2013. június 30.

A birtoklás

Ismét jutott időm folytatni az olvasmányaimat és ráakadtam egy másik izgalmas kérdésre, nevezetesen egy olyasvalamiről van szó, amely rám is sokáig jellemző volt, sőt talán ez volt az egyik negatív tulajdonságom ami sokat ártott a kapcsolataimnak. Ez pedig, hölgyek, urak nem más mint a birtoklás, a birtoklási vágy.

Mivel nem lehetünk állandóan a partnerünkkel (24-ből, 24-et), emiatt óhatatlanul megtörténik az, hogy nem tudhatjuk mindig, hogy éppen most merre van, kivel van és vajon mit csinál. 
Adok erre egy pár példát - saját forrásból merítem, hisz ez több alkalommal előfordult velem is - ugyanis így  lehet illusztrálni a legjobban, hogy mire is gondolok: a barátnőm el akart menni buliba, vagy éppen nem akarta, hogy elé menjek és haza kísérjem, vagy megbeszéltük, hogy találkozni fogunk, de aztán valami közbejött neki és lemondta, stb. 
Ilyenkor egyből "kigyulladt a kis lámpa" a fejemben, hogy, "hova megy, no és kivel?" "Biztos, oda megy, ahova mondta?" vagy "Biztos, hogy azzal találkozott, aki mondta és nem pedig mással?" 
Ezen gondolatok pedig mit szülnek tovább? Nem mást, mint az előbb említett birtoklási vágyat. Mindig, minden alkalommal, pontosan akarjuk tudni, hogy hol van, kivel van, mit csinál. Hogy ez egy egészséges kapcsolatot tükröz?! Aligha. 
Az első igaz szerelem, 17 éves koromban köszöntött be az életembe (persze, akkor ezt még nem így gondoltam), viszont akkor 17-18 éves fejjel, még nagyon nem voltam felruházva a szükséges akár racionális, de leginkább érzelmi eszközökkel, hogy ezt az érzést tudjam kontrollálni, vagy még jobb orvosolni. Emiatt részben a szüleimet is hibáztatom, hisz érzelmileg abban a korban kitől kaphatná meg az ember az útbaigazítást, ki jelenti a gyerek számára az első követendő mintát, ha nem éppen a szülő/szülők.

Most már sikerült eljutnom arra a szintre, - legalább is így érzem - hogy ha egy ilyen vagy egy ehhez hasonló helyzettel szembesülnék, máshogy reagálnám le, máshogy viszonyulnék a dolgokhoz. Például:
- Szívem, elmegyek bulizni (mondaná ezt a lány, hölgy) !
- Válaszom: Persze, menj csak, érezd magad jól!
Hogy, hova megy, kivel? Ha akarja, elmondja. Ha nem, nem. Mert megbízom benne. Mikor jön haza? Amikor akar, majd úgyis jönni fog. 
Itt idéznék egy részletet egy könyvből, ami pontosan alátámasztja mindezt: "Éppen azért jön mindig haza, mert önmagamnak be merem vallani mind a pozitív, mind a negatív tulajdonságait, és ezeket neki is el merem mondani, megkérve, arra, hogy az utóbbiakon adott időn belül változtasson. Mert csak úgy szűnik meg a birtoklás, ha arra a nőre vagy férfira, akivel vagyok, fel tudok nézni, tisztelni tudom - és elfogadom azt, hogy a másik bármikor meghalhat, mert az élet törékeny. 
Éppen ezért a mai napba beleteszek mindent szívvel-lélekkel, amit tudok. Amikor pedig elbúcsúzunk, akkor merem átölelni és megsimogatni, és kimondani, hogy nagyon fontos vagy nekem, vigyázz magadra! Lehet, hogy erre este már nem lesz alkalmam, és nem akarok magamnak bűntudatot. Ha erre képes vagyok, akkor megszűnik a birtoklás." (Csernus Imre - Miért boldogtalanok a nők és a férfiak? Részlet a Miért vagyunk boldogtalanok? c. könyvből)

