2024. december 31.

„Szeretném a homokórát megállítani…”

...egyből ez az ismert dal jutott az eszembe ahogy az év végi összegzőn agyaltam. Még néhány óra maradt 2024-ből így hamarosan ideje lezárni és eltenni életem archívumába. Azt hiszem, megkerülhetetlenül bennem van az összehasonlítás. Ha belegondolok, hogy az ezt megelőző esztendő mennyire felkavaró volt, 2024 egy fokkal nyugisabb lett, de semmiképp sem eseménytelen. Még január első napjaiban elhatároztam, hogy ez az esztendő más lesz, mint a többi és mivel 2023-ban elvesztettem egy számomra fontos családtagot így szinte adta magát: ideje számot vetnem a kapcsolataimmal. Kik azok, akik igazán fontosak az életemben, kinek vagyok én fontos az ő életében? Ezek a kérdések hozták napvilágra a #ÉlőKapcsolatokÉve tematikát, amit nagyon komolyan vettem. Elhatároztam, hogy keresni fogom a barátaimat, ismerőseimet és ebben épp a közösségi média (mint kommunikációs platform) volt az egyik hasznos eszköz. Ezért most nemcsak az évet, hanem ezt a meghatározó és tanulságos kezdeményezést is summázom. Hasznos tapasztalás volt, hisz felszínre hozta azokat az embereket, akikkel kétirányú kapcsolatom van, de azokat is, akiket nyugodt szívvel elengedhetek. Teszem ezt úgy, hogy részemről nincs semmilyen harag vagy keserű szájíz, hisz rájöttem, hogy voltak és vannak epizódszereplők az életemben. Ők akkor, adott élethelyzetben valamilyen okkal sétáltak be az életembe és teljesen OK, ha nem maradnak tovább. Viszont (és erre építek a jövőben) hálás vagyok azokért, akikkel nem érdekviszony, hanem egyszerűen a kölcsönös érdeklődés, a segítő szándék, a találkozás és viszontlátás öröme köt össze!

Most pedig vissza a 2024-et meghatározó mérföldkövekhez! Áprilisban töltötte be egy éves születésnapját a BorMárka – iránytű, borkalauz a mindennapokra saját rádiós műsorom. Örömteli és ünnepi alkalom volt a javából hiszen napjaink zajos és egyre inkább elértéktelenedő világunkban ritkán adatik meg egy ilyen igazán tartalmas, őszinte beszélgetésekkel teli műsor (a technika vívmányainak köszönhetően nemcsak az éterben szóltunk, hanem videós változat által a YouTube-on is) ráadásul központban a borágazat, a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. Ebben segítségemre volt két jó barát, akikért ugyancsak hálás vagyok, hogy hittek bennem és láttak fantáziát ebben a közös projektben. Ennek kapcsán májusban (az időjárás viszontagságai ellenére) megélhettem életem második élő rádiós kitelepülését a Rosalia Borpikniken. Összességében pedig két évad, 31 rész körülbelül egy év és öt hónap alatt.

Ha nyár: akkor idén labdarúgó-Európa bajnokság, család, jó barátok és 20 éves osztálytalálkozó. Ez utóbbi feltöltött, de ugyanakkor felkavart. Ráeszmélni, hogy hová lett nemhogy tíz, hanem húsz év az bizony kemény tasli tud lenni.  De hálát is éreztem, hogy itthon lehettem és visszarepülhettem egy olyan életszakaszba, amikor – legalábbis az eddig megéltek alapján – a leginkább éltem az életet és minden területen boldog voltam (munka, magánélet egyaránt).

A nyár viszont tartogatott lezárást és új fejezetet is életem könyvében. Egy-két hét gondolkodás után úgy döntöttem, hogy búcsút intek a közegnek, ahol kicsivel több mint két esztendőt tölthettem (Trend FM) és teret adok egy némileg új környezetnek. Nem mondanám teljes profilváltásnak, de hála Istennek minden apró kétely mostanra szertefoszlott és nyugodt szívvel állítom, hogy jól döntöttem. Ha belegondolok, leginkább két marasztaló tényező volt, ami megnehezítette az akkori döntésem: az egyik egy újabb védőangyal, jó barát, a másik pedig a BorMárka műsorom. Azonban hosszas mérlegelés után arra a következtetésre jutottam, hogy az első orvosolható, hisz nem a munkahelyen múlik a kapcsolat, míg utóbbi talán valamilyen formában még visszatérhet az életembe.

Ahogy a már-már hagyománnyá avanzsáló éves fényképes összeállítást készítgettem azon töprengtem, hogy nem is csoda, hogy miért tartottam fontosnak a #ÉlőKapcsolatokÉve koncepciót. Továbbá most, hogy így egyre közelebb vagyok életem következő fejezetéhez (2025 egyben a harmincas éveim utolsó szakasza) elhatároztam, hogy visszaveszek a közösségi médián való aktivitásom intenzitásából (például az „Ez (is) történt a héten” rovattól) és az új esztendő az énkeresés éve lesz (#KiVagyokÉn?). Hála az Úrnak most egy olyan közegben dolgozhatok, ami lelkileg sokat ad és értékes emberekkel beszélgethetek, ismerhetek meg (erről jut eszembe: eddig 18 írásom jelent meg és 10 rádiós anyagot készíthettem, januártól pedig egy új feladatkör is megtalált, ami által a rádiós részt tovább erősíthetem), de úgy érzem, hogy akkor lehet teljes ez a „csomag”, ha ehhez megfelelő belső béke, egyensúly társul. Az elmúlt években egyre gyakrabban feltettem magamnak a kérdést, hogy hová lett a 2000-2004 közötti Márk. Mi lett vele? Vajon mit üzenne a mostani énemnek? Nem, ez nem valami búskomor nosztalgiázás vagy fiatalságom visszasírása (megj. most sem érzem, hogy öreg lennék), hanem egyszerűen néhány olyan tulajdonság, ami akkor bennem volt, de valahogy a megtett út során elvesztettem. Ezért gondolom fontosnak a belső önvizsgálatot, ami nem néhány perces folyamat.

Így tekintek előre és így nézek vissza! Köszönöm 2024, köszönöm #ÉlőKapcsolatokÉve, köszönöm TrendFM!

2025: ami Istennek kedves, ami Őszerinte helyes! Remélem, hogy ez a stratégia tovább vezet majd az utamon, hogy megtaláljam önmagam és így talán azt is, akit nekem rendelt útitársként.

Vigyázzatok magatokra! Békés, örömteli új esztendőt kívánok!!!

 

2024. december 10.

Ritka alkalmak egyike: egy kis csend a zajban

Azért lett ez a jelen bejegyzésem címe hiszen nem osztok meg gyakran munkával kapcsolatos anyagot itt a blogomon. Most azonban úgy döntöttem, hogy legyen egy kivétel. Nem a reklám kedvéért hiszen ezt a felületet nem olvassák tömegek, hanem azért, mert most aktuális. Az elmúlt években gyakran eltöprengtem azon, hogy miért nem sikerül igazán megélnem az adventi várakozást. Innen jött az ihlet és lehetőséget kaptam a téma feldolgozásához. 

Akinek ideje, kedve engedi olvassa/hallgassa (utóbbit megteheti a Kossuth Rádió segítségével, holnap - dec.11 - 13:30-tól; link is lesz majd utólag). Ami pedig a cikket illeti kattints IDE


 

2024. szeptember 20.

Tanár, segítő, mentor, de leginkább védőangyal!

Péntek: 18:10-kor véget ért a mai egyetemi foglalkozás. Az utolsó percekben már látni ahogy néhányan ficánkolnak, az órát figyelik (péntek délután ez amúgy is érthető), így nem akartam tovább húzni az időt és kb. 7 perccel korábban pontot tettem a mondatom végére. Majd - mint anno régen diákkoromban - letöröltem a táblát, összepakoltam, ránéztem a telefonomra érkezett értesítésekre és hirtelen a szalagcímet olvasva majdnem kiejtettem a telefont a kezemből. Szerencsémre már egyedül voltam a teremben és csak álltam aztán hirtelen leültem, de közben a szemeim továbbra is a készüléken olvasható sorokat figyelték: "Elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész." 

Tudom, hogy a halál az életünk része, ahogy azt is tudom, hogy a fájdalom, a gyász azokat érinti, akik itt maradtak a Földön. Ettől még az érzés nem lesz jobb!

Első beszédtanárom (Vinczéné Bíró Etelka) mindig csak jókat mondott róla, sőt amikor felmerült, hogy valószínűleg már nem tudjuk együtt folytatni a közösen megkezdett munkát javasolta, hogy őt keressem. Végül az élet úgy hozta, hogy nem rögtön Ozsváth tanár úrhoz kerültem, de néhány hónappal később mégis úgy alakult, hogy eleinte feles leosztásban, majd teljesen ő vele folytathattam a munkát. Nagyon örülök, hogy Isten így alakította mindezt! Kis idő után kiderült, hogy sok közös van bennünk: a szatmári szálak, vagy éppen az oktatás iránt érzett elköteleződés és szolgálat.

Szerettem, hogy volt egy határozott, de békés aurája. Már amikor találkoztunk a kedves megszólítása (most is itt cseng a fülemben) valahogy jobb kedvre derített: "Hogy vagy kedves Atyámfia?" 

Amikor 2022 július elején eljöttem a Kossuth Rádiótól fontos volt, hogy kapcsolatban maradjunk és jól esett, hogy ez kölcsönös volt, sőt egy ideig a közös munkát is folytattuk (igaz, már az online térben) mert fontosnak tartottam ezt a részét is a Trend FM-en megkezdett munkámnak. Idővel sajnos csökkentek, majd elmaradtak a foglalkozások, javarészt miattam, valamint a sok kötelezettség (rádió, egyetem) miatt. Ennek ellenére olykor sikerült kommunikálnunk, ő is tudta, hogy mi történt velem, és én is, hogy mi a helyzet körülötte. 

Irigyeltem a nagymértékű és széles körű tudását, műveltségét, jártasságát az élet különböző területein. Legutóbb most július elején beszélgettünk: terveztük, hogy hátha sikerül összehozni egy személyes találkozót is valamikor augusztus közepén, végén. Ez végül nem valósult meg és itt a Földön már nem is fog!

Tanár, segítő, mentor, de leginkább védőangyal! Ez volt és marad nekem Ozsváth Sándor! Remélem, hogy egyszer még találkozunk és folytatjuk a beszélgetést. Úgy érzem, lesz miről!

Az igaznak emlékezete áldott!

Ui. a fényképről: minden évben - amikor csak lehetősége volt rá - szeretett ellátogatni a parajdi sóbányába. Rendszerint küldött nekem egy fotót.