2020. január 5.

Január: hóvirág és halál

"Tudnunk kell, hogy akár januárt írunk, akár szeptembert, mindig csak az itt és most létezik." 
Olykor megkapom azt a megjegyzést, hogy de Márk, te nem szoktál tervezni? Mire azt válaszolom, hogy nem igazán, de legalább is nem előre. Hogy miért? Nos, két okom is van rá: az első egyszerű, de nagyszerű, mivel hiszek abban, hogy ember tervez, Isten végez, illetve kb. 5-6 éve (nehezen) megtanultam és elfogadtam, hogy a dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogyan azt ember elképzeli. A második ok pedig elfogadtam azt is, hogy emberből vagyok (nem játszom a félistent) és tudom azt is, hogy az időm véges itt, ezen a földön. 
Csernus Imre szerint, akinek ez sikerül, az "fog tudni örülni a hóvirágnak januárban". Itt megjegyzendő az is: "Ha viszont nem fogadta el, akkor hiába a hóvirág, mint a tisztaság, a hó alól kibújó élet jelképe, nem fog örülni neki, hanem tele lesz gonoszsággal, gyűlölettel, aljassággal és irigységgel. Ez pedig lassítja és megakadályozza a gyógyulást. A negatív erők ugyanis a halál, az elmúlás felé tolnak, nem pedig a gyógyulás felé. A lelkében ott élnek az érzések, ott élnek többek között a félelmei. Ezeket megoldotta? Mert ha ezeket nem oldja meg, újra kihatással lesznek a testére."
A testi-lelki egészség között különleges kapcsolat van. "A lelki egészség jele, hogy tudok-e szívből mosolyogni." Én tudok, mert teszem a dolgomat, a legjobb tudásom szerint, azt, amiben hiszek.
A tegnap például felkavart Gesztesi Károly halálhíre és ismét megerősített abban, hogy márpedig az idő, amit másnak adhatunk az a legdrágább kincs. Emlékszem gyermekkoromban azt éreztem, hogy lassan telik az idő. Az iskolában például olykor nagyon hosszúnak tűnt egy-egy óra és olykor azt éreztem, hogy soha nem ér véget az iskolai év. Amikor elérkezett a várva várt nyári vakáció, nagy örömmel dobtam a szekrénybe a tankönyveket: annyi szabad időm volt, hogy néha úgy gondoltam sosem jön el a szeptember. Felnőttként azonban szinte repül az idő. Sokszor egyetlen nap sem elegendő, hogy utolérjem magam. Nincsenek hosszú vakációk, elszáll a nyár, a tél, egymást váltva, sokszor úgy, hogy semmilyen maradandó emléket nem hagynak. Sokszor azt érzem, hogy egyszerűen nincs időm ebben a felgyorsult körforgásban, hogy elolvassak például egy jó könyvet, vagy egy jót csavarogjak és beszélgessek a barátaimmal, stb. Aztán, ha mégis adódik egy-két csendes perc, óra rájövök arra, hogy nem az idő változott, hanem én/mi. Egyszerűen elveszítjük a gyermekséggel járó felhőtlen időszemléletet, az óra meg csak ketyeg tovább. "Jézus azt mondta: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerek, nem mentek be a mennyek országában (Mt. 18, 3)." De jó lenne ismét gyermeki szívvel örvendezni, hinni és repeső szívvel várni a jövőt.
Végül pedig, az új esztendő első hétvégéjén - munka közben - azért megpróbáltam keveset alkotni és kikapcsolódni:


2019. november 29.

Megint egy évvel öregebb lettél...


(You'll find the English version below)
HUN: Tegnap Amerikában a hálaadást ünnepelték. Ez az alkalom sokszor lehetőség arra, hogy a családtagok összejöjjenek, és közösen hálát adjanak mindazért, ami fontos számukra (a karácsony mellett ez a második legfontosabb családi ünnep). Ez egy remek időszak arra is, hogy emberek, családok, rokonok szemtől szemben tartalmi időt töltsenek egymással, ahelyett, hogy a milliónyi okos kütyükön lógjanak. Vagyis idén november 28-a egy jelentős nap számukra. Ahogy számomra is, de nemcsak idén, hanem minden évben. :-) Részben én is összefoglaltam, hogy mennyi mindenért vagyok hálás az életemben, de a nagyját majd meghagyom a hagyományos év végi összegzőmre (mozgalmas egy év volt 2019, de nagyon más volt, mint 2018, amiről viszont többen elmondták, hogy az én évem volt). Ugyanitt szeretnék köszönetet mondani annak a maroknyi néhány embernek, akiknek így (facebook emlékeztető) vagy úgy (személyesen tudták/emlékeztek arra, hogy mit jelent számomra ez a nap) eszébe jutottam és különböző csatornákon keresztül (személyesen, SMS, facebook) köszöntöttek. Örülök, hogy az életem részesei vagytok és tudom, hogy benneteket érdemes igazából megbecsüljelek és ezért is hálát adok a Fennvalónak, hogy lehetővé tette, hogy besétáljatok az életembe. 


ENG: Yesterday in America people celebrated Thanksgiving. This is the time of the year when family member come together and they give thanks for what they have in their life (next to Christmas this is the second most important holiday next). This if a great occasion for people, families, relatives to sit down and spend some quality time together without hanging on to the million numbers of smart gadgets they have. In other words: this year the 28th of November is a significant day for them. This same rules applies for me as well, but not just this year, but every year. :-) In part, I’ve also managed to list all the things that I’m grateful for in my life, but I’ll leave the most of it for my yearly summary that I like to do (2019 turned out to be pretty hectic, it was totally different compared to 2018, whereof most of my friends have said that it could be seen as being my year). I would also like to take the time to say thanks to a handful of people who one way (facebook reminder) or the other (they just remembered it without any external reminder) knew what this day means to me and they’ve delivered their wishes through different channels (in person, text message, facebook). I’m happy that you are part of my life and I know that you’re the one that I’ll need to cherish, this is why I give thanks to God for making it possible for you to come into my life. 

2019. március 6.

40 nap

Ma a munkahelyemen, egy beszélgetés közben szóba jött a böjt és annak jelentősége. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk (ha egyáltalán) ennek az időszaknak. Milyen böjtre gondolunk egyáltalán? Mit jelent nekem a böjt?

Általános alapfeltevés szerint ilyenkor arra törekszünk, hogy visszaszorítsuk azt, amiből túl sok van az életünkben. Viszont én úgy látom, hogy a böjt arra is lehetőséget ad, hogy teret engedjek annak, amiből túl kevés van az életemben. Ugyanakkor egy kihívás is, mivel napjaink rohanó világában nagyon nehéz úgy böjtölni, hogy dolgozom, hogy ideges vagyok, hogy ide-oda rohanok. Közben meg tudom, hogy az állandó "pörgés" előbb-utóbb fáradtsághoz, kimerültséghez és végső soron kiégéshez vezet (ennek akár fizikai jelei is lehetnek).

Tapasztaljuk továbbá azt is, hogy az embert irányítják a vágyai. Vágyakozunk és ezek a vágyak egy idő után átveszik felettünk az uralmat. Már Ádám és Éva óta tudjuk, hogy ők sem tudták uralni vágyaikat, és ez lett a vesztük és a mi vesztünk is ez. Ez a negyven nap arra ad lehetőséget, hogy megtanuljuk uralni magunkat, és elmélyüljünk hitünkben, mert a böjt tulajdonképpen nem más, mint egy lelkigyakorlat.

Én úgy szoktam megélni ezt az időszakot, hogy igénylem a visszahúzódó, csöndes pillanatokat azért, hogy visszataláljak az alapokhoz. Sokszor annyira tele van az élet mindenféle zajjal, hogy nem látjuk a lényeget és vannak dolgok, amiket csak a teljes csendben tudok/tudunk megérteni (ma már egyre nehezebb ezt az állapotot megteremteni). Mégis bízom benne és remélem, hogy sikerül visszatérnem az alapokhoz (más szóval megtaláljam azt, amiből kevés van az életemben).