2018. július 15.

Foci-vb 2018 Oroszország, ahogy én láttam

A világon ez az egyik olyan kimagasló sportesemény (ha nem éppen a legnagyobb), amelyet rengetegen várnak, követnek (még akkor is ha nem fanatikus futball rajongók). Számos oka lehet ennek például az, hogy csupán négy évente rendezik meg, vagy éppen azért mert ez a sportág krémje, itt a világ összes részéről (elvileg) a legjobb országok, csapatok vannak jelen. 
Van egy olyan jelenség, ami viszont ezt az eseményt is óhatatlanul utoléri, ez pedig a változás. A foci, és főleg a világbajnokság már nem arról (vagy nem csak arról) szól, ami a sportág lényege. Napjainkban egy ilyen rendezvényre egy teljesen más iparág is ráépül, ami nem más mint a szórakoztatás. Sőt komoly gazdasági és még politikai vonzata is van egy ilyen jellegű világeseménynek. Így nem csoda, hogy rengeteg igényt törekszik kielégíteni. 

Viszont nem szeretném túlmisztifikálni a foci-vb jelenséget, így maradok azoknál az értékeknél, amelyek időtállóak. Ilyen például a közösség összehozó ereje, hiszen ilyenkor összeülnek a kisebb-nagyobb baráti körök és ki egyik, ki másik csapatnak drukkol, aztán meg jöhetnek a "heves" viták arról, hogy a bíró miért úgy döntött ahogy, vagy éppen, hogy ez les volt vagy sem. Hihetetlen, hogy egy-egy gól, egy győzelem vagy éppen egy vereség milyen érzéseket, indulatokat tud felszabadítani. Gondoljunk csak vissza a legutóbbi EB-re, ahol szinte örömmámorban törtek ki komoly tömegek Budapest utcáin, az otthonokban vagy éppen a munkahelyeken az osztrákok elleni győzelmet követően, vagy éppen a rendkívül kiegyenlített portugálok elleni összecsapás után. 
Egy szó, mint száz a világbajnokságnak a labdarúgás ünnepének kellene lennie (játékos és rajongói oldalról egyaránt), ennek ellenére a látottak alapján egyre ritkábban találkozni jó, izgalmas és színvonalas meccsekkel.
Ennek ellenére az idei világbajnokság több meglepetést is okozott. A teljesség igénye nélkül: Olaszország vagy Hollandia nem is kvalifikált, az argentin, spanyol, portugál és még a német válogatott is harmatgyenge teljesítményt produkált. Pozitív oldalon viszont érdemes megemlítenem a japánok abszolút szimpatikus és szerethető játékát, hozzáállását.
A végére maradt Franciaország és Horvátország, vagyis egyik részről a fiatalság, lendületesség, másik oldalon pedig a rutin és tapasztalat. Eleinte azt gondoltam, hogy itt menni fog ezerrel az agyalás (a franciák első félidőben nyújtott teljesítményén ez érződött is) és jóval gólszegényebb összecsapást látok majd, mint a kisdöntőn. A második félidőre viszont ez már alaposan megváltozott és rendkívül szimpatikus volt az is, hogy a horvát csapat talán a végsőkig megőrizte a küzdő szellemét (fogalmam sincs, hogy honnan merítettek ennyi lelkierőt, főleg az utolsó percekben). 
Lehet sok mindent kritizálni: például a bíró döntését, hogy szabadrúgást ítélt a franciáknak egy kissé feltűnő Griezmann esést követően, vagy éppen a sokak által kikezdett VAR-t (Video Assistant Referees), de tény, hogy a 90 perc végére a számok 4-2-es eredményt mutattak a franciáknak és ebből voltak helyzetből belőtt gólok is.

A következő nagy "menetre" még várni kell újabb négy évet, ami viszont érdekes és egyúttal kissé furcsa, hogy a helyszín Katar (nem éppen a labdarúgásról híres), de ami még meglepőbb, hogy novemberben és decemberben zajlik majd a világbajnokság. Addig maradnak a mostani élmények és természetesen két év múlva jön a labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek szintén némi érdekessége, hogy most először nem lesz konkrét házigazdája az eseménynek, hanem Európa-szerte 12 városban rendezik meg és figyelem köztük szerepel Budapest is! Talán itt lesz a megfelelő alkalom arra, hogy megnézzek egy európai rendezvényt a helyszínről. :-)




Nincsenek megjegyzések: