2013. március 30.

Húsvét 2013

Ezekben a percekben gondolkodtam, hogy ha Húsvét, akkor milyen dal jut eszembe és kb. másodpercek alatt a "Jövök a kereszthez" volt ami beugrott. 
Talán érthető, hogy miért, főleg ha az ünnep jelentőségére illetve a dal szövegére gondolunk.

Karácsonyon kívül a Húsvét a másik legmeghatározóbb ünnep az évben és legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a Karácsony. Ugyanis Jézus feltámadása mit is jelent számunkra? Hogy Jézus a kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét - vannak, akik azt feltételezik, hogy a világot szabadította meg a szenvedéstől, de mint tudjuk ez nem így van. Hogy miért? Elsősorban gondoljunk is bele, hogy milyen lenne egy szenvedésmentes világ, ahol minden tök happy lenne állandóan. Jó lenne? Persze, hogyne, ki ne vágyna egy ilyen világra, életre. Monotonná válna? Egy bizonyos után meglehet. 

Mi emberek nem vagyunk tökéletesek, ebből adódóan előfordulhat (ahogy elő is fordul), hogy elkövetünk kisebb-nagyobb hibákat, rossz döntéseket hozunk meg, stb. de az Úr ezeket is megbocsátja nekünk, a fontos az, hogy megbánjuk a bűneinket, illetve ha már hiba akkor próbáljunk meg tanulni is belőlük, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt.

Mit is kívánhatnék azon ismerőseimnek, barátoknak, akik olvassák, e bejegyzésemet? Legyen áldott Húsvéti Ünnepetek és emlékezzetek meg arról, hogy mi is igazából fontos e napon. 

Zárom ünnepi jókívánságaimat az említett dal szövegével + egy képpel:
Jövök a kereszthez:

 
"Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Neked halált hozott, nekem életet
Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez
Az élet forrása testedből eredt

Nincsen más hely, ahol megpihenhetek,
Nincsen más mód, hogy letegyem bűnömet,
Amit gondolattal, tettel vagy szóval elkövettem
Teremts újra tiszta szívet bennem

Nincsen más út, mely szabadságra vezet,
Nincsen más vér, mely elmossa bűnömet
Jézus, hűséges Isten, vonj magadhoz engem
Teremts újra tiszta szívet bennem."
 

2013. március 3.

One Day

Azaz "Egy nap"! 20 év, két ember.
A héten futólag láttam a film előzetesét és azt gondoltam, hogy ááá megint valami töltelék filmet ad majd le a köztévé Vasárnap estére, pont jó lesz az embereknek.
Aztán a tegnap a Dal előtt ismét megfigyeltem az előzetest, de ezúttal, oda is figyeltem és felkeltette a figyelmemet, mire ma délelőtt megnéztem az úgynevezett "trailer-t" is, amely alapján azt mondtam, hogy ez a film ígéretesnek tűnik, és úgy döntöttem megnézem.

Jó döntés volt. Ahogy folyamatosan teltek-múltak az évek (ez végig kísérte a filmet) azon töprengtem, hogy mi lesz ennek a vége, viszont a film kb. utolsó 20-30 perce drámai fordulatot vett és a film végére pedig komolyan az volt bennem, hogy miért találnak meg engem az ilyen filmek, pont most, pont ekkor?!
A rendezőnek (Lone Scherfig) is abszolút jár a gratuláció, ugyanis egy olyan filmet sikerült a néző elé tárnia, ami - még ha kissé erős túlzás is - bármikor, bárkivel, bárhol előfordulhat és megtörténhet. Két ember, akik a diplomaosztó után találkoztak először, és ahogy ez olyankor lenni szokott az ember elkezdi keresni a helyét a világban, eltávolodnak egymástól a régi osztálytársak, barátok hisz mindenki próbálja megtalálni azt, ami számára a sikert és a boldogságot hozza majd meg. Viszont az igaz barátok mindig tartják a kapcsolatot és nem volt ez másképp ebben a filmben sem. Csak, hogy mi történik akkor, amikor a két fél ellenkező nemű és már egész fiatal koruk óta meg volt a kölcsönös vonzalom, az a bizonyos "chemistry" közöttük?! 
Tovább vihetném az elmélkedést, de két okból nem teszem:
1) Ha valaki még nem látta volna a filmet, akkor "lelőném a poént". 
2) Talán számomra is kellemetlen lenne a kifejtés.

Eszembe jut egy idézet egy másik filmből: "A dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli" és ez márpedig mennyire igaz.
Hihetetlen az is, hogy így még ha filmben is az ember látja azt, hogy milyen sebességgel telnek-múlnak az évek egy emberi élet kapcsán és kívülállóként ezt látni kissé félelmetes, pedig velünk is pontosan ugyanez történik.



