2016. március 4.

Ezért szeretek tanítani



Ma, rendhagyó szemináriumi alkalom volt (pótoltam egy elmaradt órát). Kísérleteztem, méghozzá úgy, hogy most (kivételesen) nem járt semmilyen negatív következménnyel, ha valaki kihagyta ezt az órát. Ebből adódott, hogy megkérdeztem azoktól, akik eljöttek, hogy miért tették.
Válasz 1 (mesteri képzés, végzős hallgatóktól): azért mert ebben a félévben ez az egyetlen olyan óra, ami érdekel, és amikor tényleg oda akarok figyelni és nem érzek késztetést arra, hogy a facebook-on lógjak, vagy a telefonom nyomkodjam.
Másik válasz: mert itt, így ahogyan az óra zajlik, és ahogy a tanár úr felvázolja a táblára és elmagyarázza mindazt, ami a tananyag része, sokkal jobban megértem, mintha csak a slide-okat olvasnám el otthon. Valamint jó ez az óra, mert legalább most még eszünkbe jut, hogy vannak önálló gondolataink.

Szomorúan tapasztaltam, egy-két ilyen válasz után, hogy valami komoly betegségben szenved a magyar felsőoktatás (is) (persze tisztelet a kivételnek). Én úgy tudtam/tudom, hogy az egyetem azért jött létre, hogy egy szellemi, gondolkodásra ösztönző műhelynek teremtsen egy formális közeget és nem pedig, hogy jegy/kredit centrikusan csak erről szóljon az oktatás, hogy a tanár "ledarálja" az anyagát (sok esetben a saját könyvéből) és cserébe azt várja el, hogy ugyanazt visszakapja a vizsgán.
...és igen jól esett, hogy így érzik magukat az egyetemisták az óráimon. Nekem csupán az ilyen visszajelzések miatt is megéri és megerősít abban is, hogy kitartsak az elveim, elképzeléseim, módszereim mellett.

2016. március 1.

Mi is a szeretet?

A tegnap volt annyi lélegzetvételnyi időm, hogy elszaladjak átvenni egy könyvet amit már közel 2 hete megrendeltem magamnak. Az este ahogy olvastam a napi részeket, volt egy nagyon találó írás benne arról, hogy mi is a szeretet. Elvégre ez egy olyan szó, amit mindannyian használunk, holott nem tudjuk igazán jól meghatározni. Ha most egy gyors felmérést készítenék arról, hogy kinek mit jelent a szeretet, nagy valószínűséggel több lenne az eltérő válasz.
„Ha azt mondjuk: valami jó érzelem, akkor abba a csapdába esünk, hogy nem szabunk határt, és például egy gyereknek a szeretet nevében olyat adunk, amire éppen nincs szüksége. Ha viszont túlságosan az értelmi, akarati oldalát hangsúlyozzuk, akkor igazolunk egy tanárt, aki például pusztán a „gyerekek érdekében", a jó nevelésükért megalázza őket, ha rosszat tesznek.
Csak tapogatózhatunk. Most azonban induljunk el egy másik irányból. Az élet két pólusa a tevékenység és a tétlenség, az aktivitás és a passzivitás, van, aki befogad, és van, aki megérkezik. A szeretet talán az, amelyik e kettő között megtalálja az egyensúlyt. Tehát az élet két nagy pólusát a szeretet hozza egyensúlyba.
A cselekvés-nem cselekvés kettőssége nagyon jól érzékelhető a szeretet himnuszában. Hiszen ha a szeretet szót elvesszük a szövegből, és elképzelünk egy embert, aki hosszútűrő, soha nem irigy, nem lobban haragra, mindent elfedez és így tovább, akkor nem feltétlenül a szeretet jut eszünkbe. Inkább egy nagyon visszafogott, az emberi lét tulajdonságait már-már nélkülöző robotra gondolhatnánk. Vagy magunk előtt lehet valaki, aki fekszik egy ágyban, és már nem képes semmire, csak csendesen mosolyog, és mindenre bólogat.
A szerető ember tehát az, aki képes nem cselekedni, amikor csendben kell lenni, de képes szólni és tenni, amikor erre van szükség. A szerető ember az, aki elfogadja a rossz körülményeket, képes beletörődni azokba, ugyanakkor képes ezekben pozitívan, örömmel jelen lenni, és jót tenni, tehát aktívvá válni. Az élet e nagy kettősségének az egyensúlyát kellene megtalálnunk, és akkor a szeretet titkához is eljutunk.
Ezt az egyensúlyt talán egy életen át keressük.” 


2016. január 23.

Mi a helyzet az őszinteséggel?

Miért kéne mindenkivel őszintének lenni? Szerencsére meg lehet találni azokat, akik ezt megbecsülik. Hogy hol érdemes őszintének lenni, kivel érdemes őszintén beszélni, azt két szempont mérlegelésével állapíthatod meg.
„Az egyik: ha beszélgetsz valakivel, figyeled, mennyire néz a szemedbe. Talán sablonosnak hangzik, de ha beszélsz valakivel önmagadról, és közben ő jobbra-balra nézeget („Igen, persze, hogyne, igen..." - „Te nem is figyelsz!" - „De, figyelek, mondjad, persze, hogy figyelek!"), az mind jelent valamit. Vagyis, ha nincsen szemkontaktus. és láthatók az unalom, az elbambulás jelei, ha a másik közben nézegeti az óráját, az okostelefonját, SMS-ezik, akkor miért mondjál el neki bármit?

Ennek a komplikáltabb formája, amikor valaki a szemedbe néz, látszólag hallgat téged, de valójában nem figyel rád" (ezt már néhány alkalommal én is megtapasztaltam).
„Ezt észrevenni csak úgy lehet, ha a különböző érzékszerveidet megfelelően használod. Itt jön be az a nagyon furcsa képességed, hogy érezheted, megéri-e a másikkal őszintén beszélni, vagy nem éri meg. A testtartás és mimika gondos megfigyelése elengedhetetlen annak megállapításához, hogy ki őszinte veled, és ki nem. De a belső érzés is az: hogy mindezt érzed-e. Ha nem figyelsz oda a finom, pici jelekre, és arra, hogy a másik milyen gesztusokat tesz feléd, akkor éppúgy nem fogod észrevenni, kik azok, akik megérdemlik az őszinteségedet, mint ahogy azt sem, ha figyelmeztető jelzést kapsz az élettől. Ennek megfelelően pedig nem fogsz tudni változtatni sem."
Én abból indulok ki, hogy legyek őszinte most, és nézzem meg, hogy (vajon) a másiktól ugyanezt megkapom-e. Ha nem, akkor helló.