hosszú távon akár toxikus is lehet mert nincs ott az a bizonyos mindent elöntő érzés, az a mágikus szikra, láng). „Ennek vagyunk a tanúi: szétcincáljuk egymást. Jó lenne, ha a szeretetet olyasminek fognánk föl, mint egy iskolapadot. Hiszen ebbe, és csakis ebbe ülhetünk bele, ha meg akarunk bármit (bárkit) is ismerni" (és nem csak a felszínen). „Így más lenne a világ. Főképp a szívünk lenne tágasabb. Nem lehet úgy megismerni valakit vagy valamit, hogy közben elrejtőzünk, álarcokat gyártunk és a másikat is úgy látjuk, mintha valami bunkerből figyelnénk. A szeretet meg akar ismerni, leteszi páncélját, kiadja magát, és kikutatja a másikat, de nem szikével, nem fájón, hanem lágyan.Nem csak a tudós törekszik pontos ismeretre, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom adni magamat valakinek, vagy valaminek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem. Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek.”

2015. december 5.

30-as gondolatok

Egy hét...így telik az idő. Ma egy hete átléptem egy újabb "küszöböt". Természetesen jöttek az üzenetek, hogy "üdv, a harmincasak klubjában" vagy "milyen harmincnak lenni?", vagy "mikor fogsz majd nősülni?" és ezeknek különféle variációi. Talán már tavaly utaltam arra, hogy furcsán éltem meg ezt a jeles napot (elvégre fontos, megállni és lehetőség szerint megünnepelni azt a napot ami valóban számít nem csak nekem, de a szüleim számára is, mivel ez nekik is egy komoly mérföldkő volt az életükben). Idén le kellett vonnom a konzekvenciákat, hogy egy korszak lezárult legalább is a számok ezt mutatják. Most már én is elkezdhetem énekelni az örökzöld, "nem csak a húsz éveseké a világ" slágert. A viccet félretéve az élet ilyenkor sem áll meg, ugyanolyan sebességgel halad tovább, mintha mi sem történt volna. De nem így van ez minden, más ünneppel is? Dehogynem, viszont rajtunk múlik, hogy hogyan kívánjuk megélni. Mit adunk bele, mitől teszünk különlegessé egy-egy alkalmat? 
A harmincadik születésnapom előtt néhány nappal azt próbáltam megkérdezni az ismerősöktől, barátoktól, hogy ki milyen "őrültséggel" vett búcsút pl. a 20-as éveitől (de lehetett ez akár 19-ről 20-ra, vagy 39-ről, 40-re is). Nem sok választ kaptam, de amit sikerült leszűrni azokból amiket mégis, hogy akár "apróságok" szintjén is, de szánjak magamra kevés időt. Ezt is leginkább azért, hogy megéljem és feldolgozzam ezt a változást.
Majd a jeles nap előtt egy nappal, este rám talált egy cikk az internet világából, ami kissé jobb kedvre derített: rájöttem, hogy miután sikerült "megemészteni" a gondolatot, hogy minden egyes életszakasz csodálatos ajándékokat nyújt, könnyebb vagy egyszerűbb élvezni az idősödés folyamatát. Ezt pedig 8-9 jó tanács követte, melyeket most megosztanék azokkal akik szokták olvasni bejegyzéseimet. Teszem mindezt azért, mert én is egyetértek az állításokkal:
- az, hogy a harmincas éveidben vagy, nem jelenti azt, hogy öreg vagy;
- a szakításaid a legjobb tanár szerepét töltik be (értsd: a múltbéli kapcsolatok, segítenek a jövőbeliek formálásában);
- megtalálod a lelki társaid vagy barátaid (FONTOS: amire betöltöd a 30-at azok akikkel nem vagy egy hullámhosszon fokozatosan elsodródnak tőled és ezáltal is közelebb kerülsz azokhoz akik igazán fontosak számodra. Ezt azért is említem meg, mert pl. nem köszöntött fel rengeteg ismerős, barát - nem is volt ez elvárás részemről - de azok akiknek eszébe jutottam, tudom, hogy ők képezik ezt a közeli, fontosabb kört számomra és a velük való kapcsolatomat igyekszem a leginkább ápolni);
- tudsz lazítani az életed idővonalán és hagyni lehet az életnek, hogy az "faragjon";
- az angol "wake-up call" találó kifejezés, mely szerint egy ilyen jelenség könnyen előfordulhat ebben az időszakban, nevezetesen amikor egy hozzád közel álló személy megbetegszik vagy meghal;
- nem kell minden szart elviselned (FONTOS: minél inkább megérted, hogy az idő értékes - vagy ahogyan szoktuk mondani: az "idő pénz" - annál inkább rájössz arra, hogy nincs időd olyan emberekre akik tiszteletlenül bánnak veled, nem értékelnek vagy összetörik a szíved. Az ilyen embereket jó kivágni az életedből, mert hosszú távon mérgező hatásúak lesznek);
- élvezed a saját társaságodat;
- felnőtt vagy (vagy legalább is elvileg - mert ez bizony nem mindenkire és minden helyzetben érvényes) ami azt is jelenti, hogy az életed a te saját felelősséged;
- rájössz arra, hogy mindenki más körülötted megpróbálja kihozni a legjobbat azzal és abból amit tud: vagyis nincs egy aranyrecept vagy pl. az, hogy a korral okosabb leszel, annak ellenére, hogy sokáig azt gondoljuk, hogy a nálunk idősebbek mindig tudják/tudták mit szükséges csinálni (szándékosan nem a "kell" szót használtam, mert az olyan kényszeres);
Egyik rádiós könyvben nevezték a 30-34 közötti korosztályt "aranykorú" fiataloknak. Ez lettem most már én is. Hiszem azt, hogy most jó helyen vagyok, néhány fontosabb szakaszt sikerült lezárnom az életemben, de ezzel együtt újabb lehetőségek jöttek és várnak rám. Én pedig kíváncsian várom, hogy mit tartogat a nagybetűs élet könyvének következő lapja számomra. Mindenesetre én úgy akarom ezt megélni, hogy a "toll" amivel a lapok, oldalak "íródnak" az én kezemben legyen.



2015. október 31.

Fontos nap a mai

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak...Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak." (Mt 5, 2-3, 12)
A reformáció a hit megújításához vezetett. A reformáció állandó, míg világ a világ. Nem üres helyen született. Nem tagadja meg az előtte lévő egyházi élet létét és értékeit, sőt, annak jogutódjának tartja magát. Jóllehet gyermekként nem dönthetünk vallási hovatartozásunkról, de fiatalként, fiatal felnőttként rajtunk áll, hogy milyen kapcsolatot akarunk ápolni Istennel.
Világszerte ma (Okt. 31) ünneplik a reformáció napját, történik mindez azért, mert ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a híres „95 tételnek” nevezett dokumentumát. Luther tettét a protestáns reformáció kezdeteként tartják számon, hiszen olyan fontos témákat érint a „95 tétel” mint a bűnbánat, vagy a bűnbocsánat.
Úgy gondolom, hogy a reformáció szabad, gondolkodó, az igazságtalansággal mindig szembeszálló embert nevelt. A lelkük mindig töretlen maradt, mert csak egy Urat fogadtak el, és a Soli Deo Gloria az életfelfogásuk volt (ilyennek tartom én is magam és hiszem, hogy ennek is van köze hozzá).
Max Weber (talán sok olvasóm számára ismerős lehet a neve) egyik tanulmányában emlékeztet arra, hogy a legjobb életszínvonalat, polgári jogokat azok az országok érték el, amelyek a protestantizmus mellé álltak. Ez a protestáns hitből és munkamorálból gyökerezik, és sajnos erről ma elfeledkezni látjuk Európát.
Kíváncsi vagyok, hogy kinek mit jelent ma a reformáció?
Míg a múltban az számított a központi kérdésnek, hogy hogyan kell Istent helyesen tisztelni, ma már (sajnos) az is kérdés, hogy van-e Isten. Kissé hasonló a helyzetünk ahhoz, amit az apostolok korában figyelhettünk meg, nevezetesen, hogy ma újra el kell érni az embereket.
Reformátusként azt szeretném tanácsolni, hogy keressük Isten akaratát ma is.
 

2015. október 17.

Szabadkai kiruccanás

Az alábbi írás élménybeszámolónak tekintendő.

2015-10-10 ez a dátum már csak akkor lenne érdekesebb, hogy ha az évszám is 10-el végződne. Ennek ellenére, egy érdekes napnak könyvelhetem el ami az eddigi életemet illeti. A negatív élményekbe most nem bocsátkoznék bele, inkább ennek a napnak a délutáni időszakára összpontosítanék (18:00 után).
A történet előzménye az volt, hogy megközelítőleg két héttel előtte kaptam egy meghívást kollégámtól, barátomtól Zoltántól, hogy mikor látogatnám már meg Szabadkán (szülővárosa és ott lakik, dolgozik a mai napig) én meg belegondolva, hogy Novembertől megterhelőbb időszak elé nézek, gondoltam, hogy egye fene egyszer élünk, miért ne mennék most. A részleteket megbeszéltük és mivel a szóban forgó nap amúgy is találkoztunk a képzésen így együtt utaztam vele vissza délután. A hosszú napra való tekintettel este már nem ütemeztünk be különösebb programot az érkezésünket követően, így egy diszkréten sörözős/beszélgetős este után jöhetett a jól megérdemelt pihenés.
Következett a békés Vasárnap, ami esőben nem kicsit, hanem nagyon is gazdag volt, ez kicsit sem kedvezett a városnézésnek, viszont egy remek 3 fogásos ebéd után (köszönet Zoli szüleinek a szíves vendéglátásért, valamint a remek ételekért), ahol többek között megkóstolhattam az egyik szerb specialitást (Karadjordjeva šnicla). Erről annyit tudnék mondani, hogy valamilyen szinten a cordon bleu-re hasonlít, nagyon finom és egy szelettől bőven jól lehet lakni.
14:00-tól volt beosztva aznap Zoli a munkahelyen így az újabb állomás a Pannon TV/rádió épülete volt. Érkezésünket követően megismerkedhettem az éppen ügyeletes stábtagokkal, mindenki első benyomás alapján szimpatikus, kedves volt és ami elsőre megfogott az a jó hangulat (ha aznap nem is, de a hétfői ott-tartózkodásom alatt beugrottak a Samtel rádiós emlékeim) volt ami a szerkesztőségben uralkodott. Persze nem mindig ilyen idilli a környezet, vannak olyan időszakok (többnyire az esti Tv-s híradó előtt) amikor feszültebb a munkatempó és a hangulat is, de ez természetes egy ilyen munkakörnyezetben. A nap folyamán felmondhattam egy két mondatos szinkron hangot a rádiós hírekhez, valamint a vezérlőből tekinthettem meg a 17:30-as Tv-s híradót.
Este következett a kikapcsolódás, Szabadka egyik legjobb éttermében (szerintem messze verne jó néhány helyet Budapesten) - ez itt a reklám helye - a Boss-ban. Egyből megfogott a hely varázsa, hangulata, majd jött az igazán nagy meglepetés az ételek ízvilága. Főételként választásom a csirkemellre esett gorgonzola öntettel, amikor a pincér elém helyezte a tányéron található csodát, már akkor elgondolkodtam azon, hogy már a tálalás roppant ízléses volt, de az ízekről nem is beszél.
Ezt követően elkövettem azt a hibát, hogy hagytam magam, hogy rábeszéljenek a desszertre. Sőt barátom ajánlására bevállaltam az úgynevezett Voulez-Vous desszertet, ami egy csoda (érdekelne, hogy kinek jutna eszébe ilyesmit alkotni): megy mártás , karamell szósz , plazma keksz , fehér csokoládé krém. 
Egy ilyen királyi lakoma után, nem volt kellemes távozni főleg, hogy odakinn rendületlenül kitartott az esős idő. Hétfőn szükséges volt megbirkóznom a korai ébredéssel, mivel vártak a Pannon rádió népszerű, vidám és jó hangulatú reggeli műsorában. Sikerült beérni 9 után néhány perccel és máris mikrofon előtt kötöttem ki (mi tagadás, jó volt újra élő adásban egy profi környezetben szerepelni még ha csak néhány perc erejéig vendégként). Azt gondoltam, hogy ezt az élményt már nem lehet fokozni, de tévedtem (hamarosan kiderül miért). Ezt követően mivel 12:00-re kellett csak visszatérnünk és szerencsére az időjárás is barátságosabb volt (vagy legalább is már nem esett odakinn az eső) irány egy városnézés, ami lényegében a belváros bejárását foglalta magában (városháza, a Raichle-palota melyek csodálatos szecesszió stílusú épületek), valamint a megújulás alatt lévő népszínházat is megtekinthettem, a főbejárati rész nagyon szép lett). Majd következett egy gyors ebéd, ami tökéletes lehetőség volt a burek (újabb szerb specialitás) kipróbálására.
12:00-re vissza a Pannon Tv/rádióhoz, ahol kiderült, hogy vendégként irány a Napközi c. rádiós műsor, melynek házigazdája Búzás Zsuzsanna. Személyében egy kedves, közvetlen, érdeklődő, nyitott és a szakma iránt elkötelezett hölgyet ismerhettem meg, nem csak az élő adásban elhangzott beszélgetés, de az adáson kívül is kellemesen elbeszélgettünk és a stúdióban ragadtam az adás végéig (ezt kicsit sem bántam). Félig viccként, félig komolyan mondtam el, hogy ha engem (akár) estig "bezártak" volna, úgy ellettem volna, mint a kisgyerek amikor valamilyen kedvenc játékával játszhat. Kissé nosztalgikus, kissé felemelő és még tudja a fene, de nagyon jó érzés volt ilyen hangulatban lenni egy olyan környezetben ahol úgy éreztem magam, mintha ez lenne az én természetes létezési helyem. Lételememben voltam, talán ez fejezi ki a legjobban amit ott, akkor átéltem.
Ismét mikrofon előtt

Zolival a hosszú hétfői munkanap után
Az esti program pedig pizzázás volt, egy szintén hangulatos helyen (Stara pizzeria), itt már csak a kíváncsiság kedvéért is bevállaltam a Devil's pizzát (ugyanis érdekelt, hogy valóban csípős-e, mivel szeretem a csípős ételeket, de viszonylag kevés olyan pizzát fogyasztottam eddig ahol az étlapon leírtak alapján elvileg csípős pizza, ténylegesen az lett volna). Őszintén mondhatom, hogy ha nem is súlyosan, de kellemesen csípős volt, a hely pedig igencsak hangulatos.

Kedd reggel sajnos az irány vissza Budapest c. nap várt rám. Röviden ezek voltak a főbb "mérföldkövei" a Szabadkai kiruccanásomnak. Bár napokban rövid volt, de ennek ellenére eseménydús. Nagyon jól éreztem magam és tervezek még visszamenni, valamennyivel hosszabb időre. 
Köszönöm Zoli, köszönöm Pannon RTV és köszönöm Szabadka!

2015. szeptember 19.

Színházak éjszakája 2015

Úgy vélem, hogy bár tipikusan magyar betegség, hogy mindenben csak a rosszat (vagy elsődlegesen) vagyunk hajlandók meglátni, de én amondó vagyok, hogy hangot adok annak is amikor valami jól sikerül. Számomra ilyen volt az idei Színházak éjszakája​. Jó, jó, első nap amikor elindult az előzetes helyfoglalás a választott programokra, az döcögősen ment, mivel mindenki pontban déli 12:00-kor (ahogy az előzetesen meg volt hirdetve) megrohamozta a honlapot és ebből adódtak nehézségek, de némi kitartás és sikerült kiválasztanom azon programokat melyeken szerettem volna ott lenni. Így alakult, hogy idén 2 helyen is megfordultam (és bár senki nem találta el, de most már elárulom, hogy ahol a legtöbbet elidőztem és a legtöbb előadásokra is beültem az a Thália Színház​ volt). 
Első megállóm a Dumaszínház​ volt (12:00-tól), ahol Lovász László beszélgetett Dombóvári István​-nal (aki egyik kedvenc stand up-som). A tavalyi kellemetlen emlékek ellenére, most minden nagyon jól volt szervezve itt is és nagyon jól éreztem magam. Szerettem volna ott lenni az egyik későbbi programon amikor is (másik kedvencem) Mogács Dániellel került sor egy hasonló beszélgetésre, de még nem találták fel, hogy hogyan legyen az ember egyszerre két helyen. 
Következő állomás: 15:00-16:00 Thália mikroszínpad - itt a Thália Sziesztára került sor, melynek témája: Mire jók a rossz-fiúk? Moderátor: Szily Nóra és első körben Schell Judittól, Csányi Sándortól és Vida Pétertől tudhattunk meg gyerekkori történeteket, emlékeket, valamint napjainkból a színház világából történéséket, mindez egy kellemes és vidám hangulatú beszélgetés keretén belül.
Folytatás 16:30-17:30 de ekkor már Molnár Piroska, Szabó Győző és Pindroch Csaba voltak a beszélgető partnerek. 
Mindkét alkalomnak meg volt a maga varázsa, nagyon jól éreztem magam!
Este pedig jött a Thália grandiózus nagyszínpadán - valahogy mindig elvarázsol ez a hely - a Két szék között (Robert de Flers - Gaston Arman de Caillavet) - beugró próbája, ami tényleg ez volt. Itt Csányi Sándor jelent meg elsőként a színpadon köszöntve bennünket, majd elmondta, hogy mit is találtak ki ma estére. Tudni kell, hogy a darab két korábbi főszereplője (Mohai Tamás és Sodró Eliza) különböző okok miatt vissza kellett, hogy lépjen a darabból, s így viszonylag rövid időn belül kellett felzárkózniuk a többi szereplőhöz a két remek új tehetségnek Lovas Rozinak és Bán Bálintnak. A darab harmadik főszereplője pedig nem más, mint Szervét Tibor. Ebből a darabból néhány jelenetet láthattunk (eredeti változatban), majd Csányi Sándor (aki közben a rendező szerepét töltötte be), ilyen, olyan instrukciókat adott a 3 főszereplőnek és annak megfelelően változott az egésznek a lendülete, hangulata.
Mit is mondjak, felhőtlen móka, gondtalan, vidám pillanatok és sok sok kacagás. Szinte elrepült az erre szánt egy óra.
Összegezve: idén azt tapasztaltam, hogy logisztikailag is történt fejlődés, komolyan vették azokat akik valóban beregisztráltak a programokra, ezáltal garantált volt a bejutás a választott előadásokra (és ez így lenne civilizált is egyben) és a szervezők igyekeztek mindig minden felmerülő problémára, kérdésre válaszolni és segíteni.


2015. szeptember 17.

Mi a helyzet a tükörrel?

Ígértem, hogy kifejtem az előző kissé sejtelmes bejegyzésem tartalmát. Most jött el a megfelelő idő.
Elhatároztam, hogy a jelenlegi mentalitásomon, eszközölni fogok egy kis "finomhangolást":
Konklúzió 1: Mindaddig míg nem sikerül szembenézni és beismerni a múltbeli kapcsolatokban elkövetett hibákat, addig a múlt fogságában vagy. Ez esetemben néhány hónapja végre sikerült. Ebből adódik a 2-es számú konklúzió.
Konklúzió 2: Az én tanulópénzem 10 év volt, ami nem csak sok, de azt is jelenti, hogy duplán fizettem az elkövetett hibákért. Egyszer amikor a múltban elkövettem, másodjára - és innen a duplázás - amikor ment az önsajnálat, önmarcangolás.
Konklúzió 3: No more mister nice Mark. Annyit fogok belefektetni a másokkal való kapcsolataimba, amennyit az adott személy hajlandó belefektetni a velem való viszonyába.
Konklúzió 4: A legfontosabb rész! Minden nap egy ajándék és mindig lényeges, hogy maximálisan megéljem az adott pillanatot (a JELENT és nem a múltat). Fontos, hogy minden este mosolyogva tudjak belenézni a tükörbe. Ennyi, semmi több.

Hogy mindez komoly adag melóval jár? Kétségkívül. De hajlandó vagyok cselekedni és nem csak próbálkozni.

2015. július 23.

2015. június 25.

Saul fia

Kicsit meglepő módon ma többen is érdeklődtetek arról, hogy mi a véleményem a filmről. Nem írtam egészen mostanáig az élményekről amit a film nyújtott, mert ez olyan film, amit az ember emészt egy ideig (a látottakat, hallottakat). Az Uránia úgy gondolom megfelelő helyszín volt a film megtekintéséhez, nekem legalább is tetszik, szépen felújították, van egy különleges hangulata.
Saul fia: szándékosan nem nagyon olvastam kritikákat a filmről - természetesen a tény, hogy az idei Cannes-i filmfesztivál díjazott filmje lett nem kerülte el a figyelmemet - mert azok ilyen vagy olyan formában kialakítanak az emberben egy prekoncepciót és ahhoz viszonyítjuk majd a filmet. Így hagytam, hogy a film beszippantson és magával sodorjon az események sorozata. Ha valaki netalán "happy end" jellegű filmre számít annak szólok, hogy akkor nem neki ajánlom a filmet. Viszont ez nem is célja a filmnek. Hogy mi a célja? Szerintem számos lelki, pszichológiai elemet foglal magába: remény vagy éppen reményvesztettség, túlélési ösztön, a szeretteid védelme bármi áron. Ami viszont sokkol (legyél akármilyen lelki beállítottságú), hogy rádöbbent a film arra, hogy mennyire "jelentéktelen" az ember és mindez pusztán azért mert éppen pl. valaki zsidó. Nem számít, hogy milyen a családi háttér, nem számít, hogy milyen a végzettség, mennyire vagy művelt, stb. egyszerűen megkapod ezt a bélyeget amely által a sors egyenesen megpecsételődik (direkt út a halálhoz, kegyetlennél kegyetlenebb formában, emberhez nem méltó módon). Sokan talán felkapják a fejüket, mondván, hogy "ejnye elég szürke az élet így is, minek még az ilyen filmek". Szerintem amiatt is van létjogosultsága az ilyen jellegű alkotásnak mert az emberi természet márpedig feledékeny, legyen szó bármiről. Sajnos a történelmi eseményeket is hajlamosak vagyunk elfeledni, holott ezek meghatározzák mindazt ami ma van. Ilyenkor is ráébreszt a produkció arra, hogy igen ilyen időszak is volt, amikor embereket tömegesen gyilkoltak, mészároltak le. Mindezt miért? Valamilyen idióta eszme miatt? Vagy a hatalom fitogtatása végett? Esetleg azért mert valaki ebben lelte a szórakozást? Lehet találgatni és lehet érvelni vagy éppen ellenérvelni; megszólalni vagy éppen felszólalni. MOST már lehet, de ez nem volt mindig így. Fontos ráébredni arra is, hogy bár nyavalygok (nyavalygunk) sok minden miatt, hogy a jobb oldal így, bal oldal úgy, de nem ártana értékelnünk mindazt a sok pozitívumot amit olykor készpénznek veszünk. Pl. hogy mindenkinek ott a döntés a saját kezében ami az életét illeti. Mindenki a saját sorsának a kovácsa. Pl.2) mindenki szabadon elmondhatja a véleményét anélkül, hogy éppen lepuffantanák miatta.
A film nagyon reális képet mutat, még ha olykor durván/nyersen és mindezt Saul szemein keresztül láthatjuk és bár konkrét megoldásokat nem kapunk, a film végén mégis a "remény hal meg utoljára" szikrája felvillan. Lehet, hogy mindezt még átírom, hozzáadok majd hiszen még most is érlelődik mindaz amit láttam a közel 107 perc alatt. Sajnálatosnak tartom viszont, hogy itt egy nemzetközileg elismert magyar produkció és szép hazánkban meg mi történik? 90 moziból csak 46 tűzte műsorra. Egyetértek Réz Andrással ebben: "Ezek mind egy szétzüllött ország tünetei. Vessen magára, aki nem veszi észre, hogy ennek a filmnek hírverést sem kell csinálni, mert ez már megvolt". Nemes Jeles Lászlónak (rendező) hatalmas respekt mert ez a holokausztdráma ébreszt és felébreszt. Zárszóként most csak annyit még: akinek van lehetősége menjen és nézze meg!

2015. május 10.

Flawless

Már említettem, hogy az Úr csodásan működik, de most ezt megerősítem. Éppen az imént, miközben előkészületi munkálatokkal foglalkoztam az egyik rádiós műsoromhoz, megtaláltam egy dalt (vagy a dal talált meg engem), amit egyszerűen, ritka kincsnek neveznék. Azon ritka esetek egyike, amikor egy nagyon jó dal találkozik mély és csodálatos tartalommal (zeneszöveg). Javaslom nézzétek végig a videót. A dal közben elgondolkodtam néhány olyan dolgon ami olykor-olykor bánt, mert szeretjük vagy sem, de mindenkinek meg van a maga keresztje. Vannak esetek melyek súlyosabbak másokhoz képest, de ilyen vagy olyan baja mindenkinek van. Ez a dal viszont ráébresztett arra (újra), hogy a legnagyobb áldozathozatal már végbement és, hogy a kereszt hibátlanná tett.



God does work in mysterious ways. Just now, when doing some prep-work for one of my radio shows, I've found a song which can be labelled as a true jewel. This is the exact rare case, when superb music meets with deep and wonderful content (lyrics). Just watch the entire video.
I've just started to think about some things which are burdening me: haunted by my past, always striving for perfection, tendency of over criticizing things. Everyone carries his or hers own cross, some more serious than others. But this song somehow made me realize (once again) that the ultimate sacrifice was already made and the cross has made me flawless.

2015. április 13.

Álom, álom, édes álom...vagy mégsem?

Érdekes részét képezik az életünknek az álmok. Lehetnek nagyon kellemesek, amikor "kivetítésre" kerülnek a vágyaink, máskor pedig a legnagyobb félelmeinket is megélhetjük. Olykor úgy ébredünk fel, hogy bárcsak ne ért volna véget, más alkalommal pedig zaklatottan, rémülten ébredünk meg és jön rögtön a megkönnyebbülés, hogy "de jó, csak egy álom volt az egész". Az alvásnak, álmodásnak van tudományos megközelítése, de pszichológiai is. Érdekes Freud úgy véli, hogy az álmok nem a szervezetünk véletlen működése által valósulnak meg, hanem azok egy bizonyos funkcióval rendelkeznek. Az álom ugyanis a tudattalan megnyilvánulása. Álmainkban próbálkozunk meg megbirkózni a még feldolgozatlan megérzéseinkkel, elfojtott érzéseinkkel vagy gondolatainkkal, vágyainkkal.
A legkegyetlenebbek mégis azok tudnak lenni, amelyek szinte nagyon valóságosnak tűnnek még másnap reggel is. Pont egy ilyenben volt részem az elmúlt este. Bizony kicsit sem volt jó érzés reggel ráeszmélnem, hogy mindez csak egy szép álom volt. Valóságos volt, mert előrevetített egy olyan csodálatos jövőt, amely a jelenből indult ki. Mindehhez érdekesen társult a reggel folyamán Ákos vadonatúj dalának a premiere, melynek címe Ébredj mellettem. Ezt osztanám meg most veletek. Nagyon ajánlom:

"Sose gondolnád, hogy a boldogság neked is járhat. 
És ha körülölel akkor is úgy múlik el, mint a varázslat.
Elköltözünk a Földről az égbe. Talán ott végre együtt leszünk.

Bárki lehet enyém, tied, mégis itt vagyunk, talán csak véletlen.
Két átutazó, közös illúzióba kapaszkodunk,
Ébredj mellettem."

2015. február 13.

Valentin napra

Kedves Valentinezők!
Kívánom nektek, hogy mindenki az igazi szerelmével töltse ezt a napot is. Mert ha ez éppen nem így van, hanem csak a megszokás miatt vagytok a másik mellett, az mindent jelenthet, de boldogságot nem fog! Ha pedig az igaz szerelem veletek van, ne engedjétek el!
Nektek küldöm ezt az örökzöld slágert. Anno a Samtel rádiós időszakban sokat játszottuk, mivel gyakran kértétek: Help - Igazi Szerelem

Kedves Nem-Valentinezők!
Nektek pedig azt tanácsolom, (nem csak azért mert én is ebbe a táborba tartozom, hanem inkább saját tapasztalatból kiindulva) hogy ne bánkódjatok, ne legyetek haragosak erre a napra, vagy azokra akik most rózsaszín felhők között élnek, hanem éljétek meg, mint egy átlagos napot és/vagy foglalkozzatok olyasmivel amit szerettek. 
Itt pedig egy olyan dal lesz az ajánlatom, amelyre pont így Valentin nap előtti este találtam rá, pontosabban a dal talált meg engem egyik kedvenc sorozatomból: Little Big Town - Can't Go Back (érdemes figyelni a szöveget)