„Ha azt mondjuk: valami jó érzelem, akkor abba a csapdába esünk, hogy nem szabunk határt, és például egy gyereknek a szeretet nevében olyat adunk, amire éppen nincs szüksége. Ha viszont túlságosan az értelmi, akarati oldalát hangsúlyozzuk, akkor igazolunk egy tanárt, aki például pusztán a „gyerekek érdekében", a jó nevelésükért megalázza őket, ha rosszat tesznek.
Csak tapogatózhatunk. Most azonban induljunk el egy másik irányból. Az élet két pólusa a tevékenység és a tétlenség, az aktivitás és a passzivitás, van, aki befogad, és van, aki megérkezik. A szeretet talán az, amelyik e kettő között megtalálja az egyensúlyt. Tehát az élet két nagy pólusát a szeretet hozza egyensúlyba.
A cselekvés-nem cselekvés kettőssége nagyon jól érzékelhető a szeretet himnuszában. Hiszen ha a szeretet szót elvesszük a szövegből, és elképzelünk egy embert, aki hosszútűrő, soha nem irigy, nem lobban haragra, mindent elfedez és így tovább, akkor nem feltétlenül a szeretet jut eszünkbe. Inkább egy nagyon visszafogott, az emberi lét tulajdonságait már-már nélkülöző robotra gondolhatnánk. Vagy magunk előtt lehet valaki, aki fekszik egy ágyban, és már nem képes semmire, csak csendesen mosolyog, és mindenre bólogat.
A szerető ember tehát az, aki képes nem cselekedni, amikor csendben kell lenni, de képes szólni és tenni, amikor erre van szükség. A szerető ember az, aki elfogadja a rossz körülményeket, képes beletörődni azokba, ugyanakkor képes ezekben pozitívan, örömmel jelen lenni, és jót tenni, tehát aktívvá válni. Az élet e nagy kettősségének az egyensúlyát kellene megtalálnunk, és akkor a szeretet titkához is eljutunk.
Ezt az egyensúlyt talán egy életen át keressük.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése