(Legalább) évente egyszer ezt elmondhatom, vagy
éppen mások hívják fel rá a figyelmem. Más szóval taposom tovább az ösvényt a
30-as úton.
Köszönet azon barátaimnak, ismerősöknek, akik ma
gondoltak rám és egyik vagy másik kommunikációs csatorna segítségével átadták
jókívánságaikat.
Kíváncsi vagyok arra, hogy kinek, mi a legdrágább kincse az
életben? Elárulok egy titkot: számomra ez az idő, amiből nem tudhatjuk, hogy
mennyi adatott meg. Azt viszont nagyon is meg tudom határozni, hogy kire
mennyit szánok belőle.
Ha valaki még nem tudná: két út áll a rendelkezésünkre. Az egyik kapcsán dönthetek úgy, hogy hazudok és nem vagyok őszinte (elsősorban magammal szemben), míg a másik kapcsán őszintén és hangosan ki merem mondani azt, amit érzek és vállalom a felelősséget, majd ehhez társul egy döntés is, amely kapcsán következetes maradok. Ez utóbbi eredményez őszinte mosolyt. Továbbá amikor majd eljön egyszer az idő, hogy számot vessek az életemről, nem szeretném, hogy a „mi lett volna, ha…” jellemezné. Márpedig a sok „mi lett volna, ha ezt vagy azt meglépem vagy meg merem tenni” előbb-utóbb benyújtja a számlát akár lelki, akár fizikai formában.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése