„A szeretet egyfajta ismeret. Minden ember hivatása az, hogy pontosan úgy, mint ahogyan a tudósok a maguk eszközével, mi a szeretet kémcsövével és a csillagász lencséjével ismerjük meg a másikat. Nem lehet másképpen. Ha szeretet nélkül akarok megismerni, akkor abból szörnyűség lesz" (pl. ha csak azért vagyok valakivel mert az kényelmes és jó az rövid távon lehet, hogy tényleg jó, de közben hosszú távon akár toxikus is lehet mert nincs ott az a bizonyos mindent elöntő érzés, az a mágikus szikra, láng). „Ennek vagyunk a tanúi: szétcincáljuk egymást. Jó lenne, ha a szeretetet olyasminek fognánk föl, mint egy iskolapadot. Hiszen ebbe, és csakis ebbe ülhetünk bele, ha meg akarunk bármit (bárkit) is ismerni" (és nem csak a felszínen). „Így más lenne a világ. Főképp a szívünk lenne tágasabb. Nem lehet úgy megismerni valakit vagy valamit, hogy közben elrejtőzünk, álarcokat gyártunk és a másikat is úgy látjuk, mintha valami bunkerből figyelnénk. A szeretet meg akar ismerni, leteszi páncélját, kiadja magát, és kikutatja a másikat, de nem szikével, nem fájón, hanem lágyan.Nem csak a tudós törekszik pontos ismeretre, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom adni magamat valakinek, vagy valaminek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem. Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek.”
2015. december 11.
2015. december 5.
30-as gondolatok
Egy hét...így telik az idő. Ma egy hete átléptem egy újabb "küszöböt". Természetesen jöttek az üzenetek, hogy "üdv, a harmincasak klubjában" vagy "milyen harmincnak lenni?", vagy "mikor fogsz majd nősülni?" és ezeknek különféle variációi. Talán már tavaly utaltam arra, hogy furcsán éltem meg ezt a jeles napot (elvégre fontos, megállni és lehetőség szerint megünnepelni azt a napot ami valóban számít nem csak nekem, de a szüleim számára is, mivel ez nekik is egy komoly mérföldkő volt az életükben). Idén le kellett vonnom a konzekvenciákat, hogy egy korszak lezárult legalább is a számok ezt mutatják. Most már én is elkezdhetem énekelni az örökzöld, "nem csak a húsz éveseké a világ" slágert. A viccet félretéve az élet ilyenkor sem áll meg, ugyanolyan sebességgel halad tovább, mintha mi sem történt volna. De nem így van ez minden, más ünneppel is? Dehogynem, viszont rajtunk múlik, hogy hogyan kívánjuk megélni. Mit adunk bele, mitől teszünk különlegessé egy-egy alkalmat?
A harmincadik születésnapom előtt néhány nappal azt próbáltam megkérdezni az ismerősöktől, barátoktól, hogy ki milyen "őrültséggel" vett búcsút pl. a 20-as éveitől (de lehetett ez akár 19-ről 20-ra, vagy 39-ről, 40-re is). Nem sok választ kaptam, de amit sikerült leszűrni azokból amiket mégis, hogy akár "apróságok" szintjén is, de szánjak magamra kevés időt. Ezt is leginkább azért, hogy megéljem és feldolgozzam ezt a változást.
Majd a jeles nap előtt egy nappal, este rám talált egy cikk az internet világából, ami kissé jobb kedvre derített: rájöttem, hogy miután sikerült "megemészteni" a gondolatot, hogy minden egyes életszakasz csodálatos ajándékokat nyújt, könnyebb vagy egyszerűbb élvezni az idősödés folyamatát. Ezt pedig 8-9 jó tanács követte, melyeket most megosztanék azokkal akik szokták olvasni bejegyzéseimet. Teszem mindezt azért, mert én is egyetértek az állításokkal:
- az, hogy a harmincas éveidben vagy, nem jelenti azt, hogy öreg vagy;
- a szakításaid a legjobb tanár szerepét töltik be (értsd: a múltbéli kapcsolatok, segítenek a jövőbeliek formálásában);
- megtalálod a lelki társaid vagy barátaid (FONTOS: amire betöltöd a 30-at azok akikkel nem vagy egy hullámhosszon fokozatosan elsodródnak tőled és ezáltal is közelebb kerülsz azokhoz akik igazán fontosak számodra. Ezt azért is említem meg, mert pl. nem köszöntött fel rengeteg ismerős, barát - nem is volt ez elvárás részemről - de azok akiknek eszébe jutottam, tudom, hogy ők képezik ezt a közeli, fontosabb kört számomra és a velük való kapcsolatomat igyekszem a leginkább ápolni);
- tudsz lazítani az életed idővonalán és hagyni lehet az életnek, hogy az "faragjon";
- az angol "wake-up call" találó kifejezés, mely szerint egy ilyen jelenség könnyen előfordulhat ebben az időszakban, nevezetesen amikor egy hozzád közel álló személy megbetegszik vagy meghal;
- nem kell minden szart elviselned (FONTOS: minél inkább megérted, hogy az idő értékes - vagy ahogyan szoktuk mondani: az "idő pénz" - annál inkább rájössz arra, hogy nincs időd olyan emberekre akik tiszteletlenül bánnak veled, nem értékelnek vagy összetörik a szíved. Az ilyen embereket jó kivágni az életedből, mert hosszú távon mérgező hatásúak lesznek);
- élvezed a saját társaságodat;
- felnőtt vagy (vagy legalább is elvileg - mert ez bizony nem mindenkire és minden helyzetben érvényes) ami azt is jelenti, hogy az életed a te saját felelősséged;
- rájössz arra, hogy mindenki más körülötted megpróbálja kihozni a legjobbat azzal és abból amit tud: vagyis nincs egy aranyrecept vagy pl. az, hogy a korral okosabb leszel, annak ellenére, hogy sokáig azt gondoljuk, hogy a nálunk idősebbek mindig tudják/tudták mit szükséges csinálni (szándékosan nem a "kell" szót használtam, mert az olyan kényszeres);
Egyik rádiós könyvben nevezték a 30-34 közötti korosztályt "aranykorú" fiataloknak. Ez lettem most már én is. Hiszem azt, hogy most jó helyen vagyok, néhány fontosabb szakaszt sikerült lezárnom az életemben, de ezzel együtt újabb lehetőségek jöttek és várnak rám. Én pedig kíváncsian várom, hogy mit tartogat a nagybetűs élet könyvének következő lapja számomra. Mindenesetre én úgy akarom ezt megélni, hogy a "toll" amivel a lapok, oldalak "íródnak" az én kezemben legyen.
A harmincadik születésnapom előtt néhány nappal azt próbáltam megkérdezni az ismerősöktől, barátoktól, hogy ki milyen "őrültséggel" vett búcsút pl. a 20-as éveitől (de lehetett ez akár 19-ről 20-ra, vagy 39-ről, 40-re is). Nem sok választ kaptam, de amit sikerült leszűrni azokból amiket mégis, hogy akár "apróságok" szintjén is, de szánjak magamra kevés időt. Ezt is leginkább azért, hogy megéljem és feldolgozzam ezt a változást.
Majd a jeles nap előtt egy nappal, este rám talált egy cikk az internet világából, ami kissé jobb kedvre derített: rájöttem, hogy miután sikerült "megemészteni" a gondolatot, hogy minden egyes életszakasz csodálatos ajándékokat nyújt, könnyebb vagy egyszerűbb élvezni az idősödés folyamatát. Ezt pedig 8-9 jó tanács követte, melyeket most megosztanék azokkal akik szokták olvasni bejegyzéseimet. Teszem mindezt azért, mert én is egyetértek az állításokkal:
- az, hogy a harmincas éveidben vagy, nem jelenti azt, hogy öreg vagy;
- a szakításaid a legjobb tanár szerepét töltik be (értsd: a múltbéli kapcsolatok, segítenek a jövőbeliek formálásában);
- megtalálod a lelki társaid vagy barátaid (FONTOS: amire betöltöd a 30-at azok akikkel nem vagy egy hullámhosszon fokozatosan elsodródnak tőled és ezáltal is közelebb kerülsz azokhoz akik igazán fontosak számodra. Ezt azért is említem meg, mert pl. nem köszöntött fel rengeteg ismerős, barát - nem is volt ez elvárás részemről - de azok akiknek eszébe jutottam, tudom, hogy ők képezik ezt a közeli, fontosabb kört számomra és a velük való kapcsolatomat igyekszem a leginkább ápolni);
- tudsz lazítani az életed idővonalán és hagyni lehet az életnek, hogy az "faragjon";
- az angol "wake-up call" találó kifejezés, mely szerint egy ilyen jelenség könnyen előfordulhat ebben az időszakban, nevezetesen amikor egy hozzád közel álló személy megbetegszik vagy meghal;
- nem kell minden szart elviselned (FONTOS: minél inkább megérted, hogy az idő értékes - vagy ahogyan szoktuk mondani: az "idő pénz" - annál inkább rájössz arra, hogy nincs időd olyan emberekre akik tiszteletlenül bánnak veled, nem értékelnek vagy összetörik a szíved. Az ilyen embereket jó kivágni az életedből, mert hosszú távon mérgező hatásúak lesznek);
- élvezed a saját társaságodat;
- felnőtt vagy (vagy legalább is elvileg - mert ez bizony nem mindenkire és minden helyzetben érvényes) ami azt is jelenti, hogy az életed a te saját felelősséged;
- rájössz arra, hogy mindenki más körülötted megpróbálja kihozni a legjobbat azzal és abból amit tud: vagyis nincs egy aranyrecept vagy pl. az, hogy a korral okosabb leszel, annak ellenére, hogy sokáig azt gondoljuk, hogy a nálunk idősebbek mindig tudják/tudták mit szükséges csinálni (szándékosan nem a "kell" szót használtam, mert az olyan kényszeres);
Egyik rádiós könyvben nevezték a 30-34 közötti korosztályt "aranykorú" fiataloknak. Ez lettem most már én is. Hiszem azt, hogy most jó helyen vagyok, néhány fontosabb szakaszt sikerült lezárnom az életemben, de ezzel együtt újabb lehetőségek jöttek és várnak rám. Én pedig kíváncsian várom, hogy mit tartogat a nagybetűs élet könyvének következő lapja számomra. Mindenesetre én úgy akarom ezt megélni, hogy a "toll" amivel a lapok, oldalak "íródnak" az én kezemben legyen.
