2023. szeptember 1.

A végső búcsú!

Tudtam és tudtuk, hogy előbb vagy utóbb eljön ez a pillanat, mégis úgy gondolom, hogy a családból erre senki nem volt felkészülve. Eleinte még – naivan – reménykedtem abban, hogy a szinten tartás sikeres(ebb) lesz, de amikor július végén haza siettem már láttam, hogy ez egyáltalán nem biztos. Ugyanekkor szembesültem az egyik legrosszabbal: a tehetetlenség érzésével, amikor mindeneddel segítenél, de egyszerűen nem tudsz. Akkor nagyon fájdalmas volt azzal szembesülnöm, hogy az akkori találkozáskor már nem ismertél meg, mégis abba kapaszkodtam, hogy legalább láthattalak, de akkor még nem akartam elfogadni, hogy ez a búcsú pillanata. Így az élet, (meg ez a remek dolog, amit munkának hívnak) visszaszólított Budapestre, és teljes gőzzel kellett tolnom a munka szekerét. Majd jött a múlt hétvége, amikor végül programváltozás miatt úgy döntöttem, hogy néhány napra ismét haza utazom és még két napig láthattalak: szombaton még apró sikerélménynek éltem meg, amikor köszöntésemre csillogó szemekkel és kis mollyal, ahogy régen rám néztél és azt mondtad lelkesen: „Sziasztok!!!” Ez még egy aprócska reménycsillag volt, de aztán eljött a hétfő, amikor próbáltam magamban visszanyomni a gondolatot, hogy ez lehet az utolsó alkalom itt a földön, hogy veled lehetek. Azt viszont nagyon nehezen tudtam megemészteni, amikor elköszönésemkor szomorúan, lemondóan mondtad, de tiszta pillanatként: „kérlek, segítsetek felállni, mert ez így már nagyon nem élet”. Sajnos ezek a szavak sokáig velem fognak maradni, de azzal próbálom nyugtatni magam, hogy a jó Isten talán ezért dönthetett úgy, hogy kiszabadít a földi elfáradt testből, ami már-már börtön volt neked.

A nagyszülők (szerencsésebb esetben) nem csupán családi kapcsolat, hanem kísérők, őrangyalok is egyben. Nagyon sokat köszönhetek Nagytatámnak: Édesapám mellett ő is tanítgatott, bátorított amikor gyerekként tanulgattam bicajozni, de jobban belegondolva ő, valamint az évenkénti szüretek vittek közel, közelebb akkor még a musthoz, majd magához a borhoz is. Sőt, azon is eltöprengtem, hogy kitől tanulhattam, leshettem el ezt a beszédességet, hiszen a család többi tagja nem kimondottan erős, vagy szeret túlzottan sokat beszélni. És bizony, Nagypapa volt az, aki nemcsak szívesen mesélt, hanem beszélgetett is velünk, vagy a faluban az emberekkel. Nyaranta, amikor csak náluk voltam, mindig vele tartottam, amikor indulni kellett bevásárolni a boltból. Ezek jóformán kisebb kalandok voltak, mert míg eljutottunk a boltig (vagy olykor boltokig) mindig volt legalább 2-3 ember, akivel úgy futottunk össze, hogy beszélgetés is lett belőle. Sőt, talán neked volt jelentős hozzájárulásod abban is, hogy az ifjú éveim alatt, amikor meglehetősen távolabb kerültem Istentől, mégis visszataláltam az útra. Azt sem felejtem, hogy valahányszor volt egy-egy hosszabb párkapcsolatom, mindig örömmel töltött el téged is. Tudom, és fáj, hogy amióta viszont szingliként létezem, hányszor megfogalmaztad, hogy csak azt szeretnéd megélni, hogy ismét rátaláljak valakire, akivel boldog lehetek. Ez sajnos nem jött össze, de ígérem Nagyapa, hogy nem adom fel! Az elmúlt két napban régi képek között keresgélve végül erre a 2021 karácsonyában készült képre esett a választásom. Itt még jól voltál és együtt tudtuk megélni az ünnep boldog perceit! 

Most még a fájdalom érzése nagyon erős, de remélem, hogy én és a család többi tagja is valahogy kilábalunk ebből, ha más nem Isten és az idő segítségével! Te pedig odafönn vigyázz magadra és ha teheted, akkor kicsit ránk is!

"Az igaznak emlékezete áldott!" (Példabeszédek 10:7)

2023. július 6.

Ezt is elviszem magammal

Mint ahogy minden év végén szokás számadást végezni (én alkalmazom), úgy megteszem most is. Nem bolondultam meg tudom, hogy december 31-e még odébb van, de nekem kissé különleges ez a mai nap mivel most van pontosan egy éve, hogy kiléptem az előző munkahelyem kapuin és bár nem bántam meg a döntésem, de mégis jó néhány évet az életemből ott töltöttem, ezért a legkevesebb, hogy megemlékezem erről a fejezetről. 

Lehet egy-két ember meglepődött, hogy miért terveztem volna mára valamilyen társasági programot, leginkább azért, mert jó lett volna ezekről beszélgetni, de nem gond, így magam koccintok és emelem poharam mindazokra, akik velem voltak az elmúlt esztendőben, akik nem távolodtak el tőlem, sőt voltak, akik még közelebb kerültek hozzám! Mivel az élet gyakran X-re játszik, így az ellenkezőjét is megtapasztaltam, de így kerek a világ. Mondhatnám, hogy ezt is elviszem magammal (itt részben visszautalva a tegnap esti fergeteges Budapest Bár koncertre)! 

Ma pedig egy záróvizsgáztatással véget ért számomra a 2022/23-as egyetem tanév meglehetősen felemás hírek árnyékában. Hogy mit hoz a jövő? Azt csak a jó Isten tudja, de tudom, hogy minden okkal történik. Vigyázzatok magatokra!



 

2023. április 3.

Volt egy álmom!

Mert néha az álmok valóra válnak: az élet olykor érdekes kanyarokat tartogat.  Best Of – a ’80-as, 90’-es évek legjobbjai, Top 10, Kívánságműsor (mindez még 2004-ben). Csaknem 20 év és hamarosan újra saját rádiós műsort vezethetek. Mondanám, hogy semmi sem változott, de ez nem igaz. Ma már teljesen más ez a műfaj, mint a 2000-es évek elején volt. Egy dolog viszont nem változott: ez pedig a rádiózás iránt érzett szerelem. 

Akkor egy-két információ a jövőről: most nem zenei tematikájú műsort készítek, hanem fókuszban a borok világa. Az adásokban nem leszek egyedül: minden héten segítségemre lesz egy társműsorvezető (a szakmai partner ugyanis a VinAgora Nemzetközi Borverseny). Ezen kívül egy előre meghatározott tematika alapján meghívunk egy borászt (idővel közéleti szereplőket, akik valamilyen formában kötődnek a borok világához). Hogy mindebből pedig mi mindent hozunk ki, az kiderül ha meghallgatjátok (megnézitek, mivel a YouTube-ra is készül egy változat).

Április 14-től, minden péntek délután (a 14:00-i hírek után) hangolódjatok a Trend FM-re (94.2 FM Budapest és vonzáskörzete; vagy online) mert jön a: BorMárka – iránytű, borkalauz a mindennapokra.

Hála és köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez az álom megvalósuljon! Külön köszönet Zilai Zoltánnak és Antal Gábornak a szakmai és baráti támogatásért.