Elgondolkodtató, bár manapság sokan nem szoktak ilyesmire időt szánni (majdnemhogy tökéletes példa arra is, hogy a mai egyetemisták nagy része el van a saját kis világában): "... Nehogy azt higgyem, hogy ezzel foglalkozik állandóan. Van neki rendes, mondjuk így, hétköznapi elfoglaltsága is. Amivel szépen leköti magát, nem maradnak fölösleges gondolatai. Csak néha, mint például most is. Hogy emlékszem-e az idei húsvétra. Merthogy náluk az unokák hógolyóztak a kertben. Húsvétkor, mondja elszörnyedve. De ha csak ennyi lenne! Képzeljem: nem hóembert, hanem hónyuszit építettek. És nemcsak náluk, de az utcában majdnem mindenki. Hát milyen lett ez a világ, kérdezi." (egyúttal én is sokszor felteszem ezt a kérdést)
"Régen a hóembernek répából volt az orra, szénből a szeme, rossz fazékból a sapkája. Ma meg a hónyuszi járja. Aztán meg csodálkoznak az emberek, hogy megszűntek az évszakok. Nekem elhiheti, jó helyről tudja, a saját kútfejéből: idén elmarad a tavasz, egyből nyár jön a tél után.
Higgyem el, hogy nem ezzel foglalkozik egész nap. Könyvtáros egy közeli városban, most szabadságon van, jött az unokákra vigyázni. De neki nagyon nem megy a fejébe, hogy húsvétkor hónyuszit építettek. Megy tönkre a világ, mondja. El kell mondania valakinek, otthon nem hallgatja meg senki, unják, ha megszólal, legyintenek. Úgyhogy tulajdonképpen nem is a hónyuszi zavarja, még az összezagyvált évszakokat is elviselné, ha az emberek beszélnének egymással. Nem rohanna mindenki, nem lenne ideges, feszült. Régen ez is másképpen volt.
Az lenne jó, ha az unokák kérdeznének tőle, mint annak idején ő a nagyszüleitől. De ezek már másmilyenek, tudnak mindent maguktól is. Összegyúrták a hónyuszit, lefotózták az okos-telefonjukkal, és már nyomták is fel a netre. Értem én ezt? Nem maguknak építették, a saját örömükre, hanem, hogy másoknak megmutathassák.
Szóval, csak ennyi lett volna. És most, hogy megint végiggondolta, már egyáltalán nem biztos abban, hogy az atomok miatt van. Lehet, hogy az okos telefonok hozzák ránk a bajt. Vagy az internet. Talán az a baj, hogy mi, emberek, elfelejtettünk beszélgetni" (forrás: Metropol, 2013.04.08, Föld S. Péter, 4old.)
Miről is van itt szó? Igen részben, a változó időjárási viszonyokról, a 4 évszakból már-már csak 2 évszakra való csökkenés, de nem csak erről.
Hónyuszi??? Normális ember még nem hallott eddig ilyet, mi csak csokinyuszikról szoktunk hallani húsvétkor vagy legalább is ez volt eddig.
Továbbá mai fiatalság: bizony, már mindent tudnak, "hyper-világba" születtek bele, minden eléjük tárul, minden információt úgy magukba szívnak mint egy szivacs. Viszont, ha ez történik, akkor hol marad a szelektálás? Hol maradnak az igazi értékek? Meg fogjuk élni, ha ezen az úton haladunk tovább, hogy a közösség mint fogalom meg fog szűnni, hisz nem lesznek társaságok, baráti körök, közös séták, koncertekre való eljárás, stb.
Dehogynem, mondanák hirtelen a mai fiatalok, "hisz a facebook-on, twitteren, meg ami még van, olyan nagy közösségem van, hogy hozzá sem lehet hasonlítani a fizikális, hús-vér társasághoz". Ja persze, de ki beszélt erről? Tovább megyek, milyen kapcsolatok azok?!
Félreértés ne essék, természetesen meg van ezeknek is a pozitívumuk, pl. egy-két barát, volt osztálytárs kit az élet a világ másik végére sodort el, azzal tökéletes kapcsolattartási lehetőség.
Másik üzenet: mondjuk mi, hogy a rohanó világ már csak ilyen, nem jut időnk megállni reflektálni dolgokon, ne adj Isten másokkal is beszélgetni, véleményeket cserélni egy-egy jó társaságon belül, illetve a hétköznapi teendőink (iskola, munka) bedarálnak bennünket és örvendünk annak, hogy ha hétvégente jut némi időnk kikapcsolódásra. Viszont ne feledjük már el azt, hogy mi, emberek alakítottuk ezt így, ezen változtatni lehet, ha akarunk, de kérdés, hogy akarunk-e? Van-e igény közösségi tevékenységekre?
A mai fiatal generáció soraiban ugyanis azt látni, hogy ilyen vagy akár szabadidős közösségi tevékenységekre nincs idő, kedv, stb. (a kifogások tárháza nagy), mert mindenki inkább el van a saját kis világával.
2013. április 9.
2013. március 30.
Húsvét 2013
Ezekben a percekben gondolkodtam, hogy ha Húsvét, akkor milyen dal jut eszembe és kb. másodpercek alatt a "Jövök a kereszthez" volt ami beugrott.
Talán érthető, hogy miért, főleg ha az ünnep jelentőségére illetve a dal szövegére gondolunk.
Karácsonyon kívül a Húsvét a másik legmeghatározóbb ünnep az évben és legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a Karácsony. Ugyanis Jézus feltámadása mit is jelent számunkra? Hogy Jézus a kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét - vannak, akik azt feltételezik, hogy a világot szabadította meg a szenvedéstől, de mint tudjuk ez nem így van. Hogy miért? Elsősorban gondoljunk is bele, hogy milyen lenne egy szenvedésmentes világ, ahol minden tök happy lenne állandóan. Jó lenne? Persze, hogyne, ki ne vágyna egy ilyen világra, életre. Monotonná válna? Egy bizonyos után meglehet.
Mi emberek nem vagyunk tökéletesek, ebből adódóan előfordulhat (ahogy elő is fordul), hogy elkövetünk kisebb-nagyobb hibákat, rossz döntéseket hozunk meg, stb. de az Úr ezeket is megbocsátja nekünk, a fontos az, hogy megbánjuk a bűneinket, illetve ha már hiba akkor próbáljunk meg tanulni is belőlük, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt.
Mit is kívánhatnék azon ismerőseimnek, barátoknak, akik olvassák, e bejegyzésemet? Legyen áldott Húsvéti Ünnepetek és emlékezzetek meg arról, hogy mi is igazából fontos e napon.
Zárom ünnepi jókívánságaimat az említett dal szövegével + egy képpel:
Nincsen más út, mely szabadságra vezet,
Nincsen más vér, mely elmossa bűnömet
Jézus, hűséges Isten, vonj magadhoz engem
Teremts újra tiszta szívet bennem."
Talán érthető, hogy miért, főleg ha az ünnep jelentőségére illetve a dal szövegére gondolunk.
Karácsonyon kívül a Húsvét a másik legmeghatározóbb ünnep az évben és legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a Karácsony. Ugyanis Jézus feltámadása mit is jelent számunkra? Hogy Jézus a kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét - vannak, akik azt feltételezik, hogy a világot szabadította meg a szenvedéstől, de mint tudjuk ez nem így van. Hogy miért? Elsősorban gondoljunk is bele, hogy milyen lenne egy szenvedésmentes világ, ahol minden tök happy lenne állandóan. Jó lenne? Persze, hogyne, ki ne vágyna egy ilyen világra, életre. Monotonná válna? Egy bizonyos után meglehet.
Mi emberek nem vagyunk tökéletesek, ebből adódóan előfordulhat (ahogy elő is fordul), hogy elkövetünk kisebb-nagyobb hibákat, rossz döntéseket hozunk meg, stb. de az Úr ezeket is megbocsátja nekünk, a fontos az, hogy megbánjuk a bűneinket, illetve ha már hiba akkor próbáljunk meg tanulni is belőlük, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt.
Mit is kívánhatnék azon ismerőseimnek, barátoknak, akik olvassák, e bejegyzésemet? Legyen áldott Húsvéti Ünnepetek és emlékezzetek meg arról, hogy mi is igazából fontos e napon.
Zárom ünnepi jókívánságaimat az említett dal szövegével + egy képpel:
Jövök a kereszthez:
"Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Neked halált hozott, nekem életet
Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Az élet forrása testedből eredt
Neked halált hozott, nekem életet
Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Az élet forrása testedből eredt
Nincsen más hely, ahol megpihenhetek,
Nincsen más mód, hogy letegyem bűnömet,
Amit gondolattal, tettel vagy szóval elkövettem
Teremts újra tiszta szívet bennem
Nincsen más mód, hogy letegyem bűnömet,
Amit gondolattal, tettel vagy szóval elkövettem
Teremts újra tiszta szívet bennem
Nincsen más út, mely szabadságra vezet,
Nincsen más vér, mely elmossa bűnömet
Jézus, hűséges Isten, vonj magadhoz engem
Teremts újra tiszta szívet bennem."
2013. március 3.
One Day
Azaz "Egy nap"! 20 év, két ember.
A héten futólag láttam a film előzetesét és azt gondoltam, hogy ááá megint valami töltelék filmet ad majd le a köztévé Vasárnap estére, pont jó lesz az embereknek.
Aztán a tegnap a Dal előtt ismét megfigyeltem az előzetest, de ezúttal, oda is figyeltem és felkeltette a figyelmemet, mire ma délelőtt megnéztem az úgynevezett "trailer-t" is, amely alapján azt mondtam, hogy ez a film ígéretesnek tűnik, és úgy döntöttem megnézem.
Jó döntés volt. Ahogy folyamatosan teltek-múltak az évek (ez végig kísérte a filmet) azon töprengtem, hogy mi lesz ennek a vége, viszont a film kb. utolsó 20-30 perce drámai fordulatot vett és a film végére pedig komolyan az volt bennem, hogy miért találnak meg engem az ilyen filmek, pont most, pont ekkor?!
A rendezőnek (Lone Scherfig) is abszolút jár a gratuláció, ugyanis egy olyan filmet sikerült a néző elé tárnia, ami - még ha kissé erős túlzás is - bármikor, bárkivel, bárhol előfordulhat és megtörténhet. Két ember, akik a diplomaosztó után találkoztak először, és ahogy ez olyankor lenni szokott az ember elkezdi keresni a helyét a világban, eltávolodnak egymástól a régi osztálytársak, barátok hisz mindenki próbálja megtalálni azt, ami számára a sikert és a boldogságot hozza majd meg. Viszont az igaz barátok mindig tartják a kapcsolatot és nem volt ez másképp ebben a filmben sem. Csak, hogy mi történik akkor, amikor a két fél ellenkező nemű és már egész fiatal koruk óta meg volt a kölcsönös vonzalom, az a bizonyos "chemistry" közöttük?!
Tovább vihetném az elmélkedést, de két okból nem teszem:
1) Ha valaki még nem látta volna a filmet, akkor "lelőném a poént".
2) Talán számomra is kellemetlen lenne a kifejtés.
Eszembe jut egy idézet egy másik filmből: "A dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli" és ez márpedig mennyire igaz.
Hihetetlen az is, hogy így még ha filmben is az ember látja azt, hogy milyen sebességgel telnek-múlnak az évek egy emberi élet kapcsán és kívülállóként ezt látni kissé félelmetes, pedig velünk is pontosan ugyanez történik.
A héten futólag láttam a film előzetesét és azt gondoltam, hogy ááá megint valami töltelék filmet ad majd le a köztévé Vasárnap estére, pont jó lesz az embereknek.
Aztán a tegnap a Dal előtt ismét megfigyeltem az előzetest, de ezúttal, oda is figyeltem és felkeltette a figyelmemet, mire ma délelőtt megnéztem az úgynevezett "trailer-t" is, amely alapján azt mondtam, hogy ez a film ígéretesnek tűnik, és úgy döntöttem megnézem.
Jó döntés volt. Ahogy folyamatosan teltek-múltak az évek (ez végig kísérte a filmet) azon töprengtem, hogy mi lesz ennek a vége, viszont a film kb. utolsó 20-30 perce drámai fordulatot vett és a film végére pedig komolyan az volt bennem, hogy miért találnak meg engem az ilyen filmek, pont most, pont ekkor?!
A rendezőnek (Lone Scherfig) is abszolút jár a gratuláció, ugyanis egy olyan filmet sikerült a néző elé tárnia, ami - még ha kissé erős túlzás is - bármikor, bárkivel, bárhol előfordulhat és megtörténhet. Két ember, akik a diplomaosztó után találkoztak először, és ahogy ez olyankor lenni szokott az ember elkezdi keresni a helyét a világban, eltávolodnak egymástól a régi osztálytársak, barátok hisz mindenki próbálja megtalálni azt, ami számára a sikert és a boldogságot hozza majd meg. Viszont az igaz barátok mindig tartják a kapcsolatot és nem volt ez másképp ebben a filmben sem. Csak, hogy mi történik akkor, amikor a két fél ellenkező nemű és már egész fiatal koruk óta meg volt a kölcsönös vonzalom, az a bizonyos "chemistry" közöttük?!
Tovább vihetném az elmélkedést, de két okból nem teszem:
1) Ha valaki még nem látta volna a filmet, akkor "lelőném a poént".
2) Talán számomra is kellemetlen lenne a kifejtés.
Eszembe jut egy idézet egy másik filmből: "A dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli" és ez márpedig mennyire igaz.
Hihetetlen az is, hogy így még ha filmben is az ember látja azt, hogy milyen sebességgel telnek-múlnak az évek egy emberi élet kapcsán és kívülállóként ezt látni kissé félelmetes, pedig velünk is pontosan ugyanez történik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