2015. október 31.
Fontos nap a mai
"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak...Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak." (Mt 5, 2-3, 12)
A reformáció a hit megújításához vezetett. A reformáció állandó, míg világ a világ. Nem üres helyen született. Nem tagadja meg az előtte lévő egyházi élet létét és értékeit, sőt, annak jogutódjának tartja magát. Jóllehet gyermekként nem dönthetünk vallási hovatartozásunkról, de fiatalként, fiatal felnőttként rajtunk áll, hogy milyen kapcsolatot akarunk ápolni Istennel.
Világszerte ma (Okt. 31) ünneplik a reformáció napját, történik mindez azért, mert ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a híres „95 tételnek” nevezett dokumentumát. Luther tettét a protestáns reformáció kezdeteként tartják számon, hiszen olyan fontos témákat érint a „95 tétel” mint a bűnbánat, vagy a bűnbocsánat.
Úgy gondolom, hogy a reformáció szabad, gondolkodó, az igazságtalansággal mindig szembeszálló embert nevelt. A lelkük mindig töretlen maradt, mert csak egy Urat fogadtak el, és a Soli Deo Gloria az életfelfogásuk volt (ilyennek tartom én is magam és hiszem, hogy ennek is van köze hozzá).
Max Weber (talán sok olvasóm számára ismerős lehet a neve) egyik tanulmányában emlékeztet arra, hogy a legjobb életszínvonalat, polgári jogokat azok az országok érték el, amelyek a protestantizmus mellé álltak. Ez a protestáns hitből és munkamorálból gyökerezik, és sajnos erről ma elfeledkezni látjuk Európát.
Kíváncsi vagyok, hogy kinek mit jelent ma a reformáció?
Míg a múltban az számított a központi kérdésnek, hogy hogyan kell Istent helyesen tisztelni, ma már (sajnos) az is kérdés, hogy van-e Isten. Kissé hasonló a helyzetünk ahhoz, amit az apostolok korában figyelhettünk meg, nevezetesen, hogy ma újra el kell érni az embereket.
Reformátusként azt szeretném tanácsolni, hogy keressük Isten akaratát ma is.
A reformáció a hit megújításához vezetett. A reformáció állandó, míg világ a világ. Nem üres helyen született. Nem tagadja meg az előtte lévő egyházi élet létét és értékeit, sőt, annak jogutódjának tartja magát. Jóllehet gyermekként nem dönthetünk vallási hovatartozásunkról, de fiatalként, fiatal felnőttként rajtunk áll, hogy milyen kapcsolatot akarunk ápolni Istennel.
Világszerte ma (Okt. 31) ünneplik a reformáció napját, történik mindez azért, mert ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a híres „95 tételnek” nevezett dokumentumát. Luther tettét a protestáns reformáció kezdeteként tartják számon, hiszen olyan fontos témákat érint a „95 tétel” mint a bűnbánat, vagy a bűnbocsánat.
Úgy gondolom, hogy a reformáció szabad, gondolkodó, az igazságtalansággal mindig szembeszálló embert nevelt. A lelkük mindig töretlen maradt, mert csak egy Urat fogadtak el, és a Soli Deo Gloria az életfelfogásuk volt (ilyennek tartom én is magam és hiszem, hogy ennek is van köze hozzá).
Max Weber (talán sok olvasóm számára ismerős lehet a neve) egyik tanulmányában emlékeztet arra, hogy a legjobb életszínvonalat, polgári jogokat azok az országok érték el, amelyek a protestantizmus mellé álltak. Ez a protestáns hitből és munkamorálból gyökerezik, és sajnos erről ma elfeledkezni látjuk Európát.
Kíváncsi vagyok, hogy kinek mit jelent ma a reformáció?
Míg a múltban az számított a központi kérdésnek, hogy hogyan kell Istent helyesen tisztelni, ma már (sajnos) az is kérdés, hogy van-e Isten. Kissé hasonló a helyzetünk ahhoz, amit az apostolok korában figyelhettünk meg, nevezetesen, hogy ma újra el kell érni az embereket.
Reformátusként azt szeretném tanácsolni, hogy keressük Isten akaratát ma is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

