2018. április 7.

A jelenség: Halott Pénz

Keresem a szót, a jelzőt, amelynek segítségével összefoglalhatnám az élményt, amit tegnap este kaptam. Kíváncsian vártam milyen élmény lesz élőben jelen lenni egy Halott Pénz koncerten. Az esemény előtt néhány nappal közölték, hogy telt ház lesz, ami arra adott okot, hogy itt valószínűleg  "felrobban" majd az Aréna és valóban rengeteg ember gyűlt össze kicsiktől, nagyokig egyaránt (és ez egy külön érdekesség).
Néhány évvel ezelőtt még igencsak underground csapatnak számított a Halott Pénz, most meg fesztiválokat, a Budapest Parkot és a Papp László Sportarénát teljesen megtöltő sikerprodukcióvá, jelenséggé nőtte ki magát. Adott két (szerintem) teljesen eltérő stílussal rendelkező fickó Marsalkó Dávid és a bitang jó hangú Járai Márk mégis úgy néz ki, hogy a ez a "kémia" nemcsak működik, de talán ez teszik olyan zseniálissá az egész zenekart.
Hogy mi mindent nyújtott a tegnap esti aréna koncert? A teljesség igénye nélkül, valahogy így foglalnám szavakba:
Hello lányok, minket izgat, hogy ha néztek. Olykor felteszem magamnak a kérdést, hogy milyen jó lenne elkezdeni elölről. Néhány éve már rájöttem, hogy sok év már eltelt, most jövök rá, most növök fel, és most esik le, már soha nem találok olyat, mint te. Bár péntek volt, de a hangulat alapján lehetett volna akár hétfő, szerda, szombat, kedd. Kívánom, hogy legyen minden nap más, legyen más minden, csak a láng maradjon még kicsit itt bent és ne feledjük, hogy megöregszünk majd és abban az lesz a szép, akiket régóta vártunk már megjöttek rég. Nemrég átéltem én is azt, hogy (lásd: húsvét előtti bejegyzésem) éreznem kell még, hogy vár rám, egy könnycseppé válik a látvány. Mikor meglátom, az otthonomat tudom mért vágytam haza. Aztán jöttek a mackók és "robbant" az aréna és mindenki együtt üvöltötte, hogy erre még meghívlak, aztán döntsd el, veled menjek-e el, vagy a köddel! Mivel nem lehet állandóan pörögni, eljött a megnyugvás és a béke (egyben számomra ez volt az est során az első katarzis élmény) ugyanis keressük a boldogságot együtt, keressük a boldogságot együtt akkor is, ha nem sikerül! Nemrég átéltem a Valami Amerika 3 által nyújtott élményt, így nem csoda, hogy nem volt számomra ismeretlen az, hogy miért hiszek el mindent Neked én? Miért tudod, hogy mindig van esély? Miért bízok benned megint én? Miért tudom már előre megint, hogy ráveszel, mindenre ráveszel? 
Ezután másodjára is jött a katarzis, ehhez talán az is hozzájárult, hogy ez az egyik kedvencem az együttestől: hogy lett volna fair, ahogy elvesztegettél hiába kértem már nem figyeltél. Hogy lett volna fair, ha több volt, mint affér várlak hol a május földet ér. De a Halott Pénz motor nem állt le, sőt, jött a már-már himnusznak számító dal: ha kérdezik, hogy éltem-e majd azt mondom, hogy: élnünk kellett volna még élnünk valahogy ahogy, valahogy ahogy elképzeltük. Ha pedig már himnuszoknál tartok, akkor stílszerűen nem maradhatott el az sem, hogy hozzám érsz és már ismersz is, hozzám érsz, de nem úgy, mint mindenki. Emlékszem, Sopronban néztem a fák fölé összedőlt ágyunkban bújtunk a nap mögé. Ekkor már mindenki érezte, hogy valami van a levegőben, valami, ami éjjel összerak. Van valami a levegőben, valami, ami reggel szétszed. Végül felkerült az i-re a pont: szánd meg hát szomorú szívem, úgysincs más vigaszom nekem, jöjj el hát, jöjj el hát, hogy egy összetört szívet megragassz!

2017. december 5.

Több mint egy beszédtanár

Ő volt az első beszédtanárom. Emlékszem, amikor először találkoztunk átestem az állapotfelmérésen és kiderült, hogy a légzéssel lesz sok feladatom. Akkor még egy több mondatos szöveget kb. 10-12 másodpercig bírtam egy levegővételből elmondani és a közös munka után ez már elérte a 30 másodpercet is. 
Nagyon sok mindent köszönhetek még neki. Nem csak egy profi beszédtanár volt, hanem ízig-vérig pedagógus ugyanakkor voltak olyan alkalmak is, amikor lelki tanácsokkal is ellátott, ha látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Annyira szerette a szakmáját és az életet. 

Amikor közölte velem, hogy most hosszabb időre kezelésre vonul, még akkor is látszott benne a küzdőszellem. Hittem és kívántam is, hogy minden rendbe jöjjön. Sőt még azt is beszéltük, hogy kb. egy év múlva újra folytathatjuk a közös munkát. Azóta még néha váltottunk egy-két levelet. Legutóbb idén februárban beszéltünk, amikor megkaptam az első mikrofonengedélyem. 

"Kedves Márk! 
Szeretettel gratulálok és köszönöm, hogy értesített. Amit a múltkor hallottam, az nagyon tetszett, a szép, nyitott artikuláció, a tempó tartása, a szöveg tagolása - mind nagyon jó volt.Csak éppen mélyponton voltam, ezért nem reagáltam, mert még az is fárasztott hogy a géphez üljek. Azóta is hallottam hír-összeállításokat, így aztán megnyugodtam, hogy jó kezekbe adtam tovább.
A kezelés első nagy szakasza lezárult, most egy pihentető, erősítő kúra zajlik. Úgy érzem, hogy nagyon sokat javultam, a régi gyógyszerek egy részét el lehet hagyni, a cukorbetegség adatai most nagyon jók, és sokat erősödtem fizikailag is. Bízom benne, hogy ősszel vissza tudok menni. Köszönöm a biztatást és a jókívánságokat!"
Mondanom sem kell, hogy mennyire jól esett a levele és igen vártam nagyon, hogy újra folytassuk a munkát és a beszélgetéseket.
Még augusztusban írtam neki, hogy jelezzem az újabb fejleményeket, de ezúttal már nem kaptam választ. Ma pedig megtudtam, hogy a napokban bekövetkezett az, ami egyszer mindannyiunkra vár. Most már odafenn tanít! Remélem, hogy jó helyen van.
Hiányozni fog Etelka néni!
"Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen."

2017. november 28.

Ez a nap más, mint a többi



(Legalább) évente egyszer ezt elmondhatom, vagy éppen mások hívják fel rá a figyelmem. Más szóval taposom tovább az ösvényt a 30-as úton. 

Köszönet azon barátaimnak, ismerősöknek, akik ma gondoltak rám és egyik vagy másik kommunikációs csatorna segítségével átadták jókívánságaikat.

Kíváncsi vagyok arra, hogy kinek, mi a legdrágább kincse az életben? Elárulok egy titkot: számomra ez az idő, amiből nem tudhatjuk, hogy mennyi adatott meg. Azt viszont nagyon is meg tudom határozni, hogy kire mennyit szánok belőle.

Ami pedig a mai jeles nappal kapcsolatos: részemről megy minden tovább, vagyis vállalom a felelősséget a kimondott szavaimért, a tetteimért, a döntéseimért és az érzéseimért. Ahogy eddig, úgy ezután sem tervezek elnézést kérni az őszintén kimondott érzésekért. 
Ha valaki még nem tudná: két út áll a rendelkezésünkre. Az egyik kapcsán dönthetek úgy, hogy hazudok és nem vagyok őszinte (elsősorban magammal szemben), míg a másik kapcsán őszintén és hangosan ki merem mondani azt, amit érzek és vállalom a felelősséget, majd ehhez társul egy döntés is, amely kapcsán következetes maradok. Ez utóbbi eredményez őszinte mosolyt. Továbbá amikor majd eljön egyszer az idő, hogy számot vessek az életemről, nem szeretném, hogy a „mi lett volna, ha…” jellemezné. Márpedig a sok „mi lett volna, ha ezt vagy azt meglépem vagy meg merem tenni” előbb-utóbb benyújtja a számlát akár lelki, akár fizikai formában.