2019. november 29.

Megint egy évvel öregebb lettél...


(You'll find the English version below)
HUN: Tegnap Amerikában a hálaadást ünnepelték. Ez az alkalom sokszor lehetőség arra, hogy a családtagok összejöjjenek, és közösen hálát adjanak mindazért, ami fontos számukra (a karácsony mellett ez a második legfontosabb családi ünnep). Ez egy remek időszak arra is, hogy emberek, családok, rokonok szemtől szemben tartalmi időt töltsenek egymással, ahelyett, hogy a milliónyi okos kütyükön lógjanak. Vagyis idén november 28-a egy jelentős nap számukra. Ahogy számomra is, de nemcsak idén, hanem minden évben. :-) Részben én is összefoglaltam, hogy mennyi mindenért vagyok hálás az életemben, de a nagyját majd meghagyom a hagyományos év végi összegzőmre (mozgalmas egy év volt 2019, de nagyon más volt, mint 2018, amiről viszont többen elmondták, hogy az én évem volt). Ugyanitt szeretnék köszönetet mondani annak a maroknyi néhány embernek, akiknek így (facebook emlékeztető) vagy úgy (személyesen tudták/emlékeztek arra, hogy mit jelent számomra ez a nap) eszébe jutottam és különböző csatornákon keresztül (személyesen, SMS, facebook) köszöntöttek. Örülök, hogy az életem részesei vagytok és tudom, hogy benneteket érdemes igazából megbecsüljelek és ezért is hálát adok a Fennvalónak, hogy lehetővé tette, hogy besétáljatok az életembe. 


ENG: Yesterday in America people celebrated Thanksgiving. This is the time of the year when family member come together and they give thanks for what they have in their life (next to Christmas this is the second most important holiday next). This if a great occasion for people, families, relatives to sit down and spend some quality time together without hanging on to the million numbers of smart gadgets they have. In other words: this year the 28th of November is a significant day for them. This same rules applies for me as well, but not just this year, but every year. :-) In part, I’ve also managed to list all the things that I’m grateful for in my life, but I’ll leave the most of it for my yearly summary that I like to do (2019 turned out to be pretty hectic, it was totally different compared to 2018, whereof most of my friends have said that it could be seen as being my year). I would also like to take the time to say thanks to a handful of people who one way (facebook reminder) or the other (they just remembered it without any external reminder) knew what this day means to me and they’ve delivered their wishes through different channels (in person, text message, facebook). I’m happy that you are part of my life and I know that you’re the one that I’ll need to cherish, this is why I give thanks to God for making it possible for you to come into my life. 

2019. március 6.

40 nap

Ma a munkahelyemen, egy beszélgetés közben szóba jött a böjt és annak jelentősége. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk (ha egyáltalán) ennek az időszaknak. Milyen böjtre gondolunk egyáltalán? Mit jelent nekem a böjt?

Általános alapfeltevés szerint ilyenkor arra törekszünk, hogy visszaszorítsuk azt, amiből túl sok van az életünkben. Viszont én úgy látom, hogy a böjt arra is lehetőséget ad, hogy teret engedjek annak, amiből túl kevés van az életemben. Ugyanakkor egy kihívás is, mivel napjaink rohanó világában nagyon nehéz úgy böjtölni, hogy dolgozom, hogy ideges vagyok, hogy ide-oda rohanok. Közben meg tudom, hogy az állandó "pörgés" előbb-utóbb fáradtsághoz, kimerültséghez és végső soron kiégéshez vezet (ennek akár fizikai jelei is lehetnek).

Tapasztaljuk továbbá azt is, hogy az embert irányítják a vágyai. Vágyakozunk és ezek a vágyak egy idő után átveszik felettünk az uralmat. Már Ádám és Éva óta tudjuk, hogy ők sem tudták uralni vágyaikat, és ez lett a vesztük és a mi vesztünk is ez. Ez a negyven nap arra ad lehetőséget, hogy megtanuljuk uralni magunkat, és elmélyüljünk hitünkben, mert a böjt tulajdonképpen nem más, mint egy lelkigyakorlat.

Én úgy szoktam megélni ezt az időszakot, hogy igénylem a visszahúzódó, csöndes pillanatokat azért, hogy visszataláljak az alapokhoz. Sokszor annyira tele van az élet mindenféle zajjal, hogy nem látjuk a lényeget és vannak dolgok, amiket csak a teljes csendben tudok/tudunk megérteni (ma már egyre nehezebb ezt az állapotot megteremteni). Mégis bízom benne és remélem, hogy sikerül visszatérnem az alapokhoz (más szóval megtaláljam azt, amiből kevés van az életemben).

2019. február 10.

Akiket sosem felejtünk el!

Sok mindenkit meghallgatok, de minden egyes alkalommal mérlegelem, hogy ki és mit mond az éppen aktuális dologról, témáról. A számomra hiteles emberek véleményére sokat adok, és igyekszem megfogadni a tanácsaikat. Tanulmányaim során szerencsésnek mondhatom magam, mert jó néhány - az adott szakmán belül - meghatározó, ismert és elismert szakembertől tanulhattam (és tőlük érdemes volt). 
Jelen esetben pedig az egykori beszédtanáromra gondolok. Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy Vinczéné Bíró Etelka tanítványa lehettem. Ő végig hitt bennem és folyamatosan biztatott, én pedig igyekeztem megfogadni a tőle kapott tanácsokat. Mindig tartalmasak voltak a közös foglalkozásaink, együtt, közösen dolgoztunk azon, hogy fejlesszük azokat a területeket, ahol javításra volt szükség, de azt is fontosnak tartotta, hogy meghallgasson. Nyitott szívvel érdeklődött a sorsom felől, és egyfajta - mai szóval élve - coach-ként is jelen volt az életemben. Tegnap este eszembe jutott, amikor megkaptam az első mikrofonengedélyt. Sajnos akkor már nem tudtam vele dolgozni, de mindenképpen közölni akartam vele a jó hírt, mivel neki is köszönettel tartoztam ezért. Most is őrzöm a levelét, amit akkor tőle kaptam (mint utólag kiderült ez volt az utolsó levélváltásunk). Ebből megosztok most egy rövid részletet:
"Kedves Márk!
Szeretettel gratulálok és köszönöm, hogy értesített. Amit a múltkor hallottam, az nagyon tetszett, a szép, a nyitott artikuláció, a tempó tartása, a szöveg tagolása - mind nagyon jó volt. ...
Azóta is hallottam hír-összeállításokat, így aztán megnyugodtam, hogy jó kezekbe adtam tovább. ...
Bízom benne, hogy ősszel vissza tudok menni. Köszönöm a biztatást és a jókívánságokat!"

Erős és végtelenül pozitív személyiség volt. A végsőkig küzdött és hitt abban, hogy minden jóra fordulhat. Azóta a Fennvaló magához szólította. Ugyancsak tegnap este visszagondoltam arra a pillanatra, amikor ezt megtudtam. Szörnyen megrendültem a hír hallatára. Akkor kellett néhány nap, hogy mindezt feldolgozzam, később pedig a felgyülemlett érzéseket "papírra" vetettem itt, egy bejegyzés formájában.
Hiszem azt, hogy Isten olykor egy-egy segítőt, angyalt küld az életembe, aki egy bizonyos ideig velem és mellettem van, hogy erőt és támogatást nyújtson, azokban a pillanatokban, amikor a leginkább szükségem van rá. Etelka nénit is közéjük sorolom. Ma, amikor ott voltam az emléktáblájának avatásán, egy rövidke pillanat erejéig azt éreztem, hogy ott áll mellettem és azzal a mosollyal tekint rám, amellyel mindig fogadott. Jó érzés volt látni, hogy sokak életében meghatározó szerepet töltött be.
Zorán egyik csodálatos dala jutott eszembe:
"Kell ott fenn egy ország, 
Mely talán ránk is vár.
Kell ott fenn egy ország,
Amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország,
Mely bárkit átölel.
Kell ott fenn egy ország,
Amit sosem rontunk el."
Remélem, hogy Etelka néni megtalálta!