A Dal 2013

Rögtön azzal kezdeném e bejegyzésemet, hogy tudom, hogy ez csak egy televíziós műsor, sőt ehhez ha hozzáadjuk azt a szót, hogy Euróvízió akkor még "érdekesebb" képet kapunk. Ha valakiben felmerülne még az a kérdés, hogy miért állítottam ezt, elmondanám, hogy már az utóbbi évek Eurovíziós dalfesztiváljain körvonalazódni látszik, hogy ez mindenről, csak nem a zenéről szól. Sajnos! Azért sajnos, mert alapjáraton pedig úgy van tálalva, hogy de igen!

Nem volt tervben, hogy én akkor most erről írni fogok egy bejegyzést, viszont amióta véget ért a döntő olyan tömeges jelenségnek voltam szemtanúja, hogy ezen élmények friss hatása alatt vagyok és úgy gondolom van amikor ezt akkor és most alapon ki kell adni magunkból. 
Miért? Azért mert az a fajta típusú ember vagyok, aki egyszerűen nem tud elmenni olyan dolgok mellett, melyek nem csak felháborítóak, hanem egyenesen gusztustalan, hányingert keltő hatással vannak rám. 
Ilyen volt ez a tapasztalt jelenség is, ugyanis a fanyalgók, szitkozódó, irigykedő, proli-tahók (és még ragozhatnám) tábora egyre nagyobb és nagyobb. Sajnos ez egy "hungarikum" (most nem pozitív értelemben veszem ezt a fogalmat), hogy egyszerűen nem vagyunk képesek, őszintén örülni, vagy gratulálni más sikerének aki ugyanolyan magyar ember mint az összes többi aki e nemzethez tartozik. 
Az teljesen más, hogy van akinek bejön/tetszik a nyertes dal és van akinek meg nem. Ez egy normális jelenség és én ezt el is fogadom, hisz én sem szeretek mindent, mindenkit. 
De az már több mint gyomorforgató amikor hegyén-hátán olyan hozzászólásokat olvasni különböző helyeken, hogy "ez mekkora szégyen, hogy egy ilyen dal nyert" vagy, hogy "szánalmas, hogy egy ByeAlex képviseli hazánkat Malmőben" vagy, egy másik szösszenet mely szerint "ez engem csak ne képviseljen...szégyenlem, hogy magyar vagyok". 
Most álljunk meg egy szóra! Az ilyen és az ehhez hasonló mentalitással (a gondolkodás szót csak azért nem használom, mert az ilyen emberek valószínűleg nem IQ fighter-ek) rendelkező emberekről én szégyenlem, hogy magyarok. Sőt mi több, arra invitálnám őket előszeretettel, hogy csak tessék, tagadják le a magyarságukat, mindenki úgy érzem jobban járna, ha ilyen emberek nem léteznének. Sajnos ez csak egy ábrándozás a részemről, hisz nem lehet eltüntetni őket a Földről. 

Az egyik volt tanárom (akit igencsak tisztelek) bejegyzésein belül szóba jött ez a téma és egy hozzászóló véleménye nagyon megtetszett ezt most megosztanám a nagyérdeművel (azaz azokkal akiket érdekelnek soraim): "Quimby által megfogalmazva így lehet jellemezni: "az élet szép, csak te, világ, vagy beteg. Megfertőzte valami az embereket..." Szebben, pontosabban én sem fogalmazhattam volna.
Én ezt megelőzően kifejtettem a véleményem az említett felületen, ahogy itt is megteszem most: "Miért olyan nehéz emelt fővel gratulálni annak akire a legtöbb szavazatot küldték a nézők? Miért baj az, ha nem Megafrász, Sztárfaktor, Voisz (és még ki tudja mi van ezen a Földön) "termékek" kerültek ki? Ennyire zavarja az egyéniség, egyediség, a különcség az embereket? Beteg világban élünk és engem ez személy szerint zavar." Tényleg miért lenne ez baj, hogy nem a tucat hanem aki éppen nem áll be a sorba - és valami egyedit, különlegeset, érdekeset képvisel - nyer meg egy ilyen versenyt? 
Azt én tudom jól, hogy a nemzetközi Eurovíziós platformon ez amúgy sem fog számítani (bárcsak számítana). Én személy szerint mikor elindult a ma esti adás azt mondtam, hogy ismerve a magyar nézők "jó szokását" valamelyik tehetségkutató felfedezettre fognak ezerrel szavazni és kellemesen csalódtam a végén mikor kimondták ByeAlex nevét.

Nem tartom magam a megmondó embernek, viszont mindaddig míg leszek e Földön, míg a jó Isten erőt fog adni, addig az ilyen primitív, paraszt emberek ellen fogok harcolni és szembe fogok menni velük! 
Végezetül gratulálok ezúton is ByeAlex-nek. Nekem a Kedvesem c.dal tetszik (volt még más dal is melyek tetszettek ezenkívül) azért mert van egy különlegessége a dalnak és a szövegének is egyaránt amelyhez ha hozzáfognak nyúlni angolul lehet, hogy ezt a varázsát pont elfogja veszíteni. 
Ha valaki nem hallotta volna még a dalt, íme: