Sok mindenkit meghallgatok, de minden egyes alkalommal mérlegelem, hogy ki és mit mond az éppen aktuális dologról, témáról. A számomra hiteles emberek véleményére sokat adok, és igyekszem megfogadni a tanácsaikat. Tanulmányaim során szerencsésnek mondhatom magam, mert jó néhány - az adott szakmán belül - meghatározó, ismert és elismert szakembertől tanulhattam (és tőlük érdemes volt).
Jelen esetben pedig az egykori beszédtanáromra gondolok. Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy Vinczéné Bíró Etelka tanítványa lehettem. Ő végig hitt bennem és folyamatosan biztatott, én pedig igyekeztem megfogadni a tőle kapott tanácsokat. Mindig tartalmasak voltak a közös foglalkozásaink, együtt, közösen dolgoztunk azon, hogy fejlesszük azokat a területeket, ahol javításra volt szükség, de azt is fontosnak tartotta, hogy meghallgasson. Nyitott szívvel érdeklődött a sorsom felől, és egyfajta - mai szóval élve - coach-ként is jelen volt az életemben. Tegnap este eszembe jutott, amikor megkaptam az első mikrofonengedélyt. Sajnos akkor már nem tudtam vele dolgozni, de mindenképpen közölni akartam vele a jó hírt, mivel neki is köszönettel tartoztam ezért. Most is őrzöm a levelét, amit akkor tőle kaptam (mint utólag kiderült ez volt az utolsó levélváltásunk). Ebből megosztok most egy rövid részletet:
"Kedves Márk!
Szeretettel gratulálok és köszönöm, hogy értesített. Amit a múltkor hallottam, az nagyon tetszett, a szép, a nyitott artikuláció, a tempó tartása, a szöveg tagolása - mind nagyon jó volt. ...
Azóta is hallottam hír-összeállításokat, így aztán megnyugodtam, hogy jó kezekbe adtam tovább. ...
Bízom benne, hogy ősszel vissza tudok menni. Köszönöm a biztatást és a jókívánságokat!"
Erős és végtelenül pozitív személyiség volt. A végsőkig küzdött és hitt abban, hogy minden jóra fordulhat. Azóta a Fennvaló magához szólította. Ugyancsak tegnap este visszagondoltam arra a pillanatra, amikor ezt megtudtam. Szörnyen megrendültem a hír hallatára. Akkor kellett néhány nap, hogy mindezt feldolgozzam, később pedig a felgyülemlett érzéseket "papírra" vetettem itt, egy bejegyzés formájában.
Hiszem azt, hogy Isten olykor egy-egy segítőt, angyalt küld az életembe, aki egy bizonyos ideig velem és mellettem van, hogy erőt és támogatást nyújtson, azokban a pillanatokban, amikor a leginkább szükségem van rá. Etelka nénit is közéjük sorolom. Ma, amikor ott voltam az emléktáblájának avatásán, egy rövidke pillanat erejéig azt éreztem, hogy ott áll mellettem és azzal a mosollyal tekint rám, amellyel mindig fogadott. Jó érzés volt látni, hogy sokak életében meghatározó szerepet töltött be.
Zorán egyik csodálatos dala jutott eszembe:
"Kell ott fenn egy ország,
Mely talán ránk is vár.
Kell ott fenn egy ország,
Amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország,
Mely bárkit átölel.
Kell ott fenn egy ország,
Amit sosem rontunk el."
Remélem, hogy Etelka néni megtalálta!
2019. február 10.
2019. január 3.
Új év, új lehetőségek!
Hiszem, hogy minden új év egy új kezdet is egyben.
"Istentől megkapjuk a szó szerinti teljesen új lehetőséget a következő esztendő még el nem fogyasztott, el nem kapkodott, el nem rontott napjainak kínálatában." Tiszta lapon írhatjuk élettörténetünket tovább. Mindannyian a magunk útját járjuk. Az óév útja véget ért, és szinte elölről kezdjük számolni a kilométereket (mint ahogy az autóban is néha lenullázzuk a kilométerórát).
Mit teszünk még ilyenkor? Én például visszagondolok az eddig megtett útra. Mennyi kanyar, akadály és huppanó volt. Néha olyan helyről jött a veszély, a kihívás, ahonnan (talán) nem is vártam. Néha majdnem az volt az érzésem, hogy lesodródom az útról, amikor éppen nem sikerült jól bevennem az élet kanyarjait. Az élet viszont így is, úgy is megy tovább és nem árt megfeledkezni arról sem, hogy az út nem csupán a nagyoké. "Aki azt hiszi, hogy neki gyorsan kell mennie ő meghatározóbb és nagyobb, mint bárki más, nem biztos, hogy célba ér. A közlekedés nagy igazsága szerint előbb-utóbb mindenki alárendelt útvonalra is kerül."
Máskor meg megkérdőjeleztem, hogy volt-e értelme éppen az adott úton haladni. Ilyenkor viszont rájöttem arra, hogy nem feltétlenül az út a lényeges, nem is a szabályok, vagy a tempó, hanem az, aki láthatatlanul magát az utat adta nekem és ott van minden mögött. Mert az út valójában felfelé mutat: Istenre, aki rám és rád vár idelent, itt és most. "Aki megismeri Urunk teljes jóságát, az nem sokáig bizonytalankodik, az nem tévelyeg úttalan lelki utakon, az nem lesz hitet csereberélő, hazát és egyházat váltó türelmetlen vándor.
Hogy mit kívánok magamnak 2019-re? Azt, hogy megtaláljam a lelki békét, hogy továbbra is kellő türelemmel és a rám jellemző higgadtsággal és udvariassággal tudjak viszonyulni az ismerőseimhez, kollégáimhoz, hogy vegyem kicsit lazábbra a dolgokat és a feladatokat, mivel sajnos sokszor túl komolyan veszem az életet (igen, ezt már sokan mondták). De mindenekelőtt egészséget, hiszen még most is bennem él a tehetetlenség érzése, amikor még az ágyból is nehezemre esett felkelni.
2019, új év, új lehetőségek és az életem következő fejezete. Kíváncsi vagyok, hogy mi mindent (bánatot és örömet egyaránt) tartogat a Fennvaló számomra!
Jókívánságom pedig családomnak, barátaimnak és ismerőseimnek:
"Uram, vezess engem a Te igazságodban! Egyengesd előttem útjaidat!" (Zsoltárok 5,9)
"Istentől megkapjuk a szó szerinti teljesen új lehetőséget a következő esztendő még el nem fogyasztott, el nem kapkodott, el nem rontott napjainak kínálatában." Tiszta lapon írhatjuk élettörténetünket tovább. Mindannyian a magunk útját járjuk. Az óév útja véget ért, és szinte elölről kezdjük számolni a kilométereket (mint ahogy az autóban is néha lenullázzuk a kilométerórát).
Mit teszünk még ilyenkor? Én például visszagondolok az eddig megtett útra. Mennyi kanyar, akadály és huppanó volt. Néha olyan helyről jött a veszély, a kihívás, ahonnan (talán) nem is vártam. Néha majdnem az volt az érzésem, hogy lesodródom az útról, amikor éppen nem sikerült jól bevennem az élet kanyarjait. Az élet viszont így is, úgy is megy tovább és nem árt megfeledkezni arról sem, hogy az út nem csupán a nagyoké. "Aki azt hiszi, hogy neki gyorsan kell mennie ő meghatározóbb és nagyobb, mint bárki más, nem biztos, hogy célba ér. A közlekedés nagy igazsága szerint előbb-utóbb mindenki alárendelt útvonalra is kerül."
Máskor meg megkérdőjeleztem, hogy volt-e értelme éppen az adott úton haladni. Ilyenkor viszont rájöttem arra, hogy nem feltétlenül az út a lényeges, nem is a szabályok, vagy a tempó, hanem az, aki láthatatlanul magát az utat adta nekem és ott van minden mögött. Mert az út valójában felfelé mutat: Istenre, aki rám és rád vár idelent, itt és most. "Aki megismeri Urunk teljes jóságát, az nem sokáig bizonytalankodik, az nem tévelyeg úttalan lelki utakon, az nem lesz hitet csereberélő, hazát és egyházat váltó türelmetlen vándor.
Hogy mit kívánok magamnak 2019-re? Azt, hogy megtaláljam a lelki békét, hogy továbbra is kellő türelemmel és a rám jellemző higgadtsággal és udvariassággal tudjak viszonyulni az ismerőseimhez, kollégáimhoz, hogy vegyem kicsit lazábbra a dolgokat és a feladatokat, mivel sajnos sokszor túl komolyan veszem az életet (igen, ezt már sokan mondták). De mindenekelőtt egészséget, hiszen még most is bennem él a tehetetlenség érzése, amikor még az ágyból is nehezemre esett felkelni.
2019, új év, új lehetőségek és az életem következő fejezete. Kíváncsi vagyok, hogy mi mindent (bánatot és örömet egyaránt) tartogat a Fennvaló számomra!
Jókívánságom pedig családomnak, barátaimnak és ismerőseimnek:
"Uram, vezess engem a Te igazságodban! Egyengesd előttem útjaidat!" (Zsoltárok 5,9)
2018. szeptember 12.
27. Budapest Borfesztivál
Tájak, ízek, történetek. Ezek voltak a hívogató szavai egykori kedvenc tv-műsoromnak a Borvacsorának. Viszont ugyanúgy érvényesnek tartom a Budapest Borfesztivál esetében.
Akik jól ismernek, azok tudják, hogy az év egyik kedvenc eseménye számomra ez a fesztivál, ahol minden évben minőségi kínálattal szembesülhet mindenki (legyen szó laikusról, vagy borkedvelőről). Ráadásul mindezt csodálatos környezetben élvezhetjük a Budai Várban (a helyszín adja a rendezvény egyik különlegességét).
Köztudott, hogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, viszont azt is elmondhatom, hogy ugyanígy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. Idén is a terített asztalos jegy mellett döntöttem (a tavalyi pozitív élmények után), bár az étlap kínálatán nem változtattak, ennek ellenére nem bántam meg, főleg mivel kiváló VinAgora díjnyertes borkínálat társult a finom fogások mellé, köztük nagy kedvencem a Thummerer pincészettől a Rébus Egri Cuvée Superior (2012).
Ezzel rögtön a nap végére sikerült szaladnom. De akkor haladjak szépen, kronologikus sorrendben.
Ott voltam az idei fesztivál nyitó napján, bár számomra ez inkább szakmai nap volt (riportkészítés). Ennek ellenére sikerült magamba szippantani a fesztivál hangulatát. Tömeg szempontjából is kellemes volt, bátran és nyugodtan lehetett sétálni a standok között, ideális lehetőséget kínált számomra arra, hogy felmérjem a terepet, megtaláljam a kedvenc borászatokat.
Másnap (péntek) viszont már teljesen átadhattam magam a jobbnál, jobb boroknak. Nagyjából 15:45-re érkeztünk és 23:30-ig a fesztivál "rabja" voltam. Alapvetően két stratégia közül lehet választani:
1) sétálgatós megoldás (közben jó beszélgetések és borkóstolások);
2) kis szerencsével sikerül "lestoppolni" egy-egy asztalt, amelyek a standok között vannak, ez főleg akkor jó, ha pl. egy remek kis sajttálat is szeretnél elfogyasztani a borok mellé (állva azért ez kicsit nehezebb);
Mi, az utóbbi mellett döntöttünk és idén az "alapbázis" pontosan egy másik kedvencem a Mészáros pincészet standja mellett volt. Átlapoztuk a programfüzetet és kialakítottunk egy "haditervet" arra vonatkozóan, hogy milyen borokkal és nagyjából milyen sorrenddel haladjunk. Én inkább a klasszikus borfogyasztónak tartom magam, így a könnyedebb fehérekkel indítottunk és lépcsőzetesen haladtunk a komolyabb, testesebb vörösborok irányába (jó, mondjuk sikerült radikálisan váltani, ugyanis a fehér borokat követően, jól "beletenyereltünk" a Balla Géza pincészet remek Sziklaborába Cabernet Franc + Feketeleányka (2013), ami azért egy nagyágyúnak számít).
A kóstolgatások közepette érdekes volt megfigyelni, a fesztivál látogatóit, voltak fiatalabbak és idősebbek egyaránt, családosok, baráti társaságok és mindenkit egy közös cél kötött ott össze, ez pedig a bor iránti szeretet.
Hogy mennyi mindent kínált még a borfesztivál, az pedig kiderül az alábbi interjúból, amit Zilai Zoltánnal, a Magyar Borkultúra Kft. ügyvezető-igazgatójával, a fesztivál szervezőjével készítettem (a linkre kattintva elérhető): Zilai Zoltán interjú - 27. Budapest Borfesztivál
Akik jól ismernek, azok tudják, hogy az év egyik kedvenc eseménye számomra ez a fesztivál, ahol minden évben minőségi kínálattal szembesülhet mindenki (legyen szó laikusról, vagy borkedvelőről). Ráadásul mindezt csodálatos környezetben élvezhetjük a Budai Várban (a helyszín adja a rendezvény egyik különlegességét).
Köztudott, hogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, viszont azt is elmondhatom, hogy ugyanígy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. Idén is a terített asztalos jegy mellett döntöttem (a tavalyi pozitív élmények után), bár az étlap kínálatán nem változtattak, ennek ellenére nem bántam meg, főleg mivel kiváló VinAgora díjnyertes borkínálat társult a finom fogások mellé, köztük nagy kedvencem a Thummerer pincészettől a Rébus Egri Cuvée Superior (2012).
Ezzel rögtön a nap végére sikerült szaladnom. De akkor haladjak szépen, kronologikus sorrendben.
Ott voltam az idei fesztivál nyitó napján, bár számomra ez inkább szakmai nap volt (riportkészítés). Ennek ellenére sikerült magamba szippantani a fesztivál hangulatát. Tömeg szempontjából is kellemes volt, bátran és nyugodtan lehetett sétálni a standok között, ideális lehetőséget kínált számomra arra, hogy felmérjem a terepet, megtaláljam a kedvenc borászatokat.
Másnap (péntek) viszont már teljesen átadhattam magam a jobbnál, jobb boroknak. Nagyjából 15:45-re érkeztünk és 23:30-ig a fesztivál "rabja" voltam. Alapvetően két stratégia közül lehet választani:
1) sétálgatós megoldás (közben jó beszélgetések és borkóstolások);
2) kis szerencsével sikerül "lestoppolni" egy-egy asztalt, amelyek a standok között vannak, ez főleg akkor jó, ha pl. egy remek kis sajttálat is szeretnél elfogyasztani a borok mellé (állva azért ez kicsit nehezebb);
Mi, az utóbbi mellett döntöttünk és idén az "alapbázis" pontosan egy másik kedvencem a Mészáros pincészet standja mellett volt. Átlapoztuk a programfüzetet és kialakítottunk egy "haditervet" arra vonatkozóan, hogy milyen borokkal és nagyjából milyen sorrenddel haladjunk. Én inkább a klasszikus borfogyasztónak tartom magam, így a könnyedebb fehérekkel indítottunk és lépcsőzetesen haladtunk a komolyabb, testesebb vörösborok irányába (jó, mondjuk sikerült radikálisan váltani, ugyanis a fehér borokat követően, jól "beletenyereltünk" a Balla Géza pincészet remek Sziklaborába Cabernet Franc + Feketeleányka (2013), ami azért egy nagyágyúnak számít).
A kóstolgatások közepette érdekes volt megfigyelni, a fesztivál látogatóit, voltak fiatalabbak és idősebbek egyaránt, családosok, baráti társaságok és mindenkit egy közös cél kötött ott össze, ez pedig a bor iránti szeretet.
Hogy mennyi mindent kínált még a borfesztivál, az pedig kiderül az alábbi interjúból, amit Zilai Zoltánnal, a Magyar Borkultúra Kft. ügyvezető-igazgatójával, a fesztivál szervezőjével készítettem (a linkre kattintva elérhető): Zilai Zoltán interjú - 27. Budapest Borfesztivál
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



