2023: biztos, hogy nem lesz benne nálam a top 3-ban (röviden). A hosszabb visszatekintés: 2022-ből „néhány” vizsgadolgozatot sikerült áthoznom az év elejére. Lehet, hogy ez meghozta azt, hogy egész évben dolgozni fogok ugyanis ez nagyon is így volt. Olyannyira, hogy néha megint azt kezdtem érezni, hogy a munkámnak élek, és ez az utóbbi 2-3 hónapban kezdett kulminálódni, aminek egyenes következménye, hogy gyakrabban mindennapi taposómalomnak éreztem az életem. Február mégis adott egy kis nyugalmat miután a több száz vizsgadolgozat, majd záróvizsgáztatás is lement. Visszajöttem töltődni néhány napra szülővárosomba és egy csodás februári napon sétáltam is egy kiadósat a városban felkeresve egykori általános iskolámat, aztán a gimnáziumot és a város olyan pontjait, ahol ezekben a korábbi években szívesen töltöttem az időt (persze sok közülük már nem létezik, vagy nem úgy néz ki, mint akkor). Sok év után idén végre szabadnapként élhettem meg március 15-ét, és felhőtlenül ünnepelhettem meg családi körben húsvétot.
A jó idő beköszöntével megkezdődtek a szabadtéri programok, sőt idén június elején egy különleges programon is kipróbálhattam magam a Gourmet Fesztiválon a Lajver borbirtok fogadóóráját én tartottam meg (megj. március óta pedig a „hónap bora” ajánló cikkeket én készítem – ezt is élvezem). Érdekes élmény volt fesztivállátogatókkal beszélgetni a borokról úgy, hogy most ők kérdeztek engem. Júliusban kicsit kettős érzések mentén, de pár napra sikerült kikapcsolódnom Szekszárdon, ahol alaposan elmerülhettem a borvidékben. Majd egy jó barátnak köszönhetően néhány napos tényleges kiszakadás a hétköznapok testi-lelki fáradalmai alól, irány Donovaly. Augusztus első napjaiban még egy kis WestEnd Borpiknik jó társaságban, majd jött a mélypont: első körben azzal, hogy lelkipásztoraim szolgálata véget ért, s így bizonyos szempontból árva lettem (azonban az Úr csodásan működik és van folytatás egy fáklyaként működő jóbarát személyében), és a hó végén elvesztettem szeretett Nagypapámat (a gyásznak szakaszait meg- és átélve még a mai napig sem 100 százalékos a lelki sebek gyógyulása). Ebből nehezen tudtam felállni, de ez az időszak arra jó volt, hogy összegezhetem ki az a maroknyi néhány ember, aki érdeklődik irántam és törődik velem.
Sok idő nem volt a lelki sebek gyógyulására hiszen máris jött életem első élő, helyszíni rádiós kitelepülése ráadásul egy olyan rendezvényen, ami szívügyem: irány a Budapest Borfesztivál, ahol a második nap a Trend FM délután élőben jelentkezett. Itt megjegyzem, hogy április indulásunk óta összesen 34 adást (plusz 4 ismétlő) élt meg az év végéig a BorMárka. Köszönöm barátaimnak: Zilai Zoltánnak és Antal Gábornak, hogy hittek/hisznek ebben a projektben és segítettek megvalósítani egy újabb elemet a bakancslistámról. Szeptember közepe azt is jelentette, hogy elkezdődött egy újabb (meglehetősen nehézkes, kihívásokban gazdag) egyetem tanév. Októberben jött egy újabb kiadása a házi Oktoberfestnek és a hó végén (bár szeptemberben jártam ott először) ismét sikerült eljutnom a kis Túrterebesi Református templomba, ahol mostanra már kezdek új otthonra lelni. Ha már október vége, november eleje: ez volt a következő lelket megpróbáló mérföldkő, de túl lendültünk rajta. Aztán megéltem egy újabb Borest a Borakadémián rendezvényt, ahol rendszerint bemutatkoznak az Év Bortermelője Magyarországon díj jelöltjei, és ha már borok, akkor képzeljétek idén megadtuk a módját és családilag megünnepeltük Szent Márton napját (természetesen, új borokat fogyasztva). Ha már ünnep: egy évvel öregebb, akarom mondani fiatalabb lettem és most az elmúlt héten családi körben megültük karácsonyt is.
Olykor az volt az érzésem, hogy csak győzzek nem elsüllyedni az események sodrásában, de tudjátok még a legsötétebb órákban is előbb-utóbb jött kis extra erő, segítség, hol egyik-másik védőangyalomnak köszönhetően, hol pedig Istennek köszönhetően. Most az elmúlt hetekben, amikor éreztem, hogy újabb komolyabb döntések előtt állok sokáig agyaltam (ez jellemző rám), aztán pedig kiült rajtam egy nyugodt határozottság és elindítottam a dominót úgy, hogy közben minden korábbi aggodalom szertefoszlott. Most már érzem és tudom, hogy a válaszút közel. Ideje rendezni a dolgokat magam körül (amolyan nagytakarítás jelleggel) szakmailag, emberileg egyaránt. Így az új esztendőben kapcsolatok leépítése van kilátásban (nem csak itt a Facebook-on) és ezzel párhuzamosan a fontosak megőrzése, megerősítése. Ezen kívül elindulok egyik irányba ahelyett, hogy tovább álldogálnék a válaszút táblái előtt folyamatosan cipelve a munka szűnni nem akaró terheit. Párkapcsolatilag idén sem történt kedvező változás, de legalább nem adtam fel, próbálkozásokból nem volt hiány. Meglehet, hogy rosszul válogatok, vagy csak nem jó helyen keresek, de bízom abban, hogy ez is kialakul, ha éppen úgy kell lennie. Hiszem, hogy jó dolgok várnak rám, hiszen egy rossz év után jönnie kell egy jónak is. Ami pedig tőlem és rajtam múlik, hajlandó vagyok belefektetni az energiát, hogy úgy legyen! Itt most ez a fejezet szerencsére vége, de holnaptól kezdődik egy újabb. Boldog/boldogabb új esztendőt! Vigyázzatok magatokra!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése