2013. június 30.

A birtoklás

Ismét jutott időm folytatni az olvasmányaimat és ráakadtam egy másik izgalmas kérdésre, nevezetesen egy olyasvalamiről van szó, amely rám is sokáig jellemző volt, sőt talán ez volt az egyik negatív tulajdonságom ami sokat ártott a kapcsolataimnak. Ez pedig, hölgyek, urak nem más mint a birtoklás, a birtoklási vágy.

Mivel nem lehetünk állandóan a partnerünkkel (24-ből, 24-et), emiatt óhatatlanul megtörténik az, hogy nem tudhatjuk mindig, hogy éppen most merre van, kivel van és vajon mit csinál. 
Adok erre egy pár példát - saját forrásból merítem, hisz ez több alkalommal előfordult velem is - ugyanis így  lehet illusztrálni a legjobban, hogy mire is gondolok: a barátnőm el akart menni buliba, vagy éppen nem akarta, hogy elé menjek és haza kísérjem, vagy megbeszéltük, hogy találkozni fogunk, de aztán valami közbejött neki és lemondta, stb. 
Ilyenkor egyből "kigyulladt a kis lámpa" a fejemben, hogy, "hova megy, no és kivel?" "Biztos, oda megy, ahova mondta?" vagy "Biztos, hogy azzal találkozott, aki mondta és nem pedig mással?" 
Ezen gondolatok pedig mit szülnek tovább? Nem mást, mint az előbb említett birtoklási vágyat. Mindig, minden alkalommal, pontosan akarjuk tudni, hogy hol van, kivel van, mit csinál. Hogy ez egy egészséges kapcsolatot tükröz?! Aligha. 
Az első igaz szerelem, 17 éves koromban köszöntött be az életembe (persze, akkor ezt még nem így gondoltam), viszont akkor 17-18 éves fejjel, még nagyon nem voltam felruházva a szükséges akár racionális, de leginkább érzelmi eszközökkel, hogy ezt az érzést tudjam kontrollálni, vagy még jobb orvosolni. Emiatt részben a szüleimet is hibáztatom, hisz érzelmileg abban a korban kitől kaphatná meg az ember az útbaigazítást, ki jelenti a gyerek számára az első követendő mintát, ha nem éppen a szülő/szülők.

Most már sikerült eljutnom arra a szintre, - legalább is így érzem - hogy ha egy ilyen vagy egy ehhez hasonló helyzettel szembesülnék, máshogy reagálnám le, máshogy viszonyulnék a dolgokhoz. Például:
- Szívem, elmegyek bulizni (mondaná ezt a lány, hölgy) !
- Válaszom: Persze, menj csak, érezd magad jól!
Hogy, hova megy, kivel? Ha akarja, elmondja. Ha nem, nem. Mert megbízom benne. Mikor jön haza? Amikor akar, majd úgyis jönni fog. 
Itt idéznék egy részletet egy könyvből, ami pontosan alátámasztja mindezt: "Éppen azért jön mindig haza, mert önmagamnak be merem vallani mind a pozitív, mind a negatív tulajdonságait, és ezeket neki is el merem mondani, megkérve, arra, hogy az utóbbiakon adott időn belül változtasson. Mert csak úgy szűnik meg a birtoklás, ha arra a nőre vagy férfira, akivel vagyok, fel tudok nézni, tisztelni tudom - és elfogadom azt, hogy a másik bármikor meghalhat, mert az élet törékeny. 
Éppen ezért a mai napba beleteszek mindent szívvel-lélekkel, amit tudok. Amikor pedig elbúcsúzunk, akkor merem átölelni és megsimogatni, és kimondani, hogy nagyon fontos vagy nekem, vigyázz magadra! Lehet, hogy erre este már nem lesz alkalmam, és nem akarok magamnak bűntudatot. Ha erre képes vagyok, akkor megszűnik a birtoklás." (Csernus Imre - Miért boldogtalanok a nők és a férfiak? Részlet a Miért vagyunk boldogtalanok? c. könyvből)

Erről van szó, ez lehetne egy recept arra, hogy hogyan lehet megszüntetni a bennünk levő birtoklási hajlamot. Természetesen, ez kicsit sem olyan könnyű recept, mint pl. egy egyszerű étel elkészítése, viszont ha folyamatosan törekszünk rá és energiát is hajlamosak vagyunk ráfordítani, akkor ez sem lehetetlen.
Ha valakit szeretünk és az a másik viszont szeret bennünket, akkor csakis abban az esetben lehet ebből hosszútávú, kiegyensúlyozott, harmonikus és boldog kapcsolat, ha a kölcsönös bizalom is meg van a két félben, egymással szemben. 
Persze, más elemekre is szükség van, ezekről is talán írni fogok majd.

Nincsenek megjegyzések: