2019. március 6.

40 nap

Ma a munkahelyemen, egy beszélgetés közben szóba jött a böjt és annak jelentősége. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk (ha egyáltalán) ennek az időszaknak. Milyen böjtre gondolunk egyáltalán? Mit jelent nekem a böjt?

Általános alapfeltevés szerint ilyenkor arra törekszünk, hogy visszaszorítsuk azt, amiből túl sok van az életünkben. Viszont én úgy látom, hogy a böjt arra is lehetőséget ad, hogy teret engedjek annak, amiből túl kevés van az életemben. Ugyanakkor egy kihívás is, mivel napjaink rohanó világában nagyon nehéz úgy böjtölni, hogy dolgozom, hogy ideges vagyok, hogy ide-oda rohanok. Közben meg tudom, hogy az állandó "pörgés" előbb-utóbb fáradtsághoz, kimerültséghez és végső soron kiégéshez vezet (ennek akár fizikai jelei is lehetnek).

Tapasztaljuk továbbá azt is, hogy az embert irányítják a vágyai. Vágyakozunk és ezek a vágyak egy idő után átveszik felettünk az uralmat. Már Ádám és Éva óta tudjuk, hogy ők sem tudták uralni vágyaikat, és ez lett a vesztük és a mi vesztünk is ez. Ez a negyven nap arra ad lehetőséget, hogy megtanuljuk uralni magunkat, és elmélyüljünk hitünkben, mert a böjt tulajdonképpen nem más, mint egy lelkigyakorlat.

Én úgy szoktam megélni ezt az időszakot, hogy igénylem a visszahúzódó, csöndes pillanatokat azért, hogy visszataláljak az alapokhoz. Sokszor annyira tele van az élet mindenféle zajjal, hogy nem látjuk a lényeget és vannak dolgok, amiket csak a teljes csendben tudok/tudunk megérteni (ma már egyre nehezebb ezt az állapotot megteremteni). Mégis bízom benne és remélem, hogy sikerül visszatérnem az alapokhoz (más szóval megtaláljam azt, amiből kevés van az életemben).

2019. február 10.

Akiket sosem felejtünk el!

Sok mindenkit meghallgatok, de minden egyes alkalommal mérlegelem, hogy ki és mit mond az éppen aktuális dologról, témáról. A számomra hiteles emberek véleményére sokat adok, és igyekszem megfogadni a tanácsaikat. Tanulmányaim során szerencsésnek mondhatom magam, mert jó néhány - az adott szakmán belül - meghatározó, ismert és elismert szakembertől tanulhattam (és tőlük érdemes volt). 
Jelen esetben pedig az egykori beszédtanáromra gondolok. Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy Vinczéné Bíró Etelka tanítványa lehettem. Ő végig hitt bennem és folyamatosan biztatott, én pedig igyekeztem megfogadni a tőle kapott tanácsokat. Mindig tartalmasak voltak a közös foglalkozásaink, együtt, közösen dolgoztunk azon, hogy fejlesszük azokat a területeket, ahol javításra volt szükség, de azt is fontosnak tartotta, hogy meghallgasson. Nyitott szívvel érdeklődött a sorsom felől, és egyfajta - mai szóval élve - coach-ként is jelen volt az életemben. Tegnap este eszembe jutott, amikor megkaptam az első mikrofonengedélyt. Sajnos akkor már nem tudtam vele dolgozni, de mindenképpen közölni akartam vele a jó hírt, mivel neki is köszönettel tartoztam ezért. Most is őrzöm a levelét, amit akkor tőle kaptam (mint utólag kiderült ez volt az utolsó levélváltásunk). Ebből megosztok most egy rövid részletet:
"Kedves Márk!
Szeretettel gratulálok és köszönöm, hogy értesített. Amit a múltkor hallottam, az nagyon tetszett, a szép, a nyitott artikuláció, a tempó tartása, a szöveg tagolása - mind nagyon jó volt. ...
Azóta is hallottam hír-összeállításokat, így aztán megnyugodtam, hogy jó kezekbe adtam tovább. ...
Bízom benne, hogy ősszel vissza tudok menni. Köszönöm a biztatást és a jókívánságokat!"

Erős és végtelenül pozitív személyiség volt. A végsőkig küzdött és hitt abban, hogy minden jóra fordulhat. Azóta a Fennvaló magához szólította. Ugyancsak tegnap este visszagondoltam arra a pillanatra, amikor ezt megtudtam. Szörnyen megrendültem a hír hallatára. Akkor kellett néhány nap, hogy mindezt feldolgozzam, később pedig a felgyülemlett érzéseket "papírra" vetettem itt, egy bejegyzés formájában.
Hiszem azt, hogy Isten olykor egy-egy segítőt, angyalt küld az életembe, aki egy bizonyos ideig velem és mellettem van, hogy erőt és támogatást nyújtson, azokban a pillanatokban, amikor a leginkább szükségem van rá. Etelka nénit is közéjük sorolom. Ma, amikor ott voltam az emléktáblájának avatásán, egy rövidke pillanat erejéig azt éreztem, hogy ott áll mellettem és azzal a mosollyal tekint rám, amellyel mindig fogadott. Jó érzés volt látni, hogy sokak életében meghatározó szerepet töltött be.
Zorán egyik csodálatos dala jutott eszembe:
"Kell ott fenn egy ország, 
Mely talán ránk is vár.
Kell ott fenn egy ország,
Amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország,
Mely bárkit átölel.
Kell ott fenn egy ország,
Amit sosem rontunk el."
Remélem, hogy Etelka néni megtalálta!

2019. január 3.

Új év, új lehetőségek!

Hiszem, hogy minden új év egy új kezdet is egyben. 
"Istentől megkapjuk a szó szerinti teljesen új lehetőséget a következő esztendő még el nem fogyasztott, el nem kapkodott, el nem rontott napjainak kínálatában." Tiszta lapon írhatjuk élettörténetünket tovább. Mindannyian a magunk útját járjuk. Az óév útja véget ért, és szinte elölről kezdjük számolni a kilométereket (mint ahogy az autóban is néha lenullázzuk a kilométerórát). 

Mit teszünk még ilyenkor? Én például visszagondolok az eddig megtett útra. Mennyi kanyar, akadály és huppanó volt. Néha olyan helyről jött a veszély, a kihívás, ahonnan (talán) nem is vártam. Néha majdnem az volt az érzésem, hogy lesodródom az útról, amikor éppen nem sikerült jól bevennem az élet kanyarjait. Az élet viszont így is, úgy is megy tovább és nem árt megfeledkezni arról sem, hogy az út nem csupán a nagyoké. "Aki azt hiszi, hogy neki gyorsan kell mennie ő meghatározóbb és nagyobb, mint bárki más, nem biztos, hogy célba ér. A közlekedés nagy igazsága szerint előbb-utóbb mindenki alárendelt útvonalra is kerül."

Máskor meg megkérdőjeleztem, hogy volt-e értelme éppen az adott úton haladni. Ilyenkor viszont rájöttem arra, hogy nem feltétlenül az út a lényeges, nem is a szabályok, vagy a tempó, hanem az, aki láthatatlanul magát az utat adta nekem és ott van minden mögött. Mert az út valójában felfelé mutat: Istenre, aki rám és rád vár idelent, itt és most. "Aki megismeri Urunk teljes jóságát, az nem sokáig bizonytalankodik, az nem tévelyeg úttalan lelki utakon, az nem lesz hitet csereberélő, hazát és egyházat váltó türelmetlen vándor. 

Hogy mit kívánok magamnak 2019-re? Azt, hogy megtaláljam a lelki békét, hogy továbbra is kellő türelemmel és a rám jellemző higgadtsággal és udvariassággal tudjak viszonyulni az ismerőseimhez, kollégáimhoz, hogy vegyem kicsit lazábbra a dolgokat és a feladatokat, mivel sajnos sokszor túl komolyan veszem az életet (igen, ezt már sokan mondták). De mindenekelőtt egészséget, hiszen még most is bennem él a tehetetlenség érzése, amikor még az ágyból is nehezemre esett felkelni.

2019, új év, új lehetőségek és az életem következő fejezete. Kíváncsi vagyok, hogy mi mindent (bánatot és örömet egyaránt) tartogat a Fennvaló számomra!

Jókívánságom pedig családomnak, barátaimnak és ismerőseimnek:
"Uram, vezess engem a Te igazságodban! Egyengesd előttem útjaidat!" (Zsoltárok 5,9)