Erről van szó, ez lehetne egy recept arra, hogy hogyan lehet megszüntetni a bennünk levő birtoklási hajlamot. Természetesen, ez kicsit sem olyan könnyű recept, mint pl. egy egyszerű étel elkészítése, viszont ha folyamatosan törekszünk rá és energiát is hajlamosak vagyunk ráfordítani, akkor ez sem lehetetlen.
Ha valakit szeretünk és az a másik viszont szeret bennünket, akkor csakis abban az esetben lehet ebből hosszútávú, kiegyensúlyozott, harmonikus és boldog kapcsolat, ha a kölcsönös bizalom is meg van a két félben, egymással szemben. 
Persze, más elemekre is szükség van, ezekről is talán írni fogok majd.

2013. június 27.

Leuven - mennyire hiányoztál!!!

Bizony, bizony, eljött ez a nap is. 2013 Június 24 - utazásom napja egy városba, amelyből tavaly nem szívesen távoztam, sőt miután megérkeztem Budapestre kissé le is voltam törve, elég komoly búskomor állapot tört rám, amelynek majd szépen meg is lett az eredménye egy alapos lebetegedés.

Most viszont egy másik ösztöndíj lehetőségnek köszönhetően ismét visszatérhettem e viszonylag kicsi, de annál szebb városba, pontosabban Leuven-be (Belgium) és ezúttal nem röpke 2 hétre hanem 2,5 hónapra. Azért van "kis" különbség. :-)
A mostani érkezésem nem volt zökkenőmentes, köszönhető a csomag mizériának, ugyanis a Brüsszeli reptéren valahogy hiába vártam és vártam a csomagomra, nem jelent meg a futószalagon. Egy fél perc erejéig - jó, lehet volt egy kerek perc is - nem jött, hogy elhiggyem, hogy ez most pont velem, pont most, pont itt történik meg??? De biza, velem. Gyors lélekjelenlétnek köszönhetően irány a csomagokkal foglalkozó szolgáltatóhoz bejelenteni a helyzetet. Ott enyhe lazasággal kezelik az aggódó utas panaszát, majd egy standard formanyomtatványt a kezedbe nyomnak, melyen egy telefonszám van megadva ahol lehet érdeklődni a csomag státuszáról illetve egy e-mail-es elérhetőség is. Utólag persze mondhatnám, hogy a dolog jó oldala, hogy nem nekem kellett cipelnem a csomagot Brüsszelből Leuven-be, de akkor, abban a pillanatban ez nem igazán vigasztalt.
Summa summarum, csak másnap délutánra érkezett meg a csomag, pedig az eredeti ígéret még érkezésem napjának estéjére volt téve.

Ma viszont, már új napra ébredtem, hisz ténylegesen is elkezdhettem élvezni az ittlétemet. Adminisztratív ügyintézések nagy részben letudva, illetve az egyetemen is félig-meddig minden rendben van, még egy-két technikai gondot kell kiküszöbölni, de ezek már csak részletkérdések. 
A hátralevő napokban javarészt olvasni való lesz a munkám - illetve azok alapján elkészíteni egy vázlatot a jövőheti, Hétfői megbeszélésre mely a nemzetközi kutatási projekt két vezetőjével fog zajlani, hisz tervezzük a projekt 2-ik fázisát ami szorosabban kötődik a PhD dolgozatomhoz, ergo fokozottabban érdekel a dolog.

Ugyanakkor a következő hétre már kaptam egy meghívást egy borkóstoló estre is, amelynek természetesen nem tudtam ellenállni. Szóval ez a nyár javarészt munkával fog telni, de engem ez kicsit sem zavar, hisz érdekel ez a munka, elvégre a saját szakterületemről van szó, illetve a  munka le is köt. 
Azért amennyire majd lehetséges igyekezni fogok a kellemeset keverni a hasznossal!
Hamarosan képeket is felteszek majd, csak legyen lehetőségem többet is készíteni, addig is vissza lehet nézni a tavaly Novemberben készített képeket, a bejegyzéseim között :-)

Lezárás - lehetséges vagy csak fikció?

Ez a kérdés merült fel bennem. Van-e erre igazából lehetőségünk? Vagy csak szeretjük bemagyarázni magunknak, hogy márpedig igen.
A régi élettől való menekülés, kicsit sem jelenti a helyes utat. Ezt jómagam is tudom és ismerőseimnek, barátaimnak is ezt szoktam tanácsolni. Azt szoktam mondani, hogy márpedig igen is szembe kell nézni a démonainkkal, nem pedig állandóan menekülni előlük. Hogy könnyű lenne ez?! Nem, kicsit sem az. Hogy szükségszerű? Mindenképpen, még akkor is, ha ez számít a legnehezebb lépésnek, viszont amennyiben nem tesszük meg, és továbbra is a menekülő utat választjuk, akkor ez előbb vagy utóbb megbosszulja magát, legyen az mély depresszió vagy fizikai betegség formájában.

Sokáig én is csak menekültem, sőt mi több elfojtottam, elnyomtam magamban érzéseket. Abban reménykedtem, hogy egyszer csak elmúlik, hisz semmi sem tart örökké, igaz?! 
Most viszont, hogy sikerült megfordulnom a folyamatos "szaladásból, menekülésből" és azt mondanom, hogy "helló, itt vagyok, ezt érzem, ez a nagy büdös helyzet", felszabadított. Hogy megoldódott az alapvető probléma? Kétségkívül nem! Viszont a legnehezebb lépést sikerült megtennem. Erre már lehet építeni, hisz legközelebb majd fogok tudni és bírni következetesen nemet mondani vagy éppen igent egy adott helyzetre. 

Olyan felszabadító érzés ez, mint amikor az emberben levő összes elfojtott, elnyomott érzések egyszer csak a felszínre törnek és őszintén el tudja mondani az ember a másik félnek amit már oly rég óta meg akart tenni, de inkább a menekülést választotta helyette, mint amikor a pókerjátékos is meg kell mutassa a kártyáit. Kész, abban a pillanatban megszűnik a játszma, nincs tovább, csak a teljes, brutális, őszinte valóság. Ott van minden látható, fehéren-feketén. Nem lehetséges már tovább játszmázni, hozni a "pókerarcot", ez az igazság pillanata amikor minden eldől. Nyer vagy veszít. Mindent elvisz, vagy mindent elbukik. Persze a vonzóbb alternatíva a mindent visz. Csakhogy, az élet nem mindig oszt számunkra olyan lapokat amelyekkel nyerni fogunk. Olykor irtózatosan nagyokat veszítünk és a "játék" hevében megtörténik, hogy nem is realizáljuk, hogy mit (mennyi mindent) buktunk el, ami számunkra baromira fontos volt. Mégis kockáztatunk, remélve, valami többen, valami jobban. 
Miért csináljuk ezt? Miért nem tudjuk megbecsülni azt amink van? Másnak még ennyi sincs. Aztán majd eljön az a pillanat amikor ráeszmélünk, hogy basszus meg volt mindenem, anyagi jövedelem, csodás barátnő, ideális munkahely, stb. mégis ebből valamelyiket, vagy éppen mindegyiket feltesszük tétként, abban a reményben, hogy hátha valami többet és jobbat fogok megnyerni. 
Itt jön be a mérlegelés és a realitásérzék. Mindig fontos egy döntés előtt a lehetséges alternatívákat nem csak feltérképezni, de súlyozni is, melyik milyen előnnyel és/vagy hátránnyal jár. Sokszor ezen múlik minden. 

Azt, hogy a régi életünket, az elkövetett hibákat, el lehet-e felejteni, le lehet-e végleg zárni, túl lehet-e lépni rajta, lehetséges-e vagy fikció valóban érdekes, izgalmas kérdés. Eddigi tapasztalatom alapján azt kell mondanom, hogy teljesen nem, ugyanis mindig voltak/vannak és lesznek is elvarratlan szálak az életben. Viszont, ha megtanuljuk ezeket kezelni és lassacskán elvarrni akkor talán van rá esélyünk. Persze ez sok más tényezőtől függ - pl. másik fél hozzáállása, érzésvilága, stb. - de mindig, mindig fontos, hogy megtegyük azt ami tőlünk telhető, hogy éjszaka nyugodt szívvel tudjunk szembenézni a tükörben önmagunkkal, hogy igen én mindent beletettem, a többi már a másikon vagy az adott helyzetben érintetteken múlik, de én saját magammal szemben békében vagyok/lehetek ugyanis tudom, hogy nem rajtam múlt.

2013. június 18.

Belső erőforrásaink

Érdekes. Sikerült egy újabb "lélekbevágó" dolgot olvasnom. Ezek valahogy meg/rám találnak az utóbbi időben, pont akkor, amikor szükségem van rá.
"Epiktétosz óta tudjuk, hogy nem a dolgok gyötörnek meg minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink. "Hű, mi lesz akkor?!" Semmi! Semmi se lesz!... Vagyis én azt mondom, hogy az erő igenis benne van az emberben, csak rengeteg polgári, vallási és erkölcsi konvenció lefogja. Ami rendben is van - addig, amíg nem kell védenie magát. De csak addig van rendben! Rendben van, hogy a pisztolyomat a fiókban őrzöm, és nem sütöm el soha senkire. Addig, amíg nem jön valami terroristacsoport, hogy kinyírja a gyerekemet és a feleségemet. Akkor ugyanis el kell sütnöm! Lehetek konformista, lehetek jó modorú, de ennek van egy határa. Hol van ez a határ? A legfontosabb pszichológiai könyvet idézném az életemből, Kiplingtől a Dzsungel könyvét: amikor a vörös farkasok meg akarják támadni a szioni farkashadat, akkor Maugli elmegy Kához, az óriáskígyóhoz, hogy tanácsot kérjen tőle. Ká azt mondja: Maugli, mindenki fél valamitől. Mindenki fél valakitől. Most hagyj engem egy kicsit elmélyedni, hogy rájöjjek, mitől félnek a vörös kutyák.
Miután elmélyed, rájön, hogy a vadméhektől, és erre építi fel az egész védelmet. Ez így van emberi relációkban is. Nincs olyan ember, aki ne félne valamitől vagy valakitől - csak meg kell találni.
Ha az embert olyan helyzetbe kényszerítik, hogy védenie kell magát, ahhoz erő kell. Az erő pedig megvan bennünk születésünktől kezdve, nincs olyan ember, akiben ne lenne meg ez az energiatömeg, csak hova irányítsa? Mert ha semmi felé nem irányítja, akkor önmagát kezdi fölfalni. Meg kell találni, hogy kitől fél és oda kell irányítani. Akkor egyszer csak kiderül, hogy fantasztikus ereje van az embernek, ha jól bánik vele.
A gátakat, a gátlásokat kell feloldani bizonyos esetekben, és minden rendben lesz. 
Ez borzasztó egyszerű dolog tulajdonképpen, amelynek egyetlen próbája van" (de ez viszont nagy): "hogy közel megyek a félelem tárgyához. Közel merek menni hozzá." (Popper Péter - Belső erőforrásaink)

Ez olyan szempontból is jól jött, hogy megerősítést lelt bennem az a tény, hogy merjünk szembenézni a démonainkkal. Megtehetjük azt is, hogy szemet hunyunk ezeknek és inkább menekülünk tovább, de ez hosszútávon felemészt.
Én ezt átéltem és hosszas idő után sikerült szembenéznem az egyik, ha éppen nem a legnagyobb "démonommal". Hogy legyőztem-e? Igen, részben. Hogy van még mit dolgozni rajta? Nem is kevés. Viszont a kezdet megtörtént és ez az, ami a legmelósabb feladat merni fejest ugrani a bizonytalanba.

2013. június 8.

ICEA 2013





Az-az International Conference on Economics and Administration, a Bukaresti egyetem, Faculty of Business and Administration szervezésében.

Erről szólt az elmúlt másfél napom. Azért csendben hozzáteszem, hogy ha hozzáadom a felkészülésre szánt időt, illetve a cikk megírását, akkor jóval több idő jönne ki.

A tegnapi nap, aránytalan volt a maihoz képest. Viszont, nem akarok a negatívumokkal kezdeni.

Hanem inkább visszapörgetem az idő kerekét tegnap reggel 9:00-ra, ugyanis ekörül érkeztem meg a helyszínre. Már a bejárat előtt mosollyal fogadott Elena Druica tanárnő - konferencia menedzsere, fő szervezője - akit egy csupa szív embernek ismertem meg és úgy vélem, hogy egy ilyen volumenű konferencia megszervezéséhez (évről évre, lassan ugyanis hagyománnyal fog rendelkezni, hiszen ez volt az 5-ik éve már, hogy megrendezésre került) aktív személyiségre van szükség. Ezt követően letudtam a regisztrációt, ami szinte egy fél perc alatt meg is volt. Hogy miért? Javarészt azért, mert nem volt nehéz megtalálnom magam a listán, ugyanis országokra volt lebontva és Magyarországot én, meg egy másik számomra ismeretlen úriember (aki el se jött) képviseltük.

Majd egy kedves egyetemista lány felkísért az emeletre és megmutatta a termeket ahol zajlani fognak az események, végül bevezetett a konferencia terembe, ahol a megnyitó ülésre került sor 9:30-tól.

Lassan gyülekeztek az emberek, és némi késéssel, kb. 10 perc, elkezdődött az idei menet. Volt egy-két ismerős arc tavalyról, viszont sok ismeretlen is, de ez így van rendjén.

Elsőként Prof.Dr. Magdalena Platis köszöntötte a résztvevőket, aki a Bukaresti egyetem rektor helyettese. Tetszett mert nem húzta el jobban a kelletténél és megpróbálta alaposan, de még is tömören ismertetni az első nap programját.

Majd az első "speaker" Jacky Mathonnat volt, a K+F nemzetközi tanulmányi intézet részéről, Univ. d'Auvergne, Franciao.-ból vette át a szót, akinek az előadását nem igazán élveztem, egyrészt azért, mert rengeteg slide-al készült melyen jó sok volt a szöveg is (előadásának témája: Old and New Economic Challenges for the French Health System).

Valahogy megkönnyebbülés volt amikor befejezte és következett Simon James, University of Exeter Business School, U.K., na ő egy roppant szimpatikus és kedves figura volt, az előadása is érthető, kellemes, sőt néha elgondolkodtató volt, egy apró hiba viszont az előadásával kapcsolatosan, hogy nem akart mikrofonba beszélni, viszont a hangját nem emelte meg túlzottan. Előadása: The importance of fairness in tax policy: behavioral economics and the UK experience. Lényegében az igazságosság fontosságát emelte ki, illetve azt, hogy az angolok mennyire nem rajonganak a túlzott adóztatásért. Kérdem én, hogy van olyan nemzet aki talán igen?!

Mivel már egy olyan 40 perces késésnél tartottunk mire véget ért az előadása így kérdésekre nem igazán jutott idő.

Ha emlékezetem nem csal, talán eközben érkezett meg Dr. Christina Suciu aki a plenáris ülés moderátori szerepét kellett ellássa és érkezése után a rektor helyettes asszony át is adta neki a szót.

A következő figura, tavalyról már visszatérőnek számít, Fabio Musso, Urbino University, Olaszország. Vele egy a gond, hogy az angolja nagyon olaszos, ebből adódik, hogy nehezen lehet megérteni amit közölni akar. Az idei előadása egy fokkal élvezetesebb volt számomra a téma miatt: Industrial disctricts: past, present and future. The Italian experience, the case of Romania, the emergence of new industrial paradigms. Lényegében az ipari kerületek kialakulása, jelenlegi állapotuk és jövőbeli tendenciákat kívánt velünk ismertetni külön kiemelve az olaszországi specifikumokat.

Az utolsó előadás előtt – mivel erősen túl lett lépve az allokált idő – az a döntés született, hogy kerüljön sor az első kávészünetre – amit én úgy vártam már mint a Messiást, ugyanis reggel 7:50-től kezdődött a napom, de előtte való éjszaka nem igazán aludtam valami jól és hozzá vagyok szokva, hogy a kelést követően megejtem a reggeli kávézást. Az megnyugtató volt számomra, hogy többek arcán láttam, hogy üdvözölték e javaslatot.

Egy 15-20perc után visszamentünk a terembe, és soron kívül pontosabban a program szerint hamarabb meghallgattuk az első workshop első előadóját, ugyanis kiderült, hogy az adott úriember felesége aznap reggel kórházba került, így teljesen érthető volt, hogy ha már eljött Németországból akkor megtartaná mégis az előadását viszont azt követően vissza akart repülni – szintén érthető. Ő nem volt más mint Michael Möcker, Fern Universitat in Hagen, „Commitment Devices: Nice or Mean means”.

Ezt követően meghallgattuk a plenáris ülés utolsó előadóját aki ugyancsak visszatérő figura: David Stefan Bathory, Psy.D., Bathory International LLC, Somerville, New Jersey, USA. Igen első látásra azt gondolná az ember, hogy magyar az úriember és nem is tévedne akkorát, de valamikor még az 1900-as évek első felében a felmenői kitelepültek Amerikába és ő is már ott született. Ő egy némileg különleges témával jött: Relational Dynamics and Health Economics: Resurrecting Healing.

Szóval jutott mindenből. Majd jött a feloszlatás pillanata, ugyanis egyszerre párhuzamosan 2 workshop és egy általános szekció vette kezdetét. Én a legutóbbiban voltam érdekelt, de annak is csak a délutáni részében. Ez papíron jól is nézett ki, de mint a nap folyamán, az ebédszünet alatt kiderült, voltak jó páran akik vagy utolsó percben mondták le a jelenlétüket, vagy pedig „közbejött nekik valami”. Így történt, hogy 3an maradtunk, mondjuk a kis mini szekció melynek a moderátora voltam amúgy is 4 dolgozatot tartalmazott, végül az a döntés született, hogy csatlakoztunk az egyik workshop-hoz és délután miután ők végeztek került sor ránk, viszont legalább nagy volt a hallgatóság.

Ez volt az első alkalom, hogy egy konferencián fel lettem kérve, mint moderátor, de nagyon élveztem a szerepet és a végén meg is tapsoltak, jó lehet ez többek között annak is betudható, hogy egyúttal én kellett összegezzem a nap eseményeit, de inkább a szekció munkásságát foglaltam össze.

Mint jó szekcióvezető, én törtem meg a jeget, ugyanis az előadásom a saját kis szekciómba volt benne. Nem akarom oldalakon keresztül részletezni az eseményeket (mert nem hinném, hogy sokan kíváncsiak rá, ha valakit meg érdekel az majd rákérdez) viszont azt kell mondanom, hogy a szekció méretének ellenére, vegyes és sokszínű volt, ugyanis kezdve a Leadership-től, volt itt szó, turizmusról (marketing kommunikációs csatornák), internet jogról egészen vitatott problémákig melyek a köztisztviselők felfüggesztésével kapcsolatosak.

Majd következett a vacsora, ahol az a megtisztelő felkérés érkezett a főszervező tanárnő részéről, hogy jövőre szervezhetek egy saját workshop-ot Leadership témában. Természetesen megköszöntem és elvállaltam a felkérést, most már csak alaposan meg kellesz hirdetni és majd szervezni a részleteket.

Christina Suciu tanárnő, pedig külön gratulált és hozzátette, hogy látszik rajtam, hogy jó tanár lehetek, mert egyrészt otthonosan mozogtam a prezentálásom alatt másrészt pedig látszott rajtam, hogy lelkes is vagyok és ezek szerinte meghatározó elemei annak, hogy valaki milyen tanár. Örvendek, hogy nálam idősebb egyetemi tanárok meglátták ezt bennem.

A mai nap (Szombat) az egyfajta levezető volt számomra, egyetlenegy workshop volt betervezve mára amely a retailer-consumer relationship témán belüli dolgozatok bemutatását foglalta magába. Az első prezentációt lekéstem, de a hátralevőkön ott voltam. Számomra a legélvezetesebb talán pont az utolsó bemutató volt ebből a workshop-ból: Effects of Magical Thinking and Superstitious Beliefs on Consumer Behaviour volt. Ezt követte a záróbeszéd Elena Druica tanárnő részéről, majd az ebéd.
Summa summarum: örvendek, hogy úgy döntöttem, hogy idén is részt vegyek e konferencián, úgy érzem, hogy évről évre jobb és természetesen eleget téve a felkérésnek jövőre ha minden jól alakul, akkor lesz egy külön workshop leadership témában, szerény személyem szervezésében. Sikerült egy-két új, kellemes kapcsolatot kialakítanom, remélem ezek tovább fejlődnek, illetve megmaradnak. De ez is a másik lényeges eleme egy ilyen nemzetközi konferenciának az ún. „networking”.
 


2013. június 2.

Ez az a Nap 2013

"Gyönyörű nap virradt fel
A halál vesztett van ki felemel éneklem Jézus Krisztus él
Drága kereszt üres sír
Örök élet könyvébe beír Énekeljük, Jézus Krisztus él  Ő él!

Eljött a nap, az a nap mikor bűnöm elmostad
Eljött a nap, az a a nap mindent megváltoztat 
Semmi nem kárhoztat
."


Bizony tegnap eljött az a Nap, hisz sor került az idei Ez az a Nap fesztiválra.
Már tavaly is szerettem volna eljutni, de a programomnak köszönhetően azon a héten éppen dolgoznom kellett. Viszont kárpótlásként idén úgy alakultak a dolgok, hogy sikerült részt vennem a rendezvényen, sőt a Golgota Rádiós szolgálatomnak köszönhetően az a megtiszteltetés ért, hogy a magyar fellépők egy részével én készítettem kisebb-hosszabb interjúkat. Teljesen más élmény volt úgy ott lenni a rendezvényen, hogy akár a színfalak mögé is betekintést nyerhettem. 

Az érkezésünket követően eljutottunk a média terembe ahová javarészt elhozták nekünk a fellépőket - na nem mindenkit - viszont minden szépen, viszonylag szervezetten zajlott ez sokat könnyített a munkánkon.
Első "áldozatunk" Pintér Béla volt, róla dióhéjban azt kell tudni, hogy sokat foglalkozik gyerekekkel (csemetékkel ahogy ő fogalmaz), első önálló albuma 1995-ben jelent meg "Eljön az a nap" címmel.  Vele Zoli (Vaár-Nagy Zoltán) készítette az interjút ami szerintem egész jóra sikeredett. 


Következő alanyunk Henderson Dávid volt - őt sokan a Voice című tehetségkutatóból ismerhetik - vele az interjú előtt pár alkalommal már összefutottunk a folyosón, akkor első ránézésre számomra úgy tűnt, hogy van benne egy jó adag tinisztárság, viszont a beszélgetésünk alatt azt kell mondanom, hogy ez csak elsőre tűnik így, ugyanis egy életvidám, talpraesett szimpatikus kis srác. Valahol azért irigylem, hisz tehetsége van ám rendesen és ilyen pimaszul fiatalon sikeres és még előtte az élet nagy része.

Majd a Bolyki Brothers következett pontosabban az együttes egyik felével beszélgettünk. Róluk rengeteg mindent lehet olvasni, tudni, talán a magyar fellépők közül ők a legsikeresebbek ha fogalmazhatok így. Mindamellett, hogy több mint 20 éve már annak, hogy együtt dolgoznak, nemzetközi szinten is ismertségnek örvendenek - Európa számos jazz, a cappella és gospel rendezvényeken felbukkantak), 2005-ben a grazi Vokal Total Nemzetközi A Cappella versenyen, I.helyezés érték el a jazz kategóriában, II.-at a gospel kategóriában és ha mindezt nem lett volna elég a szervezők részéről az aranydiplomát is elnyerték illetve a közönségdíjat is. Ők rendkívül lazák, barátságosak és még viccesek is voltak az interjú során, mondhatni, hogy öröm volt velük interjút készíteni.  

Végezetül pedig a magyar fellépők koncertjét követően Csiszér Lászlót is sikerült mikrofonvégre kapnunk. Bizonyos mértékben kíváncsian vártam a vele való beszélgetést, ugyanis sok érdekességet olvastam róla, mindamellett, hogy bizonyos mértékben földimnek tekintem, ő egy sok helyen megjárt emberke, úgynevezett "vándor-trubadúr". Többek között 2005-ben eljutott Rómába egy Evangelizációs iskolában vett részt előadásokon, szemináriumokon és igazából ez volt számára az a bizonyos "töréspont" amelynek hatására még inkább elhatározta azt, hogy a jó Istent szeretné szolgálni és dicsőíteni az Urat ahol csak erre mód és lehetőség adódik, természetesen drága magyar anyanyelvén. Itt még diszkréten megemlíteném azt is, hogy ő az ideális interjúalany kategóriának számít, kicsit sem jelentkezik az a harapófogó-effektus mint sokaknál. Az interjú egy bizonyos pontjában már azt éreztem, hogy ez inkább egy baráti beszélgetés semmint egy formális interjú és úgy érzem ez sokat elmond. 

Emellett, még asszisztálhattam Majoros Szidónia kolléganőm interjúján a Gateway Woship vezetőjével Thomas Miller, aki nagyon barátságos, nyitott volt (kicsit sem hordozott magában sztár-os magatartást) illetve az Ulrich Parzany-val aki élete során mindvégig a misszió és az evangelizáció területén szolgált, kezdetben, mint ifjúsági lelkész, később a német KIE főtitkáraként és 1991-től a ProChrist műholdas evangelizáció vezetője, 1995-től pedig mindmáig igehirdetője. Munkássága során eddig tizenkilenc könyve jelent meg. Ma már nyugdíjas, de életét az evangelizáció szolgálata határozza meg ma is.

Kis mértékben bár, de sikerül pár fellépésbe is belehallgatnom, kivonulni a tömeg közé, meg kell említenem itt pl. a nyitó 1000 fős kórus fellépését, vagy akár a magyar fellépők közös produkcióját, illetve, a Gateway Worship, majd  Johnny K. Palmer és végezetül belehallgattam az Israel Houghton & New Breed koncert utolsó részébe. 

Az est egyik különleges része számomra az volt, hogy bekapcsolódhattam a Civil rádió élő műsorába - hiszen ők a helyszínről közvetítettek - jó volt kicsit ismét az éterben lennem :-)

Ha összegeznem kellene, azt mondom, hogy nagyon nagy élmény egy ilyen jellegű fesztiválon részt venni, ahol valósággal érezni lehet az összetartozás és összefogás erejét és jó érzés volt látni és hallgatni a fellépőket Isten dicsőítésért. 

P.S. Az interjúk hamarosan hallhatóak lesznek a Golgota Rádióban. Részleteket közlök amint tudok.
UPDATE: az interjúk Szerdán (Június 5) hallhatóak a Golgota Rádió Hangszóró c. adásán belül 10:00 - 12:00 között (www.golgotaradio.hu). Aki nem tudja élőben követni az adást, ne búslakodjon, hisz utólag majd letölthető lesz az archívumból.