Itt van újra. Megújult erővel (fizikai és lelki), vágtam neki az új kihívásnak. Egyrészt visszatértem az online világba is, hosszas (szándékos) szünet után, másrészt pedig az a megtiszteltetés ért, hogy elkezdhettem tanítani az NKE (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Közigazgatás-tudományi karán. Boldogsággal és megelégedettséggel tölt el az, hogy vannak olyan tanárok, professzorok akik meglátták bennem azt amit én legbelül érzek. Ez pedig nem más, mint a munkám iránti szeretet. Eddig sem rejtettem véka alá, hogy én az oktatásra úgy tekintek, mint egy elhivatottság, mint egy - ahogy az angolok mondják - "vocation". Belecsöppenni egy új közösségbe (gondolok itt akár a munkaközösségre, új egyetemistákra) nem mindig egyszerű, főleg ha az ember ezt megelőzően azt amit csinált kisebb környezetben tette. Voltak is bennem kisebb kétségek, kérdőjelek (még van pár apró most is), de így az első két nap után, most úgy látom, hogy bele fogok jönni. Hogy miért tűnik ilyen egyszerűnek az adaptáció? Talán azért, mert a szakma amit szívvel, lélekkel űzök ugyanaz. Vagyis a cél változatlan. Felkészíteni, felruházni és átadni a hallgatóság számára, olyan információkat, melyek nem csak abban segítik őket, hogy a tárgyat szépen kipipálva a félév végén tovább menjenek, hanem lehetőség szerint abban is, hogy maradjanak valamivel, valamivel amit majd az évek során adott esetben fel is tudnak használni. Lehet vannak olyan ismerőseim, akik majd azt gondolják, hogy "ez is majd szépen, jól elfelejti ahonnan indult". Amennyiben ez így van, akkor abból kiderül, hogy mennyire "jól" ismernek. Sosem voltam az a típusú ember aki így viselkedett volna (bár ismerni sajnos ismerek olyan embereket, de ahogy mondják így kerek a világ). Most előre tekintek és megpróbálom ebből is kihozni a maximumot, beleadva apait, anyait. Hisz, ahogyan a drága jó magyartanárnőm az általános iskolában anno mindig felíratta velünk a füzet első lapjára: "dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." Milyen igaza is volt/van József Attilának. Ha már ősz, akkor álljon itt, még egy másik kedvenc versem, melyet az egyik kedvenc színészem (Szarvas József) csodálatosan ad elő.
Olykor előfordul velünk az, hogy különböző
élethelyzetekről annyit tudunk hirtelen elmondani, hogy nincsenek erre szavak,
vagy, hogy nehezen lehet szavakba önteni mindazt, amit átéltél. Ez a mostani bejegyzésem is valami hasonló.
Történt ugyanis, hogy ott lehettem személyesen a Zorán - Egypár barát c.
koncertjén, melyre Február 8-án Budapesten a Papp László sportarénában került
sor. Önmagában már Zorán is garancia arra, hogy egy
nagyon jó koncertnek lehetnek szem- illetve fültanúi mindazok, akik részt
vesznek rajta, viszont ennek a mostani koncertnek az volt a különlegessége,
hogy a pályatársak, barátok, akik egy-egy produkció erejéig felléptek a
színpadon, csak növelték, a 3 órás maratoni koncert színvonalát. Soroljam?! Aki ott volt, vagy tudott a
koncertről, az tudja, de aki nem, annak kedvéért, íme: Bíró Eszter, Bródy
János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor,
Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter. Közülük csak
Palya Bea hiányzott, de ennek ellenére, nem lehetett ok panaszra, sőt. Ha rangsort kellene felállítanom a duett
produkciók kapcsán, akkor ez valahogy így nézne ki: 1) Zorán duett Kern Andrással - Hé '67 (jó
belátom jelen esetben erősen befolyásolt, hogy nagy kedvencem Kern András és jó
volt élőben is látni). 2) Zorán duett Bródy Jánossal - Ne várd a
májust. 3) Zorán duett Presser Gáborral - Úgy volt (ebbe
a dalba beleszerettem, ugyanis megfogalmazódik mindaz, hogy az ember sokszor
mennyi mindent eltervez, mennyi álmot sző és aztán az élet megmutatja, hogy
bizony, bizony a dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember
elképzeli). 4) Zorán duett Gerendás Péterrel - Eső előtt,
eső után (a gimis éveim jutottak eszembe) 5) Zorán duett Rúzsa Magdival - Ederlezi (még a
levegő is szinte megfagyott, amikor elkezdődött ez a dal és Magdi hát hangilag
is, de látványban is csodálatos volt) A fő oka e jelen bejegyzésemnek mégis nem ez,
hanem egy másik dal, ami elhangzott a koncerten. Mellékelve megleshető a videó melyet készítettem
a szóban forgó dalról. Hogy miért pont ezt a dalt prezentálom, nos, annak
számos oka van - kiemelném a legfontosabbakat: - sok zenére lehet azt mondani, hogy ez jó, ez
tetszik, ez szép, hallgatható, rádióbarát, stb. Viszont kevés az olyan dal -
főleg napjainkban - melyek igazi értéket hordoznak magukban. Ez olyan! - azok, akik egy dalban nem csak a zenei
komponálást, a ritmusokat kedvelik, hanem a dal szövegére, annak üzenetére is
odafigyelnek akkor ez a dal nem kerülhető meg; - ez a dal megtestesíti mindazt, amire én is
vágyok (gondolok itt a főleg a refrénre); Az a címe a bejegyzésnek, hogy remény és nem
hiába. Hiszen ez a dal megadja, meghagyja azt a bizonyos kis lángot, sugarat
arra, hogy ha most nem is, de lesz, hogy eljön az, amikor jó lesz minden. Vagy ha
netalán sok fájdalom, szenvedés éri az embert itt a földi élete során, mégis
ott a kicsiny remény a szívében, hogy van egy ország, egy másik hely, ahol a
bánat súlytalan, ahol nem lehet hibázni, nem lehet szomorkodni, nem lehet
elveszíteni azt/azokat, akit tiszta szívvel szeretünk. Kell ott fenn egy ország:
Szeretem a Quimby-t. Hogy miért? Mert nem tucat, mert hiteles, mert van
mondandója. Olykor pörgős, máskor melankolikus, néha meg kicsit olyan fittyet hányó. Ez a dal, amit most közzéteszek a nagyérdeműnek a Nyina c. dal. Hogy kicsoda számomra Nyina, az talán most kevésbé fontos, hisz nem miatta
lát napvilágot e bejegyzés (bár kétségkívül egy fajtaféleképpen ez kimondott
üzenet is akar lenni), hanem sokkal inkább a dal tartalma, szövege az, ami
nagyon jó. Ki is emelnék ebből a dalból konkrét részletet, amelyhez nem is
szükséges semmi kommentárt hozzáfűznöm: "Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már!
Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben." Annyit mégis hozzátennék, hogy a "láttam magamat a szemedben" talán ami a
legnehezebb. Hogy miért? Mert ha valaki ezt megtapasztalta, akkor tudja jól,
hogy ez azt jelenti, hogy egy része az ott marad akarva akaratlanul a másiknál
és idővel leginkább az a része saját magából, ami hiányzik nem is feltétlenül maga a
másik személy. Most pedig jöjjön a teljes dal, a maga szépségével együtt: