Olykor-olykor, meg megtalál egy érdekes gondolat, többnyire az olvasmányaim során. Valami olyasmi, ami elgondolkodtat és vagy magamévá teszem vagy nem, de leginkább azért szeretek ilyen jellegű dolgokkal foglalkozni mert mindig aktív gondolatra serkentenek.
Így történt ez ma is. Bár "kényszerhelyzetben" voltam, mert sikerült ismét lebetegednem, de legalább jut idő a pihenésre, olvasásra.
A fogalom, amivel kapcsolatosan úgy gondoltam, hogy legépelem ezt a néhány sort az az önbizalom. Dióhéjban azt bátran lehet állítani, hogy ezt mindig a siker- és kudarcélmények függvénye határozza meg. Vagyis ha több siker ér, mint kudarc, akkor jól érzem magam.
Itt jött egy-két érdekes gondolat, amit most idéznék: „Fontos megfogalmazni, hogy mi a különbség a kudarc és a „nem sikerült" élménye között. A kudarc az az állapot, amikor van annyi energiád, amivel megoldhatnád a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés erősebb, így nem teszed bele mindazt, amire képes lettél volna. Végül marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért is nem voltál képes valamire.
A „nem sikerült" viszont azt jelenti, hogy megtetted, amit tudtál, azonban azzal is tisztában vagy, hogy nem sikerülhet minden, hiszen emberből vagy. Ha becsülettel mindent beletettél, akkor persze rosszulesik a „nem sikerült", de végül nem marad benned lelkiismeret-furdalás, így nyugodtan alszol.
Ha félsz az újtól - mivel az új kihívásban benne van az ismeretlen, vagyis a kudarc (vagy a nem sikerült próbálkozás) lehetősége is, az pedig fájdalommal jár, és rettegsz a fájdalomtól -, akkor eleve nem fogsz új dologba belevágni. Ebből meg az következik, hogy soha nem lesz olyan szintű önbizalmad, amilyet szeretnél és amilyenre vágysz."
Ki, hogyan éli meg a siker- és kudarc, valamint a nem sikerült élményeit? Tudjuk ezeket megfelelően kezelni? Én ezzel sokáig küzdöttem, leginkább az utóbbi kettővel, mert hajlamos voltam ezeket a „szőnyeg alá söpörni", vagy egyszerűen úgy léptem tovább, hogy próbáltam nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani az ilyen negatív töltetű élményeknek. Komoly küzdelem volt, míg rájöttem, hogy akkor járok jól, ha ezekkel szembe nézek és feldolgozom őket. Viszont megérte: így már nem rágódom azon, hogy mi lett volna, ha vagy nem marcangol folyamatosan az az érzés, hogy vajon minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy ez így és úgy legyen, vagy beleadtam apait, anyait, hogy megmutassam neki mit érzek iránta? Az élet már csak ilyen, érnek bennünket sikerek és kudarcok egyaránt, de fontos, hogy ott a lehetőség (döntési helyzet), hogy a kudarcból legyen inkább „nem sikerült", mert így jönni fog majd a várt önbizalom, a pozitív kisugárzás is